Itt a premier dátuma: hamarosan bemutatja a Disney+ az utolsó Indiana Jones-filmet

Indiana Jones és a sors tárcsája
Vágólapra másolva!
Június végén érkezett a mozikba a (a Disney tervei, és a sorozat főszereplője, Harrison Ford bejelentése alapján) az utolsó Indiana Jones-film, az Indiana Jones és a sors tárcsája. S bár a James Mangold által rendezett búcsú egyáltalán nem sikerült rosszul, a közönséget mégsem igazán érdekelte az idős régészprofesszor utolsó kalandja. Most a Disney+ úgy döntött, a film bekerül a streaming-kínálatba.
Vágólapra másolva!

Tulajdonképpen elég sokat, majdnem fél évet várt a Disney azzal, hogy esélyt adjon a franchise legdrágább, közel 300 millió dollárból készült záródarabjának a streaming-kínálatban is. Már csak azért is indokolt lett volna már az ősz elején bemutatni a Disney+ felületén az Indiana Jones és a sors tárcsáját, mert a film tulajdonképpen megbukott a mozikban: világszerte mindössze 383.9 millió dollár értékben vásároltak a filmre jegyet, így a marketingköltségekkel együtt Mangold rendezése a Variety becslése szerint 100 millió dolláros veszteséget jelentett a gyártó számára.

A korántsem rossz film mozis bukásában nagy szerepet játszhatott az életkori tényező is, azaz az, hogy az Indiana Jones-filmek egykori rajongói már a negyvenes-ötvenes korosztályhoz tartoznak, ez a korcsoport pedig kevesebbet jár már moziba. Viszont az otthon kényelmében nagyobb valószínűséggel néznék meg Jones professzor új kalandját... Ezért nagyon is indokolt a film bemutatása a Disney+-on, amire már csak

december 1-ig kell várni.