Eldorádó: az aranykor vége

Eldorádó (Eperjes Károly)

75 éves lett Bereményi Géza (születésnapjára az Origo hosszabb interjút készített vele), Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, aki második önálló filmjével, a részben saját gyerekkorát megörökítő Eldorádó-val (1988) elnyerte a legjobb rendezőnek járó Európai Filmdíjat. A szocializmus utolsó évében bemutatott Eldorádó a rendszerváltás (vagy inkább: rendszerváltozás) jelképes alkotása, amely 1945 és 1956 között játszódó történetével érzékletesen ragadta meg nemcsak a korszakot, de általánosabb érvénnyel a történelmi változásokkal járó értékválságot is. 

Aranyam van, ez a lényeg

– mondja lényegre törő szuggesztivitással, de kissé türelmetlenül Monori Sándor, a Teleki téri piac "császára" dr. Szolga Jánosnak, akit arra akar rávenni, hozza vissza a klinikai halál állapotából diftériás unokáját. Bereményi Géza több interjúban elmondta már, a részben az azonos című kisregényéből (1986) készült Eldorádó egyik feledhetetlen jelenete nagyon is konkrét eseményt örökít meg: kereskedő nagyapja az 1950-es, tömeges gyerekhalállal járó nagy diftériajárvány idején egy kiló aranyat adott egy orvosnak, hogy emelje ki a már haldokló unokáját az elkülönítőből, és mentse meg az életét.

Az Eldorádó Bereményi Géza legszemélyesebb, önéletrajzi ihletésű és "így láttam" jellegű filmalkotása (a kádári 1960-as éveket, 1956 "kudarcát" a kamaszkor létélményén keresztül megragadó Megáll az idő forgatókönyve mellett), amelyben saját gyerekkori élményein és tulajdon nagyapja személyén keresztül ábrázolja a történelem egyre szűkülő keretei – az 1950-es évek, a Rákosi-korszak – közé szorított hétköznapi emberek túlélési és életvezetési stratégiáit.

Az arany, mi ember és ember között különbséget tesz

– ez a nagyapáról mintázott akaratos "törzsi vezér" Monori életfilozófiája és értékszemlélete. A Teleki tér dörzsölt kereskedője a piac törvényeit vallja, összetett, ellentmondásos figura: vannak ugyan érzelmei, de alapvetően haszonelvű ember, akinek legszorosabb emberi kapcsolatait is a sikeres üzlet (és az ahhoz szükséges tulajdonságok: ravaszság, merészség, törtető akaratérvényesítés...) határozza meg – elvégre jóformán megvásárolja lányától és vejétől a fiukat, hogy ő nevelhesse fel (később az anya hasonló módszerrel szerzi vissza a gyereket).

Eldorádó (Eperjes Károly) Forrás: Filmarchívum

A címbéli Eldorádó a dél-amerikai konkvisztádorok lázálmainak áhított városára, az arany mitikus birodalmára utal, de Monori számára Eldorádó a Teleki tér, a piac nagyon is valóságos helyszíne, ahol a rátermett kereskedő bármiből képes aranyat varázsolni. Persze ettől még a piac "főmachere" éppúgy az arany bűvöletében él, mint a legendák országát kutató kalandorok, bálványként imádja – de nem passzióból harácsol, az értékhalmozásnak praktikus okai vannak: az arany biztosítja az ételt és az otthont, sőt, ezzel lehet az unoka életét is megmenteni, mert Monori kegyetlen, de nagyon is élhető és áttekinthető, teljes körű aranyparitáson alapuló világában a vagyon a létezés legfontosabb mértékegysége: megmutatja, mennyit ér az ember élete. Elvégre a piac törvényei szerint a haszon eléréséhez ész és akarat, tehetség és szorgalom szükséges – az üzleteléssel megszerzett vagyon tehát az életképesség fokmérője, az arany (a pénz) a legteljesebb értelemben vett általános egyenérték.

