Finn filmnapok a Toldiban

Vágólapra másolva!
A Finn Filmnapokat harmadik alkalommal rendezik meg a Toldi moziban október 11., péntek és október 16., szerda közt. A fesztivált Mika Ronkainen zenés dokumentumfilmje, a Finn vér svéd szívben nyitja meg október 11-én, a vetítés előtt a rendező mond bevezetőt.Levetítik többek közt Matti Kinnunen Miss Blue Jeans című filmjét, ami egy a 70-es években, Észak-Finnországban játszódó punk szerelmi történet. Szintén a 70-es éveket eleveníti fel a Viru – Történetek egy hotelről című dokumentumfilm, ami egy hotel történetén keresztül mutatja be a szovjet Észtország titkait és zsarolási ügyeit.Október 14-én, hétfőn az emberiségi jogok kapják a főszerepet egy, az Amnesty International Magyarország és a Finn Filmnapok által közösen szervezett vitafórummal az aktuális magyarországi homofóbiáról és gyűlölet-bűncselekményekről. A San Franciscó-i hajléktalan meleg fiatalok életét bemutató Amerikai csavargó című dokumentumfilm vetítése után olyan szakértők szólalnak meg a témában, mint Molnár Péter a CEU-ról és Dombos Tamás a Háttér Társaságtól.Aku Louhimies két filmjét is bemutatják, az Üres kikötő-t és a Fekete golyó-t, melyek a modern társadalom ridegségéről beszélnek. A fesztivál olyan emlékezetes embereket is bemutat, mint Finnország első női elnöke, Tarja Halonen a róla készült portréfilmben, az Elnökasszony-ban, és Finnország legtehetségesebb focistája, Jari Litmanen, A király-banA szerdai záróünnepségen régi és új finn animációs művek kerülnek bemutatásra a MOME Kiskakas Animációs Fesztiváljával együttműködésben. A teljes program és a vetítések időpontjai itt találhatók.
Vágólapra másolva!