Ugyan a mozipénztáraknál elhasalt, mégis, Ridley Scott legújabb filmje, a pandémia miatt egy évvel eltolt Az utolsó párbaj az anakronizmusai ellenére is igazán lehengerlő alkotás, trükkös dramaturgiával, és remek alakításokkal. Kritika.
1386-ban Marguerite de Carrouges (Jodi Comer) megvallja férjének – annak tudatában, hogy a férfi akár meg is ölheti érte –, Jean de Carrouges-nak (Matt Damon), hogy a férfi egykori barátja, majd riválisa, Jacques Le Gris (Adam Driver) megerőszakolta az otthonukban. A vádakkal bírósághoz fordulnak, majd VI. Károly király úgy dönt, a kérdést halálig tartó párbajjal döntsék el. Amennyiben Carrouges veszít, az azt jelenti, hogy felesége hamisan vádolta meg Le Gris-t, amiért élve elégetés várna az asszonyra. Ez volt az utolsó párbaj, amit hivatalos keretek között rendeztek Franciaországban.
A pandémia miatt egy évvel később érkezett meg a mozikba Ridley Scott legújabb, valós történelmi eseményeken alapuló filmje (így viszont a rendező következő filmjét, A Gucci-ház-at már november végén láthatjuk). Az utolsó párbaj-t Ben Affleck és Matt Damon adaptálta filmvászonra Eric Jager könyvéből. A Good Will Hunting óta először íróként összeálló Oscar-díjas írópárost kiegészítette Nicole Holofcener Oscar-jelölt forgatókönyvíró, aki elsősorban Marguerite nézőpontjának kifejtéséért volt felelős.
A film ugyanis gyakorlatilag háromszor meséli el ugyanazokat az eseményeket, a három főszereplő szemszögéből.
Az első félórában Carrouges verzióját láthatjuk a történetnek, utána Le Gris következik, végül pedig Marguerite szempontja teszi teljessé az összképet.
A rendező és a forgatókönyvírók szerencsére hagynak időt és teret arra, hogy kidolgozzák a karakterek viszonyrendszerét és bemutassák a történelmi hátteret.
A két férfi konfliktusa, kisebb és nagyobb ellentétekből fakadó, mérhetetlen ellenszenvük egymás iránt logikusan és érthetően épül fel. Rendkívül szórakoztató és tanulságos, ahogy ugyanazokat az eseményeket látjuk különböző szempontokból, például ahogy egy karakter saját magát nemesnek és igazságosnak tartja, a másik szerint viszont ugyanaz a tett nevetséges vagy sértő volt.
Így bizonyos szempontból mindenkinek igaza van, más szempontból senkinek se.
A film persze, kissé szájbarágósan ugyan, de állást foglal, és meglehetősen szabadon keveri a valóban megtörtént eseményeket a fikcióval. Marguerite igazi XXI. századi, öntudatos hősnő a sötét középkorban, az írók általa tudják ütköztetni a mi valóságunkat a XIV. századival, és megmutatni, hogy mi az, amiben (nem) fejlődtünk férfi és nő viszonyával kapcsolatban, és hogy a nem mindig is azt jelentette, hogy nem.
A rendezőtől a párbajozó férfiak világa nem idegen: legelső egész estés filmje, az 1977-es Párbajhősök is két katona több évtizeden át elhúzódó ellenséges viszonyát dolgozta fel, csak Napóleon Franciaországában.
Az éppen aktuálisan versengő férfiakat Matt Damon és Adam Driver alakítják, mégpedig kiválóan, főleg Driver brillírozik a megvádolt, egyrészről sármos, másrészről veszedelmes Le Gris szerepében (de Ben Affleck is ügyesen építi fel Pierre gróf hedonista karakterét).
A rendező kétségkívül a film utolsó harmadában, de főleg annak a bizonyos párbajnak a rendezésében van elemében.
Az utolsó párbaj nevéhez és híréhez méltó módon epikus: minden egyes ütés, szúrás szinte lejön a vászonról. Igazi élet-halál küzdelem ez, ami akkor az igazán izgalmas, ha nem olvasunk utána még a megtekintés előtt, hogyan is végződött a valóságban.
Igaz, abba talán bele lehetne kötni, hogy a film túlságosan is szabadon kezeli a valóban megtörtént eseményeket annak érdekében, hogy a mai kort kommentálja, de ha félre tudjuk tenni az anakronizmusokat, akkor egy roppant szórakoztató és tanulságos, lehengerlő filmet élvezhetünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