Eldorádó (Pauer Gyula és Eperjes Károly) Forrás: Filmarchívum

Bereményi Eldorádó-ja ennek az életszemléletnek, létstratégiának, sőt, általános rendezőelvnek a válságát, lassú pusztulását – ha úgy tetszik: a kapitalizmus kelet-európai tragédiáját az ötvenes években – mutatja be. A második világháború végével Monori bizakodva tekint a jövőbe, úgy érzi, elérkezett az ő ideje, az öldöklés káosza után a mindenható üzlet teremt rendet az erkölcsi értelemben is romokban heverő világban, márpedig a Teleki téren Monori a világ ura – csakhogy a kommunista diktatúra egyre szűkíti a mozgásterét, hiába köt üzletet az elvtársakkal, ami ugyanis a kereskedő tisztes haszna, az nekik rablás. A politika elgáncsolja a szabadkereskedelmet, a pénz egyre inkább értékét veszti, de már iránymutató értékek sincsenek, új idők köszöntenek be, amelyben a boldogulás új hívószava: a kapcsolati tőke.

A pénz ma már csak rongy, nem lehet vele semmit sem elintézni. A kapcsolatok, az ismeretség – az igen! Azzal elérheti az ember azt, amit akar. És a kapcsolatokat az ital csinálja, Ezért vagyok én itt az úr. Tudja, ki mindenki iszik itt nálam? Mindenki! Emlékszem magára Sanyi bácsi, amikor annak idején maga volt itt a környéken a legnagyobb ember. Én gyerekfejjel fölnéztem magára. De hát... megváltoztak azóta a kapcsolatok. Semmi és senki sem megbízható. Nincs értéke semminek. És ezt a helyzetet csak az itallal lehet mérni

– így összegzi Monorinak a bizonytalanság ködébe borult ötvenes évek értékválságát a kocsmáros, aki gyorsan példát is hoz arra, mi mindent el lehet érni a megfelelő kapcsolatokkal: nem tetszett neki a lánya vőlegénye, hát lecsukatta.

Eldorádó (Eperjes Károly és Hegedűs D. Géza) Forrás: Filmarchívum

Monori nem hajlandó meghallani az új idők új szavát, nem érdekli sem a politika, sem az alakoskodás, ragaszkodik a piachoz és az aranyhoz, a szemében az 1956-os forradalom sem lehetőség a tisztább viszonyok kivívásához ("Látott már maga lázadó kereskedőt?!" – mondja egy ízben a piacfelügyelőnek, miközben ávósok túrják szét a lakását), hanem káosz, amelyből ki kell menekítenie az unokáját. Természetesen az arany erejével – csakhogy a sors közbeszól, Monori vakbélgyulladással vánszorog a kórházba, aranyrudat nyom az unoka markába, kerítsen orvost, de a halált ezúttal nem lehet lefizetni, már csak azért sem, mert nem sikerült átörökíteni az üzleti érzéket, a gyerek nem is tud mit kezdeni a régi értékekkel.

Bereményi nem csupán a kisfiú és a nagyapa szemszögéből ábrázolja 1956-ot, egy intermezzo erejéig emléket állít a szabadság hőseinek is. A már színesből fekete-fehérre váltó jelenetben mindenre elszánt fiatal forradalmárok érkeznek egy bérházba, hogy annak tetejéről tüzeljenek a szovjet tankokra, a lakókat pedig a pince oltalmába terelnék – csakhogy azok gyáván akadékoskodni kezdenek, leghangosabban épp Monori új veje.

