Magyar jelölt is nyerhet az Oscar-gálán

KÁEL Csaba; HUPPERT, Isabelle
Budapest, 2020. november 5. Isabelle Huppert színésznő, Lucas Bravo színész és Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI Igazgatóságának elnöke (b-j) a Mrs. Harris goes to Paris című angol-magyar koprodukciós mozifilm forgatásán egy V. kerületi lakásban 2020. november 2-án. A Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével és a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Mint megírtuk, kihirdették az Oscar-jelöléseket, amelyek között egy angol-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film, a Mrs. Harris Párizsba megy (amiről itt írtunk korábban) is jelölést kapott. 
Vágólapra másolva!

A főként Magyarországon, magyar szakemberek közreműködésével forgatott, Mrs. Harris Párizsba megy című film jelmeztervezője, Jenny Beavan a legjobb jelmez kategóriában verseng az Oscar-díjért.

Az Isabelle Huppert főszereplésével készült filmben

Gürcöl, éhezik és szerencsejátékra adja a fejét, hogy előteremtse a szükséges pénzt az álmára, majd miután ez sikerül, nekivág egy életre szóló párizsi kalandnak, amely nemcsak az öltözködését változtatja meg, de átírja a Dior divatház jövőjét is.

AZ AMERIKAI FILMAKADÉMIA 95. ALKALOMMAL ODAÍTÉLT DÍJAIT MÁRCIUS 12-ÉN ADJÁK ÁT A LOS ANGELES-I DOLBY SZÍNHÁZBAN.