Mortal Kombat: Véres mézesmadzag

Mortal Kombat
Vágólapra másolva!
Eddig 11 (számozott) Mortal Kombat játék, két nagyjátékfilm, websorozat és animációs film készült, a franchise rajongói tehát nem unatkoznak, ám vitathatatlan, hogy hiányzott egy igazi, modern mozis feldolgozás a bűnös élvezetnek tökéletes, 1995-ös első rész, illetve a gyalázatos, 1997-es folytatás után. Most megkaptuk, az eredmény pedig nem hibátlan győzelem, de legalább korrekt munka.
Vágólapra másolva!

A történet szokás szerint nem kap nagy teret, de amit lehet, azt kihoztak belőle az alkotók. A Mortal Kombat viadalt tizedszerre készül megnyerni harcosaival a hatalmas Shang Tsung (Chin Han), így átvehetné az uralmat a Föld felett. Ehhez természetesen bolygónk kiválasztott harcosainak is lesz egy két szava, ráadásul egy rég elfeledett klánháború is újra kitörni látszik.

A cselekmény tökéletesen indít. Sub-Zero (Joe Taslim) és Scorpion (Hiroyuki Sanada) rivalizálásának vagyunk tanúi, illetve annak, hogy mitől vált igazán személyessé a kettejük közti ellenségeségeskedés. Majd ugrunk napjainkba, ahol a megélhetésért küzdő Cole-t (Lewis Tan) keresik fel, hogy vegyen részt a címszereplő megmérettetésen. A szkeptikus főhős miután saját bőrén tapasztalja meg a fenyegetést, csatlakozik a föld harcosaihoz, de hosszú még az út a győzelemig.

Mortal Kombat (Hiroyuki Sanada és Joe Taslim) Forrás: Warner Bros.

Egy Mortal Kombat-filmtől nem vár túl sokat az ember. A torna hangulatát, látványos harcokat, ismert karaktereket, sajátos képességekkel. Ez jelen esetben részben sikerült, kár, hogy pont a lényeg maradt ki, maga a Mortal Kombat.

Shang Tsung ugyanis a tornán kívül akarja legyőzni a harcosokat, így el sem jutunk az ominózus viadalig.

Ennek ellenére a 110 perces alkotás cseppet sem unalmas, bőven van oka örülni a rajongóknak, ugyanakkor azzal, hogy nincs klasszikus értelemben vett bajnokság, pont az esszenciája veszett ki a filmnek (elvégre akárhány folytatás: az első, 1992-es Midway által fejlesztett játék lényege az volt, hogy a kiválasztott karakterrel a játékos megnyerje a Halandók Harcát) . Leginkább olyan érzése van az embernek, mintha egy sorozat pilot epizódját nézné, ami persze remek felvezetés és jól szórakozunk rajta, de önmagában kevés. Reméljük egy esetleges folytatás fényében már más megvilágításba kerül a film, de jelenleg ott a keserű szájíz a végefőcím után.

Mortal Kombat (Mehcad Brooks és Joe Taslim) Forrás: Warner

Ennek ellenére a Mortal Kombat egyáltalán nem rossz, sőt. A botegyszerű sztori pont annyira részletes, amennyire kell, az ismerős karakterek hozzák a kötelezőt, sőt Kano (Josh Lawson) afféle Johnny Cage pótlékként remekül funkcionál. A látvány abszolút rendben van, a harcok látványosak és intenzívek (és nem marad el a játék-franchise egyik fontos eleme: a brutális kivégzés sem), de a kikacsintások, utalások is kellően betalálnak.

Az új Mortal Kombat nehezebb feladatra vállalkozott, mint elsőre tűnik. Meg akartak felelni a széria rajongóinak, miközben az újoncokat is bevezetnék a játékok közel 30 éves történetébe.

Az alkotók láthatóan több filmben gondolkodnak, ám ez önmagában nem mentség arra, hogy miért van masszív felvezetés jellege a látottaknak. Így minimálisan csalódást keltő a végeredmény, mégsem tudok rá teljes szívvel haragudni, mert látszik a szakértelem, az alapanyag igényes használata és a bunyók bizony ütnek – a gamer rajongók legnagyobb örömére.