Meghalt Jerry Weintraub, hollywoodi szuperproducer

Arnold Schwarzenegger és Jerry Weintraub
Vágólapra másolva!
Hetvenhét éves korában elhunyt Jerry Weintraub, aki olyan nagy sikert aratott filmeket hozott tető alá producerként, mint a Nashville, Az étkezde, a Karate kölyök vagy az Ocean’s-trilógia. Koncertszervezőként együtt dolgozott Elvis Presley-vel, Frank Sinatrával és Bob Dylannel. Több mint ötven évet töltött az amerikai szórakoztatóiparban.
Vágólapra másolva!

Egy brooklyni ékszerész fiaként látta meg a napvilágot, a középiskolát unta, ezért beállt a légierőhöz, és Alaszkában teljesítette a szolgálatot. Először a zeneiparban szerzett magának nevet, rámenős stílusa meggyőzte Elvis Presley menedzserét, így Weintraub promotálhatta a sztár egyik turnéját. A koncertsorozat nagy sikere miatt számos más zenész is Weintraubbal akart dolgozni, a Beach Boysnak, Frank Sinatrának és Bob Dylannek is szervezett fellépéseket.

Jerry Weintraub a 2014-es Emmy-gálán Forrás: AFP

A hetvenes évek közepén nyergelt át a filmiparra, első produceri munkája a Robert Altman által rendezett Nashville volt, amelyet öt Oscar-díjra jelöltek. Az ő nevéhez fűződik a nyolcvanas évek egyik nagy botrányfilmje, az Al Pacino főszereplésével készült Portyán, az 1983-as Az étkezde Steve Guttenberggel, Mickey Rourke-kal és Kevin Baconnal, és neki köszönhetjük a Karate kölyök-sorozat összes részét, illetve a néhány évvel ezelőtti remake-ket.

A kilencvenes években csak néhány film stáblistáján tűnt fel a neve producerként, és ezeknek a nagyrésze nem lett sikeres (A specialista, A katona, a Ralph Fiennes-féle Bosszúállók). A kétezres évek elején viszont megcsinálta a sztárokkal telezsúfolt Ocean’s Eleven-t, amely 85 millióból készült és világszinten 450 milliót termelt.

Jerry Weintraub az Ocean's Thirteen sztárjaival a film cannes-i bemutatóján Forrás: AFP/Valery Hache

Utoljára a 2013-es Michael Douglas és Matt Damon főszereplésével készült Túl a csillogáson című tévéfilmmel jutott fel a csúcsra. A merész témája miatt egyetlen nagy stúdió sem adott pénzt a projektre, Weintraub elvitte az HBO-hoz, ahol rábólintottak. Az elkészült film tizenegy díjat nyert az Emmy-gálán.

Hétfőn hunyt el Santa Barbarában, leállt a szíve. A legutolsó munkája a jövő nyárra időzített új Tarzan-film volt, melyben Alexander Skarsgard játssza Tarzant, Margot Robbie pedig Jane-t.