Nem te fogsz meghalni, te szerencsétlen! Mert te bebújhatsz az óvóhelyedre megint, aztán kibújhatsz megint, aztán pofázhatsz megint... Hanem mi, mi fogunk meghalni, érted?! És vedd tudomásul, hogy én akkor is jobban járok, mint te! Mert én előbb, mint te, és nem úgy, mint egy kukac! Mert te sírni fogsz, amikor elővesznek téged! Mert elő fognak venni, ne félj! És azt csinálnak veled megint, amit akarnak, mert téged senki sem fog megvédeni, mert senki sem lesz az ilyenekkel kegyes, nehogy azt hidd! Csak kussolni fogtok mindig és lapítani. Nem lesz ilyen nagy pofátok, ha mi megdöglünk

– üvölti az egyik fiatal forradalmár. Kilépve a főalak, Monori történetéből Bereményi tágabb perspektívában ábrázolja 1956-ot: a hazafias, önfeláldozó bátorság ütközik a megalkuvással, azzal a túlélési stratégiával, amely már a Kádár-korszak homályzónáját vetíti előre (tán nem véletlen, hogy az indulatos szabadságharcost az a Söth Sándor alakítja, aki hat évvel korábban az értékvesztett hatvanas évek keserédes memoárjának, a Megáll az idő kiábrándult kamasz lázadóját, Pierre-t is játszotta).

Eldorádó Forrás: Filmarchívum

Az Eldorádó tanulsága szerint a hősök meghalnak, a nagyapák öröksége pedig sírba száll, mert az unokák már nem tudják, mihez kezdjenek a régi értékekkel – nem is volt lehetőségük arra, hogy megtanulják. Az Eldorádó a nagyapa filmje az unoka szemszögéből, a köztes nemzedékről, az apákról nem sokat mesél, épp csak sejteti, ők azok, akik – a megnyomorodásig kiszolgáltatva a politikának – az érdekvezérelt kapcsolatok hálójában próbálták túlélni a kommunizmus értékvesztett mindennapjait.

Nagyapáméknak a piac, mint összeforrott közösség még valamelyest segített megőrizni az életformájukat. A szüleimnek ez már nem sikerült. Kétségbeesetten ragaszkodtak a régi bútorokhoz, a régi tárgyakhoz, de a régi életformájukat nem folytathatták. Nekik csak Kalauz Jutka, a kávézás, a kabaré, a felvonulások - az ötvenes évek életformája jutott. Kívülállók voltak, de nem tudták megvédeni magukat - és engem sem

– mondta Bereményi Géza az Eldorádó bemutatásakor vele készült Filmkultúra-interjúban.

Az Eldorádó egy konkrét, sötét történelmi időszak jól körülírt túlélési stratégiáit és az azokhoz tartozó magatartásmintákat ábrázolja – de jóval tágabb látószöggel, a kommunizmuson is túlmutatva, általánosabb érvénnyel mesél a történelmi változásokat kísérő értékválságról, életformavesztésről.

Eldorádó (Eperjes Károly és Andorai Péter) Forrás: Filmarchívum

Epikus film, amely jelentős mértékben támaszkodik színészeire, elsősorban a Monorit szenvedéllyel alakító felejthetetlen Eperjes Károlyra (Bereményi zseniális ötlete, hogy az akkor 34 éves színésszel játszatta el a nagyapát, ezzel is hangsúlyozva a férfi ösztönös, megtörhetetlen életakarását) – de mellette a mélyen vallásos nagyanya szerepében Pogány Judit, és a sánta Berciként szárnyaló nagy színész, Andorai Péter is emlékezetes a szerepében. Az operatőr, Kardos Sándor képein pedig hol elképesztő hitelességet kölcsönöz a korszaknak és a helyszínnek, hol pedig expresszionista világítástechnikával, szubjektív kameramozgásokkal, "lehetetlen" gépállásokból varázsolja (rém)álomszerűvé a kort és mitikus helyszínné a Teleki tér omladozó valóságát – és idézi meg a visszaemlékező író-rendező gyermeki tekintetét. Hiszen az Eldorádó személyes, meghatározó élményekből táplálkozik – élményekből, amelyek nem eresztik az alkotót, nem véletlen, hogy az 1987-es Körkép-ben megjelent kisprózából egy évvel később film született, majd egy évtizeddel később dráma (Az arany ára). S a maga nemében mindhárom: aranyat ér.

Az Eldorádó elérhető a FILMIO kínálatában.