Meghalt Virna Lisi

Virna Lisi
Vágólapra másolva!
Hetvennyolc éves korában elhunyt Virna Lisi, a hatvanas-hetvenes évek olasz filmjeinek híres színésznője. 1936-ban született Virna Lisa Pieralisi néven, már tinédzser korában filmezni kezdett, az ötvenes években főleg romantikus drámákban játszott. Ebben az időszakban szerepelt egy fogkrémreklámban, amellyel országos ismertségre tett szert, a reklám szlogenje ("Ezzel a szájjal azt mond, amit csak akar") szállóigévé vált Olaszországban.Színésznőként a hírnevét olyan filmekkel alapozta meg, mint az Alain Delon főszereplésével készült A fekete tulipán, a Joseph Losely rendezte Eva, illetve a Casanova '70, amelyben Marcello Mastroianni volt a partnere. A hatvanas években hollywoodi karrierrel is próbálkozott, exkluzív szerződést kötött a Paramount stúdióval. Ekkor forgatta például a Hogyan öljük meg a feleségünket? című vígjátékot Jack Lemonnal, de nem volt elégedett azokkal a cicababa szerepekkel, amiket Amerikában kapott. Felajánlották neki a Barbarella címszerepét, de ő inkább visszament Olaszországba.Virna Lisi a hatvanas évekbenForrás: MoképmiddleFolyamatosan dolgozott ezután is. 1972-ben Magyarországon forgatta Richard Burtonnel a Kékszakáll című krimit, az 1977-es Al di là del bene e del male című filmben Nietzsche feleségét játszotta, az 1983-as A tenger zamata című filmben nyújtott alakításáért David di Donatello-díjjal jutalmazták.Virna Lisi az 1996-os Va où ton coeur te porte című filmbenForrás: MoképmiddleAz 1994-es cannes-i filmfesztiválon a legjobb színésznő díját nyerte el a Margot királynő mellékszerepével. Utolsó filmjét, a Latin Lover című drámát jövő márciusban mutatják be az olasz mozik.
Vágólapra másolva!