Öngyilkos próbált lenni a Walking Dead főszereplője

Vágólapra másolva!
Az elmúlt tizenöt évben a The Walking Dead a kortárs popkultúra megkerülhetetlen elemévé vált, azonban az alkotók mára már egyre elkeseredettebben próbálnak még több pénzt kisajtolni a zombi-apokaliptikus világból. A Magyarországon az AMC-n futó új spin-off sorozatban, a The Ones How Live-ben bár visszatér a klasszikus széria egykori főszereplője, ez még önmagában nem elég az üdvösséghez.
Vágólapra másolva!

Bár 2010-re azt hittük, nem lehet már újat mutatni a zombis tematikában, hát még sok milliós közönséget megszólítani vele, az abban az évben indult The Walking Dead olyan hatalmas sikert aratott, hogy abba belezenget az egész televíziós iparág.

Walking Dead
The Walking Dead - The Ones How Live Forrás: AMC

És tegyük, hozzá, méltán:

Robert Kirkman képregényfolyamának adaptációjának a fő erősségét az jelentette, hogy bár az élőhalottak természetesen fenyegető veszélyt jelentenek a szereplőkre, de a hangsúly sokkal inkább azon volt, hogy egy törvények nélküli poszt-apokaliptikus világban ember az embernek a farkasává válik.

És bár mindezt jó harminc évvel korábban George A. Romero is megfogalmazta a klasszikusaiban, egy sok évados sorozatban még részletgazdagabban ki lehetett bontani ezt.

Aztán a bivalyerős első négy-öt évad után a széria lejtmenetbe kezdett, egyre inkább egy sokszereplős dagályos szappanoperává vált, amelyben a feszültség és az akciók helyett a hosszú dialógusok domináltak, de a sok beszédnek sok volt az alja, a túlnyomórészt kétdimenziós karakterek alkalmatlanok voltak a drámai hatásra. Ráadásul folyamatosan ugyanaz a dramaturgia ismétlődött: a hőseink mindig letelepedtek egy új helyen, azt hitték, végre békére leltek, aztán újra és újra kártyavárként omlott össze az otthonuk különböző új fenyegetések hatására. A nyolcadik évad környékén bár egy új főgonosz, Negan megjelenésével egy rövid időre ismét feltámadt a sorozat, de hamar végleg le is ült egy-egy emlékezetes rész kivételével.  

A rajongók pedig évről évre igencsak megfogyatkoztak, a készítőknek azonban nem kellett aggódniuk, mert olyan magasról indult a nézettség, hogy annak még a tört része is bőven kiemelkedőnek számított, ráadásul igencsak költséghatékony megoldásokkal éltek – bár a szereplők bejárták fél Amerikát, a kontinens változatos tájegységeiből mindig csak ugyanazt a lombkoronás vidéki régiót láttuk, meg merjük kockáztatni, egy-egy forgatási helyszínt számtalan alkalommal újra felhasználtak annak ellenére, hogy a cselekmény szerint már jó pár száz mérföldre kéne lennünk onnan.

The Walking Dead - The Ones How Live Forrás: AMC

És ezzel az üzleti modellel anyagilag sikeres tudott maradni a projekt, olyannyira, hogy ugyanebben a világban játszódó spin-off szériákat is elkezdtek készíteni: először a szintén sikeres, nyolc évadot megélt Fear The Walking Dead tágította tovább ezt az univerzumot, majd a két évad után elkaszált, kevésbé nézett The Walking Dead: World Beyond következett, aztán, amikor az anyasorozat 2022-ben kilehelte a lelkét, tudtuk jól, nem kell sokáig mellőznünk a zombikat, hiszen számos központi karakter önálló szériában kalandozik tovább.

És mintha az alkotók tanultak volna a korábbi hibáikból, végre képesek voltak újat mutatni és olyan részeit tárták fel ennek a világnak, amelybe eddig nem nyertünk bepillantást: az egészen pofás The Walking Dead: Dead City New Yorkba kalauzolta el a nézőket, a The Walking Dead: Daryl Dixon esetében pedig első ízben került át Európába, azonban belül is Franciaországba a cselekmény. Ezzel szemben a The Ones Who Live alcímet viselő új széria igencsak visszalépésnek számít.

A Walking Dead abszolút főszereplője, a Ricket alakító Andrew Lincoln még a kilencedik évadban hagyta magára a sorozatot családi okokból, láthattuk, ahogyan a karakterét félholtan elrabolják, míg a társai azt hiszik, meghalt, a szerelme, Michonne azonban nem adta fel a reményt, hogy még életben lehet és a keresésére indult.

És mint az új széria első epizódjában kiderül, valóban él, de cseppet sem virul, éppen öngyilkosságot próbál megkísérelni, de végül lebeszéli magát róla. Egy féldiktatórikus, de rendkívül jól szervezett és a zombikat hatékonyan távoltartó városállamban tengeti a napjait, folyamatosan szökni próbál, hogy visszatérjen a szeretteihez, de a hadsereg nem engedi, hogy távozzon. Nos, hasonlóképpen jól működő modern rezsimeket már a klasszikus sorozatban is láthattunk, így ezúttal nem beszélhetünk nagy újításról. Az egész rész pedig lényegében arról szól, hogy felvázolja a helyi viszonyokat, bemutat néhány szereplőt, de

a fókusz azon van, hogyan próbál újra és újra elmenekülni Rick, miközben megállás nélkül azt az elkeseredett arcot vágja, amelyből már tíz évvel ezelőtt is mémek születtek, olyannyira túljátssza az apátiát.

The Walking Dead - The Ones How Live Forrás: AMC

És bár a rész végén láthatunk egy kifejezetten pofás akciójelenetet, egészen addig igencsak monoton zombiaprításokat kapunk a nyakunkba, miközben egy nem túl izgalmas konfliktus bontakozik ki a diktatórikus rendszer belső lebontási kísérletével kapcsolatban.

Ugyanakkor nem temetnénk még a sorozatot, hiszen a cselekmény két szálon fut majd, a következő rész Michonne-ra koncentrál, ahogyan egyedül vándorolva próbál Rick nyomára bukkanni, így tartogathat még érdekes momentumokat a széria.

Az alkotók nagyon bíznak mindebben, mindezt jól mutatja az, hogy eredetileg a Rick & Michonne címet viselte volna a sorozat, aztán rájöttek, ez nem lesz túl szerencsés, ha Andrew Lincoln ismét faképnél hagyja őket, így átkeresztelték The Ones How Live-re a produkciót, így siker esetén hosszasan lehet majd folytatni.

Viszont üzleti értelemben elkövették azt a hibát, hogy akik nem nézték végig a klasszikus Walking Dead mind a tizenegy évadát, netán most próbálkoznának először elmerülni ebben az univerzumban, azoknak biztos nem ez széria fogja jelenteni a kapudrogot, hiszen túl sok háttérinformáció szükséges ahhoz, hogy teljes mértében követhetővé váljon a cselekmény.

És azok a nemzetközi kritikák sem túl lelkesek, amelyeknek a szerzői már megtekintési lehetőséget kaptak csaknem az egész évadhoz, valamint az is kérdéses, immáron tizenöt év után meddig lehet még fenntartani az érdeklődést az egyre inkább zombik módjára vánszorgó történetekkel.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!