Tömegesen vándorolnak ki a magyarok Középföldére

A hobbit
Vágólapra másolva!
A magyaroknak úgy tűnik sohasem lesz elege a megfilmesített Tolkien-művekből: A hobbit – Az öt sereg csatájá-ra 129 037 néző szakított időt az ajándékvásárlás hajrájában, és ezzel a trilógia legjobb nyitó hétvégéjét produkálta a befejező epizód. Az első részre 87 ezren, a Smaug pusztaságá-ra pedig 103 ezren ültek be ugyanennyi idő alatt. A csúcsdöntésben az is közre játszhatott, hogy belátható időn belül nem jön újabb Középföldén játszódó film, illetve a forgalmazók nem küldtek komoly vetélytársat a mozikba. Egy másik rekordot is beállított Az öt sereg csatája, megelőzve Az éhezők viadala utolsó előtti részét, idén ezt a filmet nézték meg a legtöbben a mozikban az első hétvégéjén. A hobbit - Az öt sereg csatájaForrás: Fórum HungarymiddleEgy premier tudott még bekerülni a legjobb tíz közé, a morbid humorú Eszeveszett mesék-re 3 244 jegy fogyott el, és ezzel a tízedik legnézettebb film lett. Az Osvárt Andrea főszereplésével készült Zűrös olasz esküvő-ről hiányos adatok érkeztek, az biztos, hogy legalább 1 721 ember szavazott bizalmat az olasz vígjátéknak. A Válás francia módra című filmre 1 360-an ültek be. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. A hobbit – Az öt sereg csatája (129 037 / 129 037)2. Exodus: Istenek és királyok (17 338 / 57 459)3. Dumb és Dumber kettyó (18 761 / 66 696)4. A Madagaszkár pingvinjei (17 984 / 168 152)5. Paddington (9 521 / 25 105)6. Förtelmes főnökök 2 (8 178 / 89 699)7. Swing (7 124 / 36 769)8. Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész (6 600 / 229 880)9. Csillagok között (4 784 / 251 931)10. Eszeveszett mesék (3 244 / 4015)
Vágólapra másolva!