Százéves lenne a legvadabb Oscar-díjas színész

Attila, a hunok királya
Vágólapra másolva!
Jack Palance karrierje az 1950-es években indult és gyorsan ívelt felfelé: 1953-ban és 1954-ben is Oscar-díjra jelölték. Az atlétikus termetű, jellegzetesen karakteres arcélű, bokszmúltját törött orra miatt letagadni sem tudó színész végül 73 éves korában, harmadik jelölése után, 1992-ben vehette át az aranyszobrot az Irány Colorado! élettapasztalt cowboyfigurájáért. Az ukrán származású Palance 2006-ban halt meg – 100 éves lenne.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-gálák történetének egyik legszórakoztatóbb, ugyanakkor legfelkavaróbb és leglátványosabb köszönőbeszéde kötődik a legjobb mellékszerepéért 1992-ben kitüntetett Jack Palance-hez. Az akkor 73 éves színész először az díjátadó házigazdájával, egyben filmbeli partnerével, az Irány Colorado! főszereplőjével, Billy Crystallal kapcsolatban eresztett meg egy vaskos poént, úgy, hogy voltaképp a filmbeli szövegét idézte. Aztán kitért arra, hogy a producerek mellőzik az idősödő színészeket, s hogy demonstrálja, a kor nem akadály egy fizikailag is megerőltető forgatáshoz, beugrott a színpad közepére, és lenyomott egy sorozat egykezes fekvőtámaszt.

Az 1919. február 18-án a pennsylvaniai Hazle Townshipben ukrán bevándorlók gyerekeként született Jack Palance (eredeti nevén: Volodymyr Palahniuk – távoli nagybátyja Chuck Palahniuknak, a Harcosok klubja írójának) korán megedződött. Gyerekkorában vájár apjának segített a szénbányákban, majd érettségi után bokszolónak állt: 15 nyert meccs (ebből 12 kiütéses győzelem) után kapott ki először (pontozással) a nehézsúlyú reménység Joe Baksitól.

Ökölvívói karrierjének a második világháború vetett véget, a légierőhöz sorozták be pilótának, ahonnan 1944-ben kitüntetéssel szerelt le. A háború után beiratkozott a Stanford Egyetem dráma szakára, majd 1947-ben mutatkozott be a Broadwayn. Az első jelentős siker két évvel később, B-szereposztásban érte: az Elia Kazan által színre vitt A vágy villamosá-ban Marlon Brandót helyettesítette. A rá duplán felfigyelő Kazantól kapta első filmszerepét: a Blackie nevű gengsztert alakította a Panic in the Streets (1950) című film noirban. Durva vonású arca, brutális fizikuma miatt (193 centiméter, 88 kiló tömény izom) az ötvenes évek noirjaiban, westernjeiben és peplumjaiban (másképpen: kard és szandál) egyaránt bérelt helye lett.

Hirtelen félelem (Jack Palance, Joan Crawford, Gloria Grahame és Mike Connors) Forrás: AFP

Mesterien megformált mellékszerepeiért egymás után kétszer is Oscar-díjra jelölték: előbb a Hirtelen félelem (1952) című noirért, majd az Idegen a vadnyugaton (1953) című westernért. Mindkettőben hátborzongatóan gonosz, de komolyabb kihívás elé a George Stevens rendezte western állította. Akkoriban ugyanis még nem tudott lovagolni, így első, súlyos drámai belépője is annak köszönhető, hogy a színész „esetlensége” miatt a rendező úgy alakította a jelenetet, hogy Palance a forgatókönyvben foglaltak helyett nem bevágtat, hanem kimérten besétál lovával a városba, amitől sokkal feszültebbé válik a képsor.

