Erőszakorgia lett a Netflixnél a legendás sorozatból

Paris, France - 2023 June 15: Black Mirror Netflix TV show on TV screen. High quality photo

Minden idők egyik legkiválóbb sci-fi-antológia sorozata a végéhez érkezett, a Fekete tükör új évada azonban már csak nyomokban őrzi mindezt, amely egykor naggyá tette. A korábbi filozófiai-szociológiai kérdésfelvetések helyett többnyire brutális erőszakkal próbálja fenntartani a nézők a figyelmét. Ennek illusztrációjának érdekében a kritikában kénytelenek vagyunk felfedni egyes epizódok fontos fordulatait.

Túlzás nélkül állítható, hogy a Fekete tükör a televíziózás történetének egyik legfőbb mérföldköve. A 2011-ben indult brit antológiasorozat rendkívül frissen és pontosan fogalmazott meg általában sötét disztópiákba ágyazva fontos kérdéseket a hagyományos és a közösségi média, az egyre inkább digitalizálódott mindennapok és a technológiai forradalom témakörében.

Mindezt legtöbbször rendkívül nyomasztó és pesszimista hangvételben tette, ahogyan a címe is jelzi, rendkívül sötét, de sajnos cseppet sem irreális portrét festve a modern társadalomról.

Azonban legyen szó akármekkora zseniről, idővel a legtöbb alkotóból kivész az ihlet, ez történt Charlie Brookerrel is, a sorozat állandó írójával, legalábbis a Fekete tükör hatodik – és a tervek szerint utolsó – évada már csupán árnyéka önmagának, mély gondolatok helyett olykor a puszta sokkolásra és erőszakra helyezi a hangsúlyt és az instant hatást bár többé-kevésbé képes elérni ezekkel az eszközökkel, de aligha ezt a szezont fogjuk emlegetni, ha a széria szóba kerül.

Pedig az első, Joan szörnyű című epizód még nyomokban őrzi a sorozat régi fényét.

Joan szörnyű Forrás: Netflix

A történet főszereplője egy karrierista nő, aki HR-sként dolgozik, borzalmasan bánik a kollégáival, épp készül összeházasodni a pasijával, de közben még mindig az exe izgatja, így amikor összefut vele, kísértésbe is esik. A hazugságokból épített kártyavára azonban egy pillanat alatt összedől, amikor azon kapja magát, hogy egy népszerű streaming-szolgáltató élőben – pontosabban néhány óra késéssel – sorozat formájában közvetíti az életét és egyébként Salma Hayek alakítja őt benne. Hamar kiderül, hogy mesterséges intelligencia generálja a televíziós műsort és semmilyen jogot nem sért a szolgáltató, ugyanis a szerződési feltételek elfogadásával engedélyezte mindezt a cég számára.

Felmerülnek releváns kérdések, amikor manapság archív felvételek és a digitális technika segítségével hallottakat is ,,feltámasztanak", így készül új film mások mellett James Dean főszereplésével, de Paul Walker is több alkalommal megjelent a Halálos iramban-sorozatban, jóval azután, hogy a színész már nem élt. Nem beszélve arról, hogy nemrég azt nyilatkozta Joe Russo, több Marvel-film rendezője, hogy véleménye szerint két éven belül a mesterséges intelligencia már képes lesz teljes értékű filmeket kreálni.

És félelmetes távlatokat nyit a deep fake is a technológiában, amelynek hatására már a legjobb minőségű videóról is egyre nehezebb eldönteni, hogy a valóságot, vagy manipulációt látunk-e.

Az epizód emellett jóval hétköznapibb problémát is felvet, elgondolkodtató ugyanis, hogy amikor egy online felületen regisztrálunk, mennyire élhet vissza azzal az adott szolgáltató, hogy a legtöbben soha nem olvassuk végig a kilométer hosszú szerződési feltételeket.

Az epizód első félideje még kifejezetten érdekes, aztán az alkotók olyannyira meg akarják lepni a nézőt, hogy a túl sok csavar megöli a komolyanvehetőségét. Ráadásul hamis következtetést is von le egy ponton: a fináléban a lány megtalálja a szervert, amely a sorozatot készíti, és lerombolja, miközben addigra kiderül, hogy ő sem valós személy, csupán számítógép alkotta – és ugyebár manapság a mesterséges intelligencia fejlődéséről szóló hírekből éppen az ellenkezőjét lehet leszűrni, egy ilyen gép vagy program, amennyiben "öntudatra" ébred, azaz tisztába kerül a saját működési mechanizmusával, valószínűleg nem pusztítaná el magát.

Az előbbi epizóddal szemben a Loch Henry egy műfajilag jóval tisztább, klasszikus horrortörténet. Egy fiatalember hazalátogat a vidéken élő anyjához, hogy bemutassa neki a barátnőjét, amikor azonban utóbbi megtudja, hogy a településen korábban egy sorozatgyilkos garázdálkodott, aki ráadásul a srác apjával is végzett, ráveszi a fiút, készítsenek erről dokumentumfilmet. És ahogyan elkezdik magukat beleásni a sztoriba, úgy derülnek ki újabb és újabb eltitkolt részletek, hamarosan pedig az életük is veszélybe kerül. A nem túl eredeti forgatókönyvből az ügyes csavaroknak köszönhetően egy B-kategóriás, de kifejezetten élvezetes egész estés horror is születhetett volna, kétségkívül van benne szufla, önmagában megállja a helyét, de egy Fekete tükör-epizódhoz sovány, ugyanis

hiányzik belőle bármiféle társadalomkritika vagy önmagán túlmutató gondolat. Leszámítva azt, hogy a média milyen előszeretettel csámcsog a szörnyűségeken, és persze, kritizálják az alkotók a katasztrófaturizmust is – de utóbbi szélsőségességét a valóság olykor sokkal élesebben példázza, elég csak a Titan tragédiájára gondolni.

