Tom Cruise-t egy átok tartja életben

Tom Cruise és Annabelle Wallis A múmia című filmben
Tom Cruise és Annabelle Wallis A múmia című filmben
Vágólapra másolva!
Tom Cruise akcióhősként egyszerűen sebezhetetlen, a leghajmeresztőbb helyzeteket is megússza maximum pár karcolással. A múmiá-ban viszont fordul a kocka, az irányíthatatlanul zuhanó repülőgépből már ő sem tud saját erőből megmenekülni. A misztikus akciófilm eddigi előzetesei eltitkolták, miért is maradt életben a szarkofágot repülőgépen szállító katonatiszt, most viszont erre is fény derül: a fickót megátkozták, amely egyben azt is jelenti, hogy egy becsapódást is képes túlélni. Cruise az, aki a világra szabadítja ezt az ősi gonosz erőt. Ő az, akire szüksége van a múmiának a tervei megvalósításához. És ha jól értjük, szintén ő az, aki egyedüliként képes arra, hogy megfékezze Sofia Boutellát. Az események középpontjába került férfiban gonosz erők munkálnak: ahogy a múmiát megformáló Boutellának, úgy neki is osztódásnak indul a szeme. Tom Cruise és Annabelle Wallis A múmia című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleon1280853 Az ijesztgetések és London lerombolása közben úgy tűnik, hogy a humort sem kell majd nélkülöznünk. Annabelle Wallis küldi harcba Cruise-t, arra bíztatja, hogy intézze el a gonosz nőt, de a múmia egyetlen ütéssel méterekre repíti a férfit. A múmiá-val egy új franchise-t próbál meg elindítani az Universal, amelyben a stúdió többi legendás szörnyetege is fel fog tűnni: többek között a Farkasember, Frankenstein teremténye és a láthatatlan ember is ismét fel fog tűnni a mozivásznon. Erre utal a Dr. Jekyll-t (ugye ismerős a név?) megformáló Russell Crowe mondata is: „Üdvözlöm az istenek és a szörnyetegek világában.” A múmiá-t június 8-tól lehet majd megnézni a magyar mozikban. 
Vágólapra másolva!