Russell Crowe kártyán teszi kockára az életét - videó

Vágólapra másolva!
Közzétették az első előzetest a Poker Face című, a 17. Római Nemzetközi Filmfesztiválon tegnap bemutatott thrillerből. A filmet főszereplőként, íróként és rendezőként is az Oscar-díjas Russell Crowe jegyzi, aki játékszenvedéllyel küzdő milliárdost alakít benne. Összehívja barátait egy csábító pókerjátszmára, majd egyszer csak közli velük, hogy megmérgezte őket, mert a múltban valamit eltitkoltak előle. Arra viszont nem számít, hogy közben rablótámadás éri a birtokot. A filmben szerepel még Liam Hemsworth, Elsa Pataky és RZA is, az amerikai mozikban november 16-án mutatják be.  
Vágólapra másolva!