Amikor lehunyod a szemed: valaki ott van a hálószobádban

Vágólapra másolva!
Amióta filmek készülnek, azóta létezik a horror. A mozgókép mindennél hatásosabban tud félelmet kelteni, pláne mióta hang is társul hozzá. Nincsenek azok a kötélidegek, hogy valakire ne hasson a nyomasztó zene, akármi is van a képen. Az embernek valamiért igénye van rá, hogy bár kellemetlen érzés, de mégis megrémüljön: a szellemvasúttól a bungee jumpingig mindenfélét felhasznál ehhez. Csak az a kérdés, hogy egy film megmarad a szimpla ijesztgetésnél, a pillanatnyi hatásnál, vagy pedig képes dramaturgiát építeni a borzalmakból.
Vágólapra másolva!

Néha előfordul velem, hogy arra ébredek, valaki idegen van a hálószobában, és én nem tudok megmozdulni. Soha nem pánikoltam be. Bíztam benne, hogy ha valóságos lényről van szó, a reflexeim majd működésbe lépnek, ha rám támad. Ha pedig természetfeletti a lény, azokból már úgyis régen szeretnék egyet a saját szememmel látni. A kíváncsiságom erősebb a félelmemnél.

Soha nem beszéltem senkinek ezekről az élményeimről.

Végül abba a kategóriába soroltam őket, amikor azt álmodja az ember, hogy felébred és történnek vele dolgok, de egyszer csak tényleg felébred, és kiderül, hogy az első felébredése az álom része volt. Mellesleg ezt a trükköt is beveti az Amikor lehunyod a szemed. Csak pár eset volt, hamar túltettem magam rajtuk. Soha nem gondoltam volna, hogy egy horrorfilmből fogok tudományos felvilágosítást kapni, mit éltem át.

Forrás: AFP

Már maga az alvás is egy misztikus dolog, sok mindenre nem tudja a választ vele kapcsolatban a tudomány. Az álom meg egyenesen érthetetlen. Nagyon leegyszerűsítve az alvásidő körülbelül húsz százalékában, rövid szakaszokban álmodunk, ilyenkor a csukott szemhéj alatt a szemgolyók gyorsan mozognak. Rapid Eye Movement – ez az a bizonyos REM. Ilyenkor az izmokat valami lebénítja, ez a normális. Ha ez a lebénítás nem működik jól, akkor beszél valaki álmában vagy lesz alvajáró.

Ha rémálmunkból felriadunk, akkor létrejöhet egy átmeneti szakasz, amikor már ébren vagyunk, de az izombénulás még fennáll.

Sőt úgy érezzük, hogy a rémálmunk valósággá vált. Állítólag az emberek negyven százalékával szokott ez előfordulni. Ahogy én se beszéltem erről senkinek, nekem sem említette senki, hogyan szorult ott álom és valóság határán. Nekem mentségemre szolgáljon, hogy soha nem maradtak élénk emlékeim, csak a kiszolgáltatottság érzése. Nicolas Brunót nem irigylem, hogy neki olyan sok és pontos emléke van az ébren látott rémálmairól, hogy fotósként ebből az anyagból dolgozik.

Forrás: AFP

Annyira elterjedt jelenség, hogy lebénulva fekszünk, pedig már ébren vagyunk, hogy mindenféle nép mitológiája megteremtette azt a lényt, ami ezt okozza. Innen ered a magyar „lidércnyomás” kifejezés is. A lidérc odanyomja az ágyhoz az embert, szinte megfojtja. Ha pedig valaki álmában meghal, akkor már készen is a babonás magyarázat: a lidércnek sikerült megfojtania. Szerte a földgolyón a legkülönbözőbb lényeket teremtette meg az emberi fantázia, akik alvási bénulást okoznak azzal, hogy az áldozatuk mellére telepednek. Az észak-amerikai folklórban ez a lény: The Old Hag, a Vén Banya. Rá épül az Amikor lehunyod a szemed című film.

Forrás: AFP

A film abból indul ki, hogy mi, a negyven százalék se tudjuk, hogy létezik az alvásparalízis hétköznapi jelensége. De még a főszereplő pszichológusnő, Kate (Olga Kurylenko) sem. Brutálisan megfojtottak egy férfit álmában, a gyanúsított természetesen a felesége, aki magán kívül van. Kate feladata eldönteni, hogy beszámítható állapotban van-e: börtönbe vigyék vagy a pszichiátriára.

Elég lassan haladunk előre a történetben, végre aztán egy alvászavarokkal foglalkozó orvos megadja a szükséges információkat.

Az alvásklinikán akarja csapdába ejteni Marát, így hívják az áldozatait álmukban megfojtó démont, akik hisznek benne. Elég sok idő elmegy a filmből azzal a huzavonával, hogy akkor most Mara létezik vagy nem. Pedig ha nem létezne, nem csináltak volna róla egy horrorfilmet. Ebben a műfajban az nyilván nem opció, hogy kiderül, minden rémség csak érzéki csalódás volt. Annál is inkább, mert a hullák egyre szaporodnak.

Forrás: AFP

Ez egy alacsony költségvetésű film, senki se számítson látványorgiára. Marát keveset látjuk, szerencsére nem valami másodosztályú számítógépes animáció jeleníti meg, hanem Javier Botet. Ő egy két méter magas, valószínűtlenül vékony testalkatú spanyol színész, akit már más horrorfilmek is rémként alkalmaztak. A néző megijesztését olyan egyszerű eszközökkel váltja ki az Amikor lehunyod a szemed, hogy több alkalommal is valaki egy homályos helyre megy befelé, idegtépő zene szól és akkor hirtelen történik valami, mondjuk megszólal a telefonja.

