Káel Csaba: Büszkék vagyunk az Akik maradtak című filmre

akik maradtak
Vágólapra másolva!
"Büszkék vagyunk arra, hogy az Akik maradtak című film eljutott az Oscar-díj előszobájáig, figyelemre méltó elismerés, hogy az alkotást az amerikai filmakadémia 93 filmből választotta be a szűkített listán szereplő, legjobbaknak vélt 10 mű közé" - hangsúlyozta Káel Csaba a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az amerikai filmakadémia hétfőn jelentette be 24 kategóriában Oscar-jelöléseit Los Angelesben.

A legjobb nemzetközi film kategória öt jelöltje közé végül nem került be Tóth Barnabás alkotása, az Akik maradtak című magyar film.


Káel Csaba szerint kiemelkedő eredmény, hogy az utóbbi időszakban egyre gyakrabban jut el magyar alkotás a világ legnagyobb presztízsű filmes díja közelébe.

- fogalmazott Káel Csaba, aki az elmúlt napokban a Palm Springs-i filmfesztiválon képviselte a magyar filmipart az Egyesült Államokban.

Akik maradtak Forrás: Budapest Film

Kollarik Tamás, a médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program ötletgazdája és koordinátora azt hangsúlyozta, hogy


Kollarik Tamás emlékeztetett arra, hogy a Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat gyűjtöttek be az évek során.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!