Elkezdődött az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmjének forgatása

Vágólapra másolva!
Elkezdték Deák Kristóf rendező Az unoka című első nagyjátékfilmjének a forgatását a múlt héten, Budapesten. Deák magyar alkotóként elsőként, a Mindenki című produkciójáért nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat. A film forgatása 40 napot vesz igénybe, producere Zákonyi S. Tamás, aki a BÚÉK! és a Szabadság, szerelem című nagysikerű filmeket is jegyzi.
Vágólapra másolva!

Az unoka című mozifilm november közepéig forog Budapesten, fő forgatási helyszínei a Kertészeti Egyetem, az Eiffel tér, az Andrássy úti volt MÁV székház, illetve a VIII. kerület néhány utcája és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Deák Kristóf első mozifilmjének főszereplői Blahó Gergely, aki ezúttal lesz először látható mozifilmben, Jordán Tamás, Jászberényi Gábor, Pogány Judit, Bárdos Judit, Döbrösi Laura, de Papp János, Hámori Ildikó, Tordai Teri, Szalai Kriszta, Hűvösvölgyi Ildikó, Keszég László és Voith Ágnes is feltűnnek majd a vásznon.

Zákonyi S. Tamás (Flashback Media) Az unoka producere kiemelte:

"Egy forgatás elméletileg nem tartogathat nagy meglepetéseket, hiszen az előkészületek alatt muszáj mindenre előre gondolnunk, azonban most a járvány folyamatos újratervezést követel. A napi, helyszíni előkészületek sokkal több időt, energiát, fegyelmet, figyelmet igényelnek. Büszke vagyok a stábra, az alkotókra, a színészekre - a tenni akarás, a lendület óriási, alig vártuk már, hogy elkezdődjön a közös munka."

Deák Kristóf forgat Forrás: Glódi Balázs / Flashback Media

Az unoka egy nyomozós thrillerbe oltott felnövés-történet, a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó különös bosszútörténet főhőse egy szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi. Miután imádott nagyapja egy lelketlen csalás áldozata lesz, Rudi elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Ehhez találékonyságra, rafinériára és önbizalomra van szüksége - meg persze egy csapat szövetségesre.

"A hívók profi pszichológiai trükkökkel irányítják a beszélgetést és szedik rá az idős embereket. A szerető nagyszülők bedőlnek a csalásnak, és ezt soha nem bocsájtják meg maguknak. Vén bolondnak érzik magukat, hogy lépre mentek - miközben a tragikus hír traumájából sokszor már nem tudnak felépülni. A családnak pedig marad a magatehetetlen düh. Miattuk, értük, nekik - mindannyiunknak írtam ezt a filmet." – foglalta össze Deák Kristóf rendező.

Az unoka rendezője és forgatókönyvírója Deák Kristóf (Mindenki), producere Zákonyi S. Tamás (BÚÉK! Szabadság, szerelem, München, Egerszegi), operatőre Maly Róbert (Mindenki, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre).

A film látványtervezője Láng Imola, jelmeztervezője Sinkovics Judit, vágója Csillag Ádám Manó, hangmérnöke Péterffy Máté, zeneszerzője pedig Balázs Ádám. Az unoka gyártását a Nemzeti Filmintézet 721,9 millió forinttal támogatta, a film a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a magyar mozikba.