Cannes: Már nem takargatják az ősz hajukat a sztárok a vörös szőnyegen - fotók

MacDOWELL, Andie
Cannes, 2021. július 7. Andie MacDowell amerikai modell és színésznő a Tout s'est bien passé című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 7-én. MTI/AP/Vianney Le Caer
Vágólapra másolva!
Míg korábban szinte kötelezőnek számított a magas sarkú cipő és a festett haj a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén, idén az elegáns, de a lehető legtermészetesebb megjelenésére törekednek a sztárok, és már nem takargatják őszülő hajukat.
Vágólapra másolva!

Helen Mirren angol színésznő soha nem rejtette el a korát, s idén is teljesen ősz hajjal érkezett, a 74. cannes-i szemlén azonban már nem ő az egyetlen, aki nem festett hajjal vonult végig a vörös szőnyegen. A fesztiválközönség először láthatta Andie MacDowell hosszú göndör haját megőszülve, ahogy Jodie Foster őszülő tincseit is.

A Négy esküvő és egy temetés című vígjáték főszereplője, aki sokáig az egyik legnagyobb kozmetikai cég reklámarca volt, februárban egy amerikai lapnak elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatti karantén alatt 63 évesen úgy döntött, többé nem festeti a haját.

Andie MacDowell amerikai modell és színésznő a Tout s'est bien passé című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 7-én. Forrás: MTI/AP/Vianney Le Caer


A kétszeres Oscar-díjas Jodie Foster pedig a Télérama című francia kulturális lapban július elején megjelent interjúban mondta el, hogy 58 évesen "nincsen gondja a korával" és már nagyon várja a hatvanas éveit.

Jodie Foster amerikai színésznő az életművéért neki ítélt tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál nyitónapján, 2021. július 6-án. Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon


A két amerikai sztár megjelenése mindenesetre pozitív visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon.
"Nagyon jólesik olyan színésznőket látni, akik vállalják a korukat, a ráncaikat, az őszülő hajukat a vörös szőnyegen. Nem tetszik minden ruha, amit viselnek, de VÉGRE!" - írta egy fesztiválozó a Twitteren, akinek a kommentje több mint 3 ezer felhasználónak tetszett.