Loch Henry Forrás: Netflix

Az évad legjobb epizódja talán a Túl a tengeren, amely olyannyira nyomasztóra sikerült, hogy valószínűleg még Lars von Trier is megnyalná utána mind a tíz ujját.

A maga nyolcvan percével már egész estés film terjedelmű rész egy alternatív, a mi világunknál jóval fejlettebb 1960-as években játszódik. Két űrhajós sorsát követhetjük, akik sok éves missziót teljesítenek meg nem nevezett célból és amíg a kozmoszban utaznak, lehetőségük van arra, hogy MRI-hullámok segítségével a Földön lévő robot replikájukhoz csatlakozzanak, így kapcsolatban maradva a szeretteikkel.

Az egyik asztronauta otthonába azonban váratlanul betör egy csapat szektás hippi, akik természetellenesnek találják, hogy egy gép családi életet él, megsemmisítik a replikánst, de előtte a szeme láttára végeznek a kozmonauta feleségével és a gyerekeivel. A hazájától fényévekre sodródó férfi természetesen összetörik lelkileg, a társa úgy próbál neki segíteni, hogy felajánlja számára: térjen vissza kicsit a Földre az ő robottestére rácsatlakozva, ismerje meg a családját, a felajánlásnak azonban tragikus vége lesz, a gyászoló űrhajós egyre jobban visszaél a helyzettel. Miként a Loch Henry, ez a rész sem von le tanulságokat, a klausztrofóbia és a tehetetlen düh érzetét maximalizálja a nézőben, illetve fojtogató egzisztenciális kérdéseket feszeget.

Túl a tengeren Forrás: Netflix

Az évad tartalmi hiányosságai a Mazey Day-ben csúcsosodnak ki, amely igazság szerint nem is érdemel túl sok szót.

A történet főszereplője egy paparazzi, akinek jó pénzt ajánlanak azért, ha elkészíti az első lesifotót egy váratlanul visszavonult fiatal sztárról, és ha az is látszik a képeken, hogy drogos, még jobban megfejelik az összeget. Aztán kiderül, egyáltalán nem kábítószerproblémák miatt tűnt el a színésznő, a sztori az Alkonyattól pirkadatig-hoz hasonlóan váratlanul műfajt vált és egy klasszikus szörnyfilmet kapunk. A Mesék a kriptából és más, a borzongásra, mintsem a tartalomra épülő antológia-sorozatok között megállná a helyét ez a rész, de egy Fekete tükör epizódhoz bántóan üres. Bár bemutatja a paparazzik lelketlenségét, de ez a téma utoljára a hatvanas években volt izgalmas.

A 79-es démon jóval érdekesebben indul: egy fiatal, szürke bolti eladónő napjai egyhangúan telnek az 1970-es Észak-Angliájában egészen addig, amíg talál egy talizmánt, amely megidéz egy démont – aki éppen úgy néz ki, mint a Boney M. énekese – és közli vele, amennyiben nem öl meg három embert három nap alatt, kitör az atomháború és vége a világnak. A lány eleinte tétovázik, majd komolyan veszi a bukott angyal szavait, végez egy pedofillal és egy gyilkossal, majd véletlenül egy ártatlan emberrel is és miközben szedi az áldozatait, az alkotók ügyesen kétségek között tartják a nézőt, vajon skizofrén a főszereplő és a démon csak a fantáziájában létezik vagy komolyan kell-e venni a fenyegetését, de bűn és bűnhődés történet vagy mélylélektani elemzés helyett vásári, hatásvadász – bár valamennyire valóban hatásos – lezárásba torkollik az epizód. Talán az sem véletlen, hogy gondolatiság helyett erőszakkal próbálják sokszor fenntartani a készítők a figyelmet és

szó szerint odavágnak a nagykalapáccsal, mindenesetre a streaming-szolgáltatón a Jeffrey Dahmer sorozatgyilkos életéről szóló széria óta kevés ennél brutálisabb halálesetet láthattunk.

79-es démon Forrás: Netflix

Így a végeredmény szempontjából pont olyan félsiker ez a rész is, mint a teljes hatodik évad. Az elvitathatatlan, hogy a Fekete tükör még a legrosszabb perceiben is milliószor jobb, mint a hasonló tematikájú antológia-sorozat, az Alkonyzóna Jordan Peele (Tűnj el!) nevéhez fűződő új változata, de ha csak egy alkotói kreatív robbanás nem indokolja, nem kellene új évadokkal folytatni. Most még megvan az esélye annak, hogy televíziós mérföldkőként maradjon meg a kollektív emlékezetben, de néhány hasonló évad könnyen lerombolhatja ezt a renoméját.