Nyár elején jelent meg az amerikai horrorblogokon a hír, hogy sajátos "feldolgozás" készül a Micimackó-ból. A Micimackót és Malackát bosszú- és vérszomjas szörnyetegként ábrázoló Winnie the Pooh: Blood and Honey (azaz Micimackó: Vér és méz) forgatókönyvírója és rendezője, Rhys Frake-Waterfield júniusban úgy nyilatkozott a Dread Central-nak, hogy a film szabályos slasher lesz, amelynek történetéről elmondta:
Miután Róbert Gida felnő, Micimackó és Malacka végzetes élelmiszerhiányban szenvednek. Az évek alatt éhségük és vérszomjuk egyre nő, ezért megölik és megeszik Fülest. Amikor pedig Róbert Gida visszatér, hogy bemutassa a feleségének gyerekkori barátait, azok dühösek lesznek. Minden, az évek során felhalmozott haragjuk és gyűlöletük felszínre tör, és tombolásba kezdenek, amelynek során eljutnak egy vidéki házba, ahol fiatal lányokat találnak...
A lehetetlenül sekélyes történethez már plakát is érkezett, amelyen Micimackó véres kalapáccsal, Malacka pedig késsel a kezében áll, s bár a film "kreatív" alkotója szerint a filmben a Százholdas Pagony két legismertebb lakója szerepel, az olcsó belezős horrorokat megidéző plakát figurái sokkal inkább emlékeztetnek két maszkos pszichopata sorozatgyilkosra:
A bugyuta horrorhoz előzetes is készült, annak alapján is megjósolható, hogy a Micimackó-horror alantas és igénytelen lesz – brutális erőszak milliók gyerekkorának kedvenc hősén.