Már magyarul csicskáztatják a románok a fekete focistát

Délibáb
Vágólapra másolva!
Megérkezett Hajdu Szabolcs Délibáb című hortobágyi westernjéhez a magyar nyelvű előzetes, amely először nálunk tekinthető meg, csakúgy, mint a filmhez készült, remekbeszabott, kék színben úszó, elegáns plakát is. A Délibábot jól fogadták két hete Torontóban, nálunk novembertől vetítik a mozik. Hajdu Szabolcs eközben fortyog, mert öt évig packázott vele az épp aktuális hivatal, ezért úgy döntött, nem csinál több filmet Magyarországon, inkább külföldön dolgozik tovább. 
Vágólapra másolva!

Itt van végre a magyar közönségnek szánt előzetes is Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjéhez, amely ugyan kísértetiesen hasonlít a néhány hete kiadott nemzetközi változathoz, de legalább most már értjük, mivel fenyegeti a rosszarcú román hapsi a szegény fekete óriást.

A sztori szerint egy bundabotrány elöl menekül a focista épp a magyar pusztába, ahol egy rabszolgatelepre veti a rossz sorsa. Különleges leszámolásfilmnek ígérkezik a Délibáb, legalábbis erre utal az a jelenet az előzetesből, amelyben a foglyul ejtett focista (Isaach De Bankolé) a Kossuth rádió jól ismert szignáljára kezdi el mészárolni a kocsmában üldögélő ellenlábasait.

A plakát remekül sikerült, az a fajta, amit az ember meg akar szerezni az előszoba falára. Elegáns, letisztult, nem tolakodó, de az máris kiderül róla, hogy lövöldözni fognak benne lóhátról.

A Délibáb plakátja Forrás: A Company Hungary

A film szeptember 5-én debütált a torontói filmfesztiválon. Kevés kritika született róla, de azok mind elismerőek voltak. Hajdu Szabolcs elmondta, a premier után sokan odamentek hozzá, hogy elmondják, nagy hatással volt rájuk a film. A Délibáb eddig már több mint tíz fesztiválra kapott meghívást.

Hajdu Szabolcs besokallt

A film bemutatkozása és fesztiválsikerei helyett itthon inkább Hajdu Szabolcs bejelentéséről lehet mostanában olvasni. A rendező ugyanis még a torontói premier előtt, a Tarr Béla által vezetett Filmszövetség ülésén azt mondta, nem kíván többet pályázni az Andy Vajna-féle Filmalaphoz, mert "felesleges, méltatlan és teljesen abszurd csapdahelyzetekbe kényszerült" a Filmalappal három éven át tartó együttműködés során, a szervezet pályáztatási rendszerét pedig "torz koreográfiának" nevezte. Az ügy azután pattant ki, hogy mindezt a Népszava megírta.

Răzvan Vasilescu, Isaach De Bankolé és Hajdu Szabolcs a Délibáb forgatásán Fotó: Szilágyi Lenke

Kovács Gábor, a film egyik producere azzal érvelt válaszul, hogy tudomása szerint senki sem próbálta befolyásolni a rendező alkotói szabadságát. Hajdu Szabolcs a vs-hu-nak adott interjúban elmondta, a rendszer kiszámíthatatlansága miatt a külföldi partnereiknél elvesztették a hitelüket, és munkatársi kapcsolatai is megromlottak.

Hat évig tartott a huzavona

A Délibáb története ugyanis már 2007-ben elkezdődött, akkor írta meg Hajdu a forgatókönyvet egy Tar Sándor-novella alapján. Akkor még hírét sem lehetett hallani az azóta nagy sikert elért rabszolgafilmeknek, sem a Django elszabadul-nak, sem a 12 év rabszolgaság-nak.

Isaach De Bankolé a Délibáb című filmben Fotó: Szilágyi Lenke

Hiába ítélték oda a támogatást 2009-ben, épp akkor esett szét a magyar filmtámogatási rendszer, és az átmenet éveiben csak folytatódott a huzavona: Hajdu elmondása szerint "háromszor vették el, és háromszor adták vissza" a pénzt. Mikor megalakult Vajna vezetésével a Filmalap, Hajdu Szabolcséknak elölről kellett kezdenie megint, majd egy évet várni a döntésre. Végül 350 millió forintot kaptak.

Inkább külföldre megy

Hajdu Szabolcs korábban sem értett egyet a Filmalap létrehozásának körülményeivel és működési gyakorlatával, például mikor újra pályázni kellett az akkor megalakult Filmalaphoz, megszavaztatta a stábbal, hogy pályázzanak-e. Ő akkor nemmel szavazott.

Răzvan Vasilescu, Isaach De Bankolé és Hajdu Szabolcs a Délibáb forgatásán Fotó: Korodi Dani

Hajdu Szabolcs 2010-ben egyszer másfél évre már elköltözött családjával Magyarországról, most ismét azt fontolgatják, hogy elhagyják az országot. Hajdu nem szeretné, hogy a Délibáb-ot bemutassák a Filmszemle helyett életre hívott és Filmalap által szervezett októberi Magyar Filmhéten.