A két Oscar-jelölés után már valóságos sztár lett, és egymás után kapta a szerepeket. 1953-ban például Robert Mitchum mellett játszott a Rudolph Máté rendezte Second Chance-ben, indián harcosként küzdött meg Charlton Hestonnal Az apacsok nyila című westernben, főszerepet kapott a Man in the Attic című „Hasfelmetsző Jack”-thrillerben. Egy évvel később zabolázhatatlan vadsággal alakította a címszerepet a hollywoodi melodrámák német származású mestere, Douglas Sirk rendezésében készült Attila, a hunok királyá-ban (sőt, voltaképp miatta lett a film igazán értékelhető).

Attila, a hunok királya Forrás: AFP

A Stuart Heisler rendezte I Died a Thousand Times (1955) című krimi főszerepe után két kiváló filmet forgatott Robert Aldrichcsal. A hollywoodi stúdiórendszer elleni vádiratként is felfogható A nagy kés-ben (1955) a producerek által sakkban tartott, megnyomorított színészt alakít, rendkívüli átéléssel; a Roham című cinikus és kegyetlen második világháborús drámában (1956) az inkompetens felettese életveszélyes parancsait megelégelő hadnagyként remekel. Egy kiváló tévéfilmben (Requiem for a Heavyweight, 1957) kiégett-demens nehézsúlyú bokszolót alakított, Emmy-díjat érő hitelességgel.

Három filmmel később ismét Aldrich rendezte a Tíz másodperc a pokol (1959) című drámában: a második világháború utáni Berlinben játszódó történetben német hadifoglyot alakít, akit azzal bíznak meg az őt fogva tartó brit tisztek, hogy vegyen részt a városban található éles bombák felkutatásában és hatástalanításában.

A hatvanas években Hollywoodban szerzett népszerűségét Európában is kamatoztatta. Ebből az időszakból két filmje emelkedik ki. A Pär Lagerkvist Nobel-díjas írásából Richard Fleischer rendezésében készült olasz Barabás-ban (1962) Torvaldot, a szadista római csúcsgladiátort alakította. Jean-Luc Godard Moravia-feldolgozásában, A megvetés című nouvelle vague-remekműben pedig azt az amerikai filmproducert, aki elcsábítaná forgatókönyvírója (Michel Piccoli) feleségét (Brigitte Bardot), és komoly esztétikai vitába keveredik az íróval és az önmagát alakító Fritz Langgal. Godard férfi-nő kapcsolatokról és a moziról is filozofáló játékos műve Palance európai jutalomjátéka.

A megvetés (Bardot, Palance, Piccoli, Lang) Forrás: AFP

Persze emellett olyan nagy sikerű filmekben is szerepet kapott, mint A mongolok (1961), Az utolsó ítélet (1961), a Volt egyszer egy tolvaj (1965) vagy A zsoldos (1968).

Később is a legkülönbözőbb szerepekben állta meg a helyét: például a Barabás rendezője 1969-ben eljátszatta vele Fidel Castrót, a Che! című életrajzi filmben, remekelt William A. Fraker westernt temető/dicsőítő alkotásában, a Monte Walsh: Az utolsó cowboy-ban (1970), afgán nomád volt John Frankenheimer Lovasok című kalandfilmjében (1971)...

Pályafutása a hetvenes évek közepén leszállóágba került, és csak a nyolcvanas években kapott ismét nagyobb szabású produkciókban szerepet: A vadnyugat fiai (1988), Batman (1989), Tango és Cash (1989). Kicsi szerepek, amelyeket sikerült emlékezetessé tennie. Ahogy az Irány Colorado! (1991) is leginkább Palance néhány villanása, életfilozofikus kiszólása miatt emlékezetes.

Piccoli, Lang, Palance és Godard A megvetés forgatásán Forrás: AFP

Az Oscar-díj után eltelt bő évtizedben még kilenc filmet készített, de voltaképp nem figyeltek a producerek arra, amit köszönőbeszédében elmondott, mert testhezálló, igazi kihívást jelentő szerepet csak A tél vége (1999) című televíziós drámában kapott. 2004-ben állt utoljára kamerák elé, két évvel később, 87 éves korában halt meg.