Ha ezt megnézi, az erdő közelébe sem mer majd menni

Blair Witch
Vágólapra másolva!
A júliusi Comic-Con nevű amerikai geektalálkozón óriási meglepetésben volt azoknak részük, akik beültek a The Woods című horror premier előtti vetítésre. Kiderült, hogy már a film címe is kamu, valójában Ideglelés –The Blair Witch Project teljes titokban készült folytatásáráról van szó. És a meglepetésnek itt még nincs vége, a lelkes kritikák és nézői reakciók alapján minden esélye megvan arra az egyszerűen Blair Witch címen futó új epizódnak, hogy új életet leheljen az idővel a fantáziátlanság szinonímájává vált találtfilmes (found footage) alműfajba. Ahogy az 1999-es eredetiben, úgy a Blair Witch-ben is a főszereplők által cipelt kamera szemszögéből követhetjük az eseményeket. Ismét egy egyetemista társaság indul az erdőbe, hogy kiderítsék, mi történt az egyik főhős titokzatos körülmények között eltűnt húgával. A legújabb előzetes már nem fecsérel sok időt a felvezetésre, szinte rögtön azt láthatjuk, hogy pánikba esnek az erdőben sátrazó fiatalok, aztán pedig egy olyan rémséges helyzet következik, amitől így a képernyőn keresztül is kivert a víz. Forrás: Lionsgatemiddleon19201080 Az egyik, már alapból is sokkos állapotban lévő szereplő egy csapóajtón át mély gödörbe esik. Szűk és sáros üregen átkúszva próbál kijutni a mélyből, az egyetlen fényforrás a videokamerája. Borzasztó helyzet, és az áldokumentarista megvalósítás miatt ránk is átszáll a klausztrofóbia érzése, és a saját bőrünkön érezhetjük, milyen lehet beszorulni egy föld alatti üregbe. A valaha készült legijesztőbb filmet akarom elkészíteni - tűzte ki az ambiciózus célt a munkafolyamat elején Adam Wingard rendező, és a trailer, a kritikák, valamint a rendező elöző munkája, a The Guest alapján tényleg nagy reményekkel ülhetünk majd neki a Blair Witch-nek. Amerikában szeptember 16-tól vetítik a horrorfilmet, magyarországi bemutatóról egyelőre nincs tudomásunk.
Vágólapra másolva!