Vágólapra másolva!
Amíg Az éhezők viadala: A kiválasztott első része egy nyugis, elmerengős film volt, ami inkább a szereplők közötti viszonyokra koncentrált, addig a fináléban a minden eddiginél nagyobb szabású akciójeleneteken lesz a hangsúly. Kijött az első hosszú előzetes Az éhezők viadala-sorozat záró epizódjához, amelyben Katniss és csapata a Kapitólium felé veszi az irányt, hogy megharcoljanak az elnyomók hadseregeivel, és végül magát Snow elnököt (Donald Sutherland) is eltegyék láb alól.A szabadságot azonban nem adják könnyen, Katnissék útjában az állig felfegyverzett katonákon és halálos drónok kívül riasztó külsejű szörnyek, illetve nagy mennyiségben áramló fekete folyadék is áll. Legalább egy nagy meglepetésre is készülhetnek azok, akik nem olvasták a könyvet, de isten ments, hogy azt most eláruljam.Fordítsátok a fegyvereiteket a Snow irányába! - Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. részForrás: Fórum Hungarymiddleoff666333Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész parádés szereplőgárdájában a megszokott arcokon kívül ott lesz a Trónok harcá-ból ismert Natalie Dorman és Gwendoline Christie, a friss Oscar-díjas Julanne Moore, illetve ebben a filmben láthatjuk a tavaly elhunyt Philip Seymour Hoffman utolsó színészi alakítását. A magyarországi bemutató november 19-én lesz.Jennifer Lawrence egy rahedli pénzt kaphttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150617-jennifer-lawrence-tobb-penzt-kap-mint-a-ferfi-partnere-passengers-chris-pratt-morten-tyldum.htmlJennifer Lawrence most már ölni jötthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150609-jennifer-lawrence-most-mar-olni-jott-az-ehezok-viadala-a-kivalasztott-2-resz-elozetes.htmlJennifer Lawrence-t lenyomta egy magyar kislányhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150505-jennifer-lawrence-t-lenyomta-egy-magyar-kislany-feher-isten-serena-boxoffice.html
Vágólapra másolva!