Megérkezett a jegyhamisításról szóló magyar film, a Kék Pelikan előzetese

Kék Pelikan
Vágólapra másolva!
Hosszú várakozás után megérkezett Csáki László első egész estés animációs filmje, a Kék Pelikan hivatalos előzetese. A valós eseményeket feldolgozó mozifilm első képsorai azonnal visszarepítik a nézőket a kilencvenes évekbe – egészen pontosan abba az időszakba, amikor a rendszerváltást követően leleményes fiatalok kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra, és ezt mások számára is lehetővé tették. 
Vágólapra másolva!

Csáki László, a Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat olyan érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, melyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek.

A film az ő történeteik humoros, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, magyar slágerekkel teli feldolgozása – méghozzá Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában.

A Kék Pelikan a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett olyan színészek tolmácsolásában meséli el a történteket, mint Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit, a zenei aláfestést pedig ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint például a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.

A film a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Picks szekciójában mutatkozott be elsőként, ahová Nikolaj Nikitin kurátor olyan filmeket válogatott be, melyekre a fesztivál szervezői kiemelten szerették volna felhívni a nézők figyelmét.

A válogatás létjogosultságát az első kritikák is elismerik: „Szép munka, Tallinn Black Nights!" – írja a választásról a Dirty Movies – „A történetet [a film] elsősorban hanginterjúk segítségével meséli el, melyeket rajzanimáció és élőszereplős Super 8-as filmrészletek egészítenek ki, melyek a briliáns vágásnak köszönhetően tökéletesen illeszkednek az animációs anyaghoz. Ez utóbbi élénk és színes palettát használ, öröm nézni" – teszi hozzá. „A dokumentumfilmes alapokat, az animációs megközelítést és a játékfilmes alapelvekre történő biztos támaszkodást ötvöző Csáki könnyedén elegyíti mindhárom világ legjobb elemeit, hogy egy csodálatos, nosztalgikus és szívmelengető történetet meséljen el" – jellemezte a Kék Pelikant a Cineuropa cikke. A népszerű filmértékelő-oldalon, a Letterboxd-on azok között, akiknek volt szerencséje Tallinnban megnézni a filmet, akadt, aki egyenesen élete egyik legjobb dokumentumfilmjének nevezte, más szerint pedig a Kék Pelikan után már nem lesz értelme több nosztalgiafilmet készíteni a korszakról, hiszen ebben minden benne van!

A Kék Pelikan fesztiválkörútja a Torino Film Festivalon folytatódik – amíg pedig úton van, a magyar nézőkhöz elérkezett a film előzetese.

A trailer Góg Emese munkája, amely alatt a Kispál és a Borz Forradalmár című dala és Tövisházi Ambrus filmzenéje hallható. A humorban, retro szimbólumokban és kultzenékben gazdag film 2024 első felében érkezik a hazai mozikba a JUNO11 Distribution forgalmazásában.