Csütörtökig még megtekinthető a Székelyföldi Legendárium animációs sorozata a mozikban

Székelyföldi Legendárium
Vágólapra másolva!
Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek vagy szentnek van egy jellegzetes története. A Legendárium csapatát az a cél vezérli, hogy minél szélesebb körben megmutassák a térség értékeit – legutóbb igényes, Erdély szellemi és kulturális örökségét tíz történetben bemutató animációs sorozat készítésével. Küldetésük eredményességét mi sem bizonyítja jobban, hogy február végén a Highlights of Hungary, a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeknek járó Mathias Corvinus Collegium-díjat érdemelték ki, mi több márciustól a Cinema City mozijaiban is vetítik a Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozat részeit.
Vágólapra másolva!

Az alkotók 2008-ban azzal a céllal álmodták meg a civil kezdeményezésként indult Székelyföldi Legendáriumot, hogy összegyűjtsék és a gyerekek számára szerethető módon adják át Erdély szellemi kulturális örökségét, mondáit és legendáit.

Az eltelt közel tizennégy évben számos formában igyekeztek elérhetővé és szerethetővé tenni a legendagyűjteményüket: hangoskönyveket, színezőt és különféle fejlesztő játékokat alkottak, végül elindították az első székelyföldi rajzfilmstúdiót – elevenítette fel Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium alapítója.


A rajzfilmsorozat ősi legendákat és mondákat dolgoz fel modern, háromdimenziós köntösbe rejtve, ezáltal a történetek a mai generáció számára is könnyen emészthetővé és szórakoztatóvá válnak.

A székely testvérpár, Rika és Zete kalandjait bemutató mesefilm egyik szimbolikus eszköze például a varázspatkó, mely első pillantásra talán egy közönséges patkónak tűnik, de mégis sokkal több ennél.

Működhet, mint egy napjainkban elterjedt táblagép, amit a gyerekek tanulásra, új ismeretek megszerzésére, legendák és rég elfeledett információk felfedezésére használhatnak, segítségével átláthatnak a legendák világába.

Mindazonáltal a patkó egyben a Mesefa kulcsa is. Amikor veszélyben van a testvérpár, akár egy modern irányjelző, megmutatja a menekülési utat, ugyanakkor hozzáférést biztosít a Mesefában található eszközökhöz – részletezte Fazakas Szabolcs.

A varázspatkó segítségével Rika és Zete feladata a legendák megmentése.

A székely legendák titkos világába csöppenhetünk bele, ha ellátogatunk az alábbi vetítési helyszínek egyikére, ahol csütörtökig még megtekinthető a varázslatos hangulatú rajzfilmsorozat:


Hódpargol - Cine-mis Miskolc
Profi - Nagykőrös
Tisza mozi - Jászberény
Hódpargol - Szeged
Hódpargol - Békéscsaba
Tisza mozi - Szolnok
Agora - Zalaegerszeg
Agora - Paks
Bufi - Corvin
Cinenuovo - Nagykanizsa
Cinenuovo - Tapolca
Kultik - Kaposvár
Kultik - Csepel
Kultik - Dunaújváros
Kultik - Salgótarján
Kultik - Sopron
Kultik - Szentes
Kultik - Mátészalka
Kultik - Komárom
Cinema Center - Cegléd
Cinema City Allee
Cinema City Aréna
Cinema City Mamut
Cinema City Campona
Cinema City Westend
Cinema City Alba
Cinema City Debrecen
Cinema City Győr
Cinema City Miskolc
Cinema City Pécs
Cinema City Szeged
Tisza mozi - Martfű
Agora - Makó
Cinenuovo - Bölcske
Sió mozi - Siófok
Agora - Celldömölk
Kultik - Ajka
Kultik - Hódmezővásárhely
Kultik - Pécs
Sugár Mozi
Szabolcs Cinema - Kisvárda
Szabolcs Cinema - Gyenesdiás
Cinenuovo - Kiskunhalas
Uránia Nemzeti Filmszínház