A szexmunkások csak játsszák a jó kislányt

Kút
Vágólapra másolva!
Szokatlan módon egy igazi anti-trailerrel reklámozzák Gigor Attila Kút című véres kamaradrámáját. Mintha az előzetes vágója kifejezetten arra törekedett volna, hogy a figyelem felkeltésére a lehető legkevésbé alkalmas részleteket válassza ki a filmből. Valaki rozoga biciklit teker, egy idős férfi gödröt ás, Udvaros Dorottya kinéz egy kocsiból, szótlan nők merengnek, cica ül a széken. A képek között felvillanó szöveg azonban egyértelművé teszi, hogy szándékos koncepcióval van dolgunk: "Ez az előzetes bátran megtekinthető, mert nem tartalmaz erőszakos jeleneteket, szexualitást és vulgáris párbeszédeket." Mindenképpen dicséretes, hogy a konvenciók szellemes felrúgásával próbálkozik egy magyar film forgalmazója, más kérdés, hogy ezt a meta-megközelítést mennyire értékeli majd a potenciális közönség. Mindenesetre még majdnem két hónap van hátra a Kút bemutatójáig, addig lesz elég alkalom tudatosítani a nézőkben, mit is várhatnak valójában ettől a filmből. Irma Milovic, Pokorny Lia, Trokán Nóra, Kurta Niké és Pusztai Ferenc a Kút című filmbenForrás: Vertigo Mediamiddleon2048858 Hét évvel A nyomozó című agyonajnározott első filmje után Gigor egy benzinkúton játszódó bűntörténettel tér vissza a mozikba, ami a rendező állítása szerint a Coen testvérek munkáira fog emlékeztetni. A Kút szinopszisaA semmi közepén álló benzinkúton ragad egy kisbusznyi, nyugati munkára tartó prostituált. A környéken nincs élet, ami épp kapóra jön egy vállalkozónak, aki lányok svájci futtatásából él. A gengszter megtartotta a kúton dolgozó öreg alkoholistát, Istvánt és két-három hetente a töltőállomás érintésével indítja útnak külföldre a kis háremét. A forró nyári semmittevésbe váratlanul toppan be István rég nem látott fia, akit az anyja hagy hátra a megdöbbent férfinak. Ugyanekkor a legújabb fuvar lerobban a benzinkúton és a Svájcba tartó lányok sofőrjeikkel napokra ott ragadnak Istvánnal és a fiával. A Kút főbb szerepeit Kurta Niké, Trokán Nóra, Pokorny Lia, Irma Milovic, Tzafetaas Roland, Kovács Zsolt, Jankovics Péter, László Zsolt, Horváth Csaba, Udvaros Dorottya és Pusztai Ferenc játsszák, az országos mozibemutató szeptember 22-én lesz. Csúnyán elbántak az elgyötört szexmunkásokkalhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/20160715-csunyan-elbantak-az-elgyotort-szexmunkasokkal-kut-plakatok-gigor-attila-trokan-nora-kurta-nike.htmlJót tett a hőség a zavarodott prostiknak - riportunk a Kút forgatásárólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/forgatas/20150821-kut-forgatas-gigor-attila-trokan-nora-pokorny-lia-kurta-nike-jankovics-peter.html
Vágólapra másolva!