Ugratások filmje: prosztó szórakoztatás

Ugratások filmje

Eric André hazánkban kevésbé ismert komikus, Amerikában azonban nagy népszerűségnek örvend, elsősorban bizarr beszélgetős műsora miatt. Sajátos humora megosztó figurává teszi, sokszor megbotránkoztató, ízléstelen és primitív eszközökhöz nyúl, ám vitathatatlan, hogy van stílusa. Az Ugratások filmje André groteszk világszemléletét és alpáriságtól sem megrettenő humorát hivatott bemutatni egy egészestés alkotás keretein belül.

Chris (Eric André) és Bud (Lil Rel Howery) barátok akik megelégelik a rosszul fizető munkákat és új életet akarnak kezdeni. Pont kapóra jön, hogy Chris egykori gimnáziumi szerelme New Yorkba költözik, így ők is a Nagy Alma felé veszik az irányt. A gond csak az, hogy a kocsi, amivel mennek, Bud nővéréé, aki történetesen frissen szökött a börtönből és bosszút forral hőseink ellen.

Ugratások filmje (Eric Andre és Lil Rel Howery) Forrás: Netflix

Hiába találtak ki az alkotók valami történetféleséget, Kitao Sakurai művében a sztori abszolút másodlagos.

Az Ugratások filmje kvázi egy szkeccsfilm, ahol válogatott kandi kamerás jelenetek váltják egymást, amikben a két jómadár eszementebbnél eszementebb szituációkba keveredik.

Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a Borat-ot összekeverjük a Jackass-szel, plusz megszórjuk André teljesen kretén megmozdulásaival. Aki vevő az imént említett alkotások humorára, valószínűleg itt is remekül fog szórakozni, noha jelen esetben sokkal kisebb mértékben köszön vissza a szatirikus hangnem.

A kerettörténet mondhatni érdektelen, egy két szálon zajló road movie-t látunk, melyben a macska-egér játék kaphatna némi szerepet, de kár itt bárminemű feszültségre számítani. Sakurai célja egyértelműen nem a komplex filmélmény elérése, sokkal inkább André rajongóinak szórakoztatása volt.

Persze még ekkor is problémát jelent, hogy vajon a rövid szegmensek képesek-e másfél órán át fenntartani a néző figyelmét. Az első harmad alapján ez nehézkesen jött össze, csapongó hatást kelt az összkép, s bizony idő kell hozzá, hogy ráhangolódjunk ezekre a teljesen őrült helyzetekre. Sok értelme később sem lett a látottaknak, ám többször azon kaptam magam, hogy hangosan felnevetek és remekül szórakozom. Tény, hogy ehhez kompromisszumokat kell kötni és az sem árt, ha az ember tisztában van azzal, mire vállalkozott.

Az említett párhuzam a Borat-tal és a Jackass-szel jó igazodási alap, de André-ra nem igazán lehet felkészülni. A szkeccsek sokszor erkölcstelenek, gusztustalanok és primitívek.

A polgárpukkasztás alapkövetelmény, így a kínos pillanatoknak sem vagyunk híján, sőt, erre épül a gegek java. A testnedvekre apelláló részek kevésbé működnek, de a civilek reakciói a legtöbb esetben pokoli viccesek. A stáblista alatt futó jelenetek teszik fel az i-re a pontot, itt ugyanis felfedik, hogy mindez csak egy film része volt, afféle humoros reveláció gyanánt.

Az Ugratások filmje egyáltalán nem ajánlható mindenkinek. Az altesti humort például egész biztos, hogy sokan nem fogják tolerálni, ám aki kedveli a rejtett kamerás, polgárpukkasztó poénokat, az remekül fog szórakozni. Sokszor alpári és obszcén, de valahol megvan a beteg bája, s magam sem gondoltam volna, hogy ennyiszer fogok nevetni rajta. Egy vígjátéknak pedig mégis csak ez a célja.