Adam Driver nagyon hitelesnek tűnik Enzo Ferrari szerepében

Adam Driver a Michael Mann által rendezett Ferrari címszerepében
Vágólapra másolva!
Megérkezett az első előzetes Michael Mann életrajzi autósport-drámájához, a Ferrarihoz, amelyben Adam Driver alakítja a Forma-1 pilótából autógyáralapítóvá vált Enzo Ferrarit.
Vágólapra másolva!

Augusztus 31-én volt a Ferrari világpremierje a 80. velencei filmfesztiválon, és épp ekkor futott be a film első előzetese is, amelyben Adam Driver és Penelope Cruz egyaránt meggyőzőnek tűnik a Ferrari-házaspár szerepében.

De ahogy az egy Mann-film esetében szinte elvárt: látványos jelenetekben sem lesz hiány, legalábbis az első trailer alapján. Ráadásul a Ferrari a rendező számára rendkívül fontos projekt volt: közel két évtizede készült rá, a főszerepre először Christian Bale-t, majd Hugh Jackmant szemelte ki, végül különböző stúdióalkuk következtében Drivernél kötött ki.

A film a szinopszis szerint az 1957-es évre fókuszál, arra a tragikus korszakra, amikor Enzo Ferrari krízisbe kerül: először meghal a fia, majd csőd fenyegeti a vállalkozását, amelyet a feleségével, Laurával (Penélope Cruz) tíz évvel korábban épített fel – a két esemény miatt pedig Ferrari házassága is veszélybe kerül, igaz, ehhez köze van a Shailene Woodley által alakított szeretőnek is, aki miatt a férfi hosszú ideje megosztotta a figyelmét a szenvedély és a család között. Enzo Ferrari végül az egész életét egyetlen versennyel, a legendás olasz Mille Miglia megnyerésével igyekszik egyenesbe hozni.

A Ferrari forgatókönyvét Troy Kennedy Martin (Az olasz meló, Kelly hősei, Vörös zsaru) írta (nem sokkal 2009-ben bekövetkezett halála előtt) Brock Yates újságíró 1991-es életrajzi könyve alapján, és Driver és Cruz kettőse, valamint Woodley mellett Patrick Dempsey, Sarah Gadon, Gabriel Leone, Jack O'Connell, Erik Haugen, Andrea Dolente, Giuseppe Bonifati és Michele Savoia is szerepel a filmben.

A Ferrari a tervek szerint december 28-án kerül a magyar mozikba.