Ásatás: A felfedezés öröme

Ásatás

Simon Stone eddig főleg színészként szerzett magának hírnevet, de rendezői babérokra sem rest törni. Az Ásatás a második nagyjátéjfilmje, s a mindössze 36 esztendős művész remek úton halad afelé, hogy nevét még inkább elismerjék.

Angliában járunk 1939-ben, ahol Basil Brown (Ralph Fiennes) megbízásokra végez ásatásokat. A szorgalmas férfi nem rendelkezik archeológusi képzettséggel, ám kiváló szakember. Egy gazdag özvegy, Mrs. Edith Pretty (Carey Mulligan) őt bízza meg, hogy a telkéhez közel fekvő földet vizsgálja át, hátha találnak valamit. Az eredmény minden várakozást felülmúl.

Ásatás (Carey Mulligan és Ralph Fiennes) Forrás: Netflix

A sztori igaz történeten alapul, minden idők egyik legnagyobb régészeti felfedezésének, a Sutton Hoo ásatás eredményeit meséli el.

Akinek semmit nem mond a helyszín vagy lelet neve, ne bánkódjon, Stone aprólékosan ábrázolja a körülményeket, a kezdetektől, egészen a feltárás befejezéséig.

Persze, okkal merülhet fel a kérdés: mi lehet érdekes abban, hogy néhány ember, szűk két órán keresztül ás. Feszültséget, izgalmakat itt kár keresni, de ha jobban belegondolunk, akadnak bőven olyan tényezők, melyek feldobhatják a cselekményt. Elég az évszámra nézni, mely a második világháború kezdetét jelzi, s valóban, Anglia felett sötét fellegek gyülekeznek, hőseinket leszámítva szinte mindenki a harcokra készül. Ezen felül, ahogy egyre nagyobb publicitást kap Brown felfedezése, úgy jelenik meg egyre több ember a munkálatok körül, nem is beszélve a múzeumok közti versengésről. Tény, hogy a történetvezetés lassan csordogál, de Stone mindig elő tud rukkolni valami újdonsággal, így feldobva az összképet. Sajnálatos módon nem minden mellékszál működik, a kezdetleges romantikus szegmenst például kifejezetten indokolatlannak tartottam, még ha a maga módján bájos is.

Ásatás Forrás: Netflix

Ez utóbbi jelző a komplett műre igaz, minden karakter emlékezetes, az őket megformáló színészek egytől-egyig pazarul alakítanak, élükön Ralph Fiennes-szal és Carey Mulligannel. A visszafogott, emberi köntös mellett akkor működik a legjobban a film, amikor kihasználja a rétegeit és metaforáit. Stone rendre beemeli a halál, az elmúlás filozófiáját, s frappánsan állít párhuzamot eme témák és az ásatások közt. Utólag átgondolva teljesen jogosak a megállapításai, elsőre azonban nem sokan feltételeznék, hogy mennyire érdekes tud lenni egy laikusnak is az efféle látásmód. A zárás, hasonlóan a korábbiakhoz, kellően árnyalt és szerény, némileg súrolja a hatásvadászatot, de az a bizonyos képzeletbeli hajóút bárki szívét képes megmelengetni, úgyhogy ennyi abszolút belefért.

Örvendetes, hogy a Netflix a futószalagon érkező, közepes, vagy gyengébb kommersz darabok mellett, nem fél az ehhez hasonló drámáknak is zöld utat adni. Az Ásatás nem akarja megváltani a világot, nem reformálja meg a műfajt, de hatalmas szíve van, végtelenül kedves és szerethető alkotás. Érdemes elkísérni Basil Brownt és csapatát erre a kalandra, ki tudja, a műkincsek mellett talán önmagunkat is megtaláljuk az ásás során.