Sophie Marceau: A Saul fia lenyűgöző film

Sophie Marceau, Cannes 2015
Vágólapra másolva!
"A Saul fia lenyűgöző film, soha nem láttam még ilyet" - mondta vasárnap este az MTI-nek Sophie Marceau. A 68. cannes-i filmfesztiválon a francia színésznő tagja volt annak a zsűrinek, amely pár órával korábban Nemes Jeles László első filmjének adta a fesztivál második legjelentősebb díját.Négy cannes-i zsűritag, Joel Coen, Sophie Marceau, Sienna Miller és Xavier Dolan a vasárnap esti záróceremóniánForrás: AFP/Bertrand Langloismiddleon39672640"Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget" - fogalmazott Marceau.Egy másik zsűritagra, Sienna Miller brit színésznőre "elképesztő hatással" volt Nemes Jeles László alkotása. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit. Ez szerinte "lélegzetelállító teljesítmény" egy elsőfilmestől, Röhrig Géza alakítása pedig sokkolta és mélyen megérintette.A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-banNemes Jeles László Saul fia című filmje kapta a zsűri nagydíját a cannes-i filmfesztivál záró ceremóniáján vasárnap este. Ez az első magyar film, amely elnyerte a világ legrangosabb filmfesztiváljának második legfontosabb díját, és ez a legjelentősebb elismerés, amit magyar film bezsebelt az elmúlt három évtizedben.Olvassa el cikkünket a cannes-i magyar sikerről!Forrás: AFP/Valery HacheNemes Jeles László a cannes-i nagydíjjal A Saul fia nyerte a zsűri nagydíját Cannes-banhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20150524-a-saul-fia-nyerte-cannes-2015-nemes-jeles-laszlo-ifjusag-carol.htmlNemes Jelesnek most kéne megcsípnie Natalie Portmanthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150523-nemes-jelesnek-most-kene-megcsipnie-natalie-portmant-cannes-2015-ifjusag-the-lobster-tale-of.htmlNatalie Portman fülébe sugdosott Nemes Jeles László a vörös szőnyegenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150519-natalie-portman-fulebe-sugdos-nemes-jeles-laszlo-a-voros-szonyegen-cannes-2015-saul-fia.htmlVörösre tapsolta a tenyerét a cannes-i tömeg a magyar filmenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150516-saul-fia-diszbemutato-cannes-2015-nemes-jeles-laszlo-jake-gyllenhaal.htmlIlyen lehet a pokol - kritikánk a Saul fiárólhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150515-ilyen-lehet-a-pokol-saul-fia-kritika-cannes-2015-nemes-jeles-laszlo-rohrig-geza.html
Vágólapra másolva!