Tiszta horror a Facebook, de ez nem érdekli az amerikaiakat

Brit Morgan, Brooke Markham és Alycia Debnam-Carey a Friend Request című filmben
Brit Morgan, Brooke Markham és Alycia Debnam-Carey a Friend Request című filmben
Vágólapra másolva!
Két hét után a lézerlasszóval támadó kémek letaszították Stephen King gyilkos bohócát a trónról, a mostani hétvégén a Kingsman folytatására (kritikánk) ültek be a legtöbben Amerikában. Az aranykör az első részt is lekörözte, igaz, csak három millióval gyűjtött több pénzt az első hétvégéjén, mint A titkos szolgálat, ez pedig nem elég nagy előrelépés ahhoz, hogy már most lepapírozzák a harmadik részt.Colin Firth a Kingsman: Az aranykör című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1200800A Kingsman elvárt győzelme mellett viszont A Lego Ninjago film csalódást keltett, nem ült be rá annyi nagycsalád, amennyire a stúdió számított. Lehet, hogy túladagolták a Lego-filmeket, négy év alatt ez már a harmadik volt, amiben a darabos mozgású játékfigurák mentik meg a világot, ráadásul a Lego Batman-t mindössze fél éve küldték mozikba. A Lego Ninjago film 21,2 millió dollárt gyűjtött, azaz három év alatt sikerült harmadára csökkenteni a kezdést: A Lega kaland még 69 millióval nyitott, a Lego Batman pedig 53-mal. Ez nem túl izmos teljesítmény egy nagystúdiós animációtól, ennek a legófilmek gyengébb minősége mellett az is lehet az oka, hogy a nindzsás mozival inkább csak a fiúkat célozták meg.Kai, Nya, Jay, Lloyd, Cole, Zane A Lego Ninjago filmbenForrás: InterCommiddleon1777744A Kingsman mellett így továbbra is az Az-t nézte a legtöbb amerikai, és a tényleg parás Stephen King-film újabb rekordot döntött meg, immár a minden idők legsikeresebb horrorfilmje titulus is az övé. Ehhez Az ördögűző-t kellett leköröznie: William Friedkin klasszikusa anno 441 millió dollárt zsebelt be a moziban, az Az pedig jelenleg 478-nál tart világszinten, és még nem látni a végét. (Más kérdés, hogy ebbe nem számolták bele az inflációt, de mire az Az kifut a mozikból, valószínűleg Az ördögűző átszámolt keresetét is felülmúlja.)Nem is volt esélye a másik rémfilmnek, a Friend Request című Facebook-horror csupán 2,4 millióval nyitott, meg sem szorongatta a hasonló témájú Ismerős törlésé-t, ami három éve 15,8 milliót kaszált az első hétvégén. A Friend Request-ben egy tinédzser töröl egy népszerűtlen lányt az ismerősei közül, aki ezután felköti magát, és szellemként kezdi el kísérteni az érzéketlen iskolatársait: feltöri a Facebook-fiókjukat, videókat posztol a nevükben, aztán pedig természetesen meg is öli őket.Jake Gyllenhaal a Stronger című filmbenForrás: Lionsgatemiddleon1000667Ez az olcsó horror legalább annyira nem érdekelte az amerikaiakat, mint Jake Gyllenhaal és David Green Gordon filmje a 2013-as bostoni maratonon elkövetett merényletről. A Stronger alig tudta beküzdeni magát a top tízbe, talán azért is, mert az amerikaiak idén már megnézhettek egy filmet ugyanerről a terrortámadásról Mark Wahlberg főszereplésével, és bár a Patriots Day sem volt kiugró siker, az első hétvégén mégis hétszer annyi pénzt hozott, mint a csupán 1,7 millió dollárt kereső Stronger.Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Kingsman: Az aranykör ($39 / $39) 2. Az ($30 / $266,3) 3. A Lego Ninjago film ($21,2 / $21,2) 4. Amerikai bérgyilkos ($6,2 / $26,1) 5. Újra otthon ($3,3 / $22,3) 6. anyám! ($3,2 / $13,4) 7. Friend Request ($2,4 / $2,4) 8. Sokkal több mint testőr ($1,8 / $73,5) 9. Stronger ($1,7 / $1,7) 10. Wind River ($1,2 / $31,6)
Vágólapra másolva!