Magyarországon is lecsapnak a bulizós bankrablók

Victoria
Vágólapra másolva!
Az idei berlini filmfesztivál egyik legnagyobb meglepetéseként üdvözöltük a Victoria című egysnittes, bankrablós krimit. A világ is hamar követni kezdett minket, sorra jelentek meg az ámuldozó kritikák, majd három díjjal, köztük az operatőri munkáért járó Ezüst Medvével távozott a fesztiválról a Victoria. A zsűrit Darren Aronofsky (A pankrátor, Fekete hattyú) vezette, akinek - saját elmondása szerint - "megrengette a világát" a film. Szerencsére mi magyarok sem maradunk ki a mókából, várhatóan októberben lesz a hazai mozipremier a Vertigo forgalmazásában.Sebastian Schipper negyedik játékfilmje igazi technikai bravúr: dacára annak, hogy játékideje közel két és fél óra, és cselekménye Berlin különböző pontjain játszódik, mindössze egyetlen, vágás nélküli beállításban rögzítették, és ebben a filmben nincsen csalás (háromszor vették fel, a harmadikat használták), mint a Birdman-ben.Laia Costa (bal oldalt) és Frederick Lau (középen) a Victoria című filmbenForrás: Vertigo MediamiddleA műfaji elvárásokkal is eljátszik a Victoria, amely Berlinben dolgozó, impulzív, mosolygós külföldi lánnyal kezdődik, aki öszehaverkodik egy helyi fiútársasággal az éjszakában. A kezdetben ártatlan ismerkedésnek induló kaland durva fordulatot vesz azonban, és a lány egy bankrablás közepén találja magát. 
Vágólapra másolva!