Többek szerint valódi atombombát robbantottak az Oppenheimer forgatásán

Oppenheimer
Vágólapra másolva!
Christopher Nolan, az Oppenheimer című szuperprodukió rendezője hízelgőnek tartja azt a gyorsan elterjedt hírt, hogy az atombomba atyjáról szóló filmjében igazi nukleáris fegyvert robbantott fel a nagyobb hitelesség kedvéért, de azért szerinte kicsit ijesztő lenne, ha tényleg így történt volna.
Vágólapra másolva!

Nolan a The Hollywood Reporternek nyilatkozva nem részletezte, hogy pontosan mit robbantott a filmben, de azt hangsúlyozta, hogy nem használtak számítógépes trükköket (CGI).

Bár Nolan e tekintetben nem bizonyult közlékenynek, a trükkcsapat főnöke, Andrew Jakcson egy másik interjúban elárulta, hogy az atombomba detonációjának elviselhetetlenül vakító fényességét magnéziumpor berobbantásával érték el, amihez

nagy mennyiségű propán-bután begyújtása szolgáltatta a tűzgolyót.

Nolantől egyébként nem idegenek a hajmeresztő megoldások, például a saját lányát kérte fel ahhoz a jelenethez, amely az atomtudós egyik rémálmát jeleníti meg: egy fiatal nőnek leolvad az arca az atomrobbanás hatására.

A 22 éves Flora Nolan, aki maga is filmesnek készül, szerepelt már édesapja korábbi produkciójában, a Csillagok közöttben, és most is nagy örömmel vállalkozott az ezúttal horrorba illő szerep eljátszására.

A rendező nagyszerű élménynek nevezte, hogy kísérletező kedvű lánya olyan csodálatos könnyedséggel lényegült át a jelenetben, ahol szintén kizárólag analóg trükköket használtak digitális technológia helyett.

Az Oppenheimer , amelyben Szilárd Leó szerepében Haumann Máté látható, július 20-án érkezik a magyar mozikba.