Schwarzeneggerrel is nagyot égett a Terminátor

Arnold Schwarzenegger
Vágólapra másolva!
Az amerikai közönség egyértelmű nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szükség van-e egy újabb Terminátor-filmre. Hiába tért vissza Arnold Schwarzenegger, a Genisys csak a harmadik helyet szerezte meg, nem bírt el a negyedik hete műsoron lévő Jurassic World-del és a harmadik hete futó Agymanók-kal.A Genisys a második és a harmadik részhez hasonlóan a július 4-i hétvégén debütált a mozikban, de az ünnep ezúttal nem hozott szerencsét a sorozatnak. Míg a Terminátor 2 1991 legtöbb pénzt hozó filmje lett, addig az ötödik részről az már most elmondható, hogy Amerikában megbukott.Arnold Schwarzenegger a Terminator: Genisys című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon1200800155 millióból készült, ehhez képest 28,7 milliót hozott a hétvégén, az öt napos ünnepi időszakot pedig 44,2 millióval zárta. A második részt huszonnégy éve mutatták be, de így is ütötte a Genisys függetlenség napi számait: három nap alatt 31,7 milliót, öt nap alatt pedig 52 milliót gyűjtött be. Az pedig már egyenesen ciki, hogy a harmadik és a negyedik rész is jobban kezdett Amerikában, mint a Genisys.A nemzetközi fogadtatástól függ az ötödik rész sorsa. Az Amerikán kívüli világban nagyobb az érdeklődés a film iránt, negyvennégy országban mutatták be eddig, és 85,5 milliót hozott.A Jurassic World és az Agymanók örök küzdelemre kárhoztatott az amerikai toplistán, már harmadik hete történik az, hogy egymással csatáznak a legnézettebb film címéért, és szoros eredménnyel ugyan, de a dinós film győz.Chris Pratt a Jurassic World című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleoff666444Ha az inflációt nem számítjuk, már csak négy olyan film van, ami több pénzt hozott a Jurassic World 1,4 milliárd dollárjánál. Mindezt négy hét alatt érte el a negyedik rész, amely a Bosszúállók folytatását utasította vissza a hatodik helyre.A 14,4 millióból készült Magic Mike XXL már most visszahozta az árát, öt nap alatt 26,7 milliót szedett össze. Azért Matthew McConaughey hiányát megérezte a folytatás, a Magic Mike egy sima hétvégén 39,1 millióval kezdett neki a pénzhalmozásnak.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Jurassic World ($30,9 / $558,1) 2. Agymanók ($30,1 / $246,2) 3. Terminator: Genisys ($28,7 / $44,2) 4. Magic Mike XXL ($11,6 / $26,7) 5. Ted 2 ($11 / $58,3) 6. Max (2015) ($6,6 / $25,3) 7. A kém ($5,5 / $97,9) 8. Törésvonal ($3 / $147,4) 9. Me and Earl and the Dying Girl ($1,3 / $4) 10. Dope ($1,2 / $14,1)Egyszerűen borzasztó az új Terminátorhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150701-egyszeruen-borzaszto-az-uj-terminator-terminator-genisys-emilia-clarke-arnold-schwarzenegger.htmlEgyszerűen zseniális az Agymanókhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150624-agymanok-kritika-inside-out-pixar.htmlIdiótán röhögtünk a Jurassic Worldönhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150611-ember-es-dino-baratsaga-menti-meg-a-jurassic-world-ot-chris-pratt-bryce-dallas-howard-vincent.html
Vágólapra másolva!