Az egész film alatt idegtépő zene szól.

Még akkor is, amikor napfényben ketten nyugodtan beszélgetnek. Szintén nem túl kifinomult módszer a frászt hozni a nézőre azzal, hogy Mara elég rossz idegállapotban lévő üldözöttjei minden előzetes jel nélkül tombolni kezdenek félelmükben. Pedig hamar értesülünk róla, hogy Mara álmában végez mindenkivel, aki ébren van, az indokolatlanul parázik. Azzal megint egy csomó időt töltünk, hogy akik veszélyben vannak, milyen módszerekkel próbálnak ébren maradni. Aztán persze nem sikerül.

Vannak a szorongást keltő, lassú részek, meg a ránk ijesztő hirtelen események, csak a dolog mitológiájába nem jutunk beljebb.

Kiket választ ki Mara? Miért ijesztgeti annyit, mielőtt kivégezné őket? Amikor pedig válaszokat kapunk, azok hiányosak és fantáziátlanok. Nagy ziccer maradt ki. Sikerült találni egy kiváló témát, ami mellbe vágja az embert. Nem kell messzire menni a példáért: ott ültem és egyszer csak rájöttem, hogy ez velem is elő szokott fordulni. Innentől beszippantott a film, pedig a kísértetektől sem félek, nemhogy a horrorfilmektől. Aztán olyan gyenge az írói munka, a mitológiai részleteinek kidolgozása, hogy becsapva érzi magát a néző. Ennyi az egész? Semmi érdekesebb nem jutott eszetekbe?

Forrás: AFP

Kapásból két olyan démonos film ugrik be, amely megrendített. Ahol olyan mitológiát sikerült felépíteni, hogy nem a pillanatnyi hatásra, a szimpla ijesztgetésre ment ki a játék, hanem felvázolták, hogyan működik a gonosz a világban, és hogyan lehet harcolni ellene. Ráadásul milyen rosszak az esélyek. Már húsz éves film a Letaszítva, amelynek írója (Nicholas Kazan) olyan ravaszul kitalálta a démonosdi játékszabályait, hogy két órán keresztül szorítja az ember a karfát, ha rendelkezésre áll ilyesmi. A 2005-ös Constantine, a démonvadász egy sikeres képregényre épül, szintén ihletett módon teremt meg egy teljes, összefüggő mitológiát. Persze ez a két film teljesen más kategória, mint az Amikor lehunyod a szemed. Azok az írók, rendezők, főszereplők (Denzel Washington, illetve Keanu Reeves) elsőligásak. A Marával riogató produkció meg egy olcsó film, amelyik megelégszik azzal, ha a horror műfaj elszánt hívei megnézik, egynek jó lesz.

Azért Olga Kurylenkótól ne vegyük el, hogy ő viszont elsőligás lett időközben.

Még a Szovjetunióban született, már Ukrajnából került Párizsba és lett sikeres modell. Még mindig cipeli magával, hogy persze, ő is volt Bond-lány. Ez modellekkel meg szokott történni. De azóta eltelt tíz hosszú év, és ebben az évtizedben Olga Kurylenko egészen érdekes színésznővé érett. Kiérdemelte, hogy lekerüljön róla a „volt modell” és a „Bond-lány” címke. Olga Kurylenko egy híján negyven éves, sokat foglalkoztatott, változatos figurákat megjelenítő színésznő, aki ráadásul angol és francia nyelvű filmekben is képes játszani. Az Amikor lehunyod a szemed-ben nem sok kihívás van színészileg. Olga Kurylenkónak bátran kell néznie, amikor elszántan cselekszik és hisztériáznia kell, amikor időnként összeomlik.

Forrás: AFP

Kár ezért az elpocsékolt ötletért, ennek olyan mélységei vannak, hogy nem csak egy ijesztgetős film kerekedhetett volna ki belőle. Poénból emlegetik a szereplők az X-akták-at, az alkotók pedig példát vehettek volna róla. A siker miatt hosszúra nyúlt sorozatban az alapsztori a Földet suttyomban leigázó idegenekről zavaros és a végére már zsibbasztóan érdektelen. Viszont az önmagukban megálló, egy történetet végigmesélő részekhez feltúrták a földkerekség összes kulturális hagyományát, bátran merítettek mindenféle mitológiából.

Egészen erős motívumokat alkalmaznak a jobban sikerült X-akták részek. Fox Mulder pedig kellően tájékozott ahhoz, hogy a szélhámosságokat, primitív babonákat el tudja különíteni a valóban természetfölötti jelenségektől.

Umberto Eco első műve, A rózsa neve lett a legsikeresebb regényként és filmként is, pedig másodikra még nagyobbat dobott. A Foucault-inga megfilmesítésének tervén nem kisebb rendező, mint maga Stanley Kubrick dolgozott, de nem talált fogást a 800 oldalas, szövevényes regényen. A Foucault-ingá-nak van egy kiválóan megírt szereplője, aki szélhámosságokkal szedett össze komoly vagyont az ezotériában vakon hívő balekoktól, és ez teszi lehetővé, hogy hatalmas műveltséggel rendelkezve, igen módszeresen kutassa azokat a jelenségeket, amikre nem tud magyarázatot adni a racionális tudomány.

Igazi nehézsúlyú démonkutatók kellenének egy olyan filmbe, amely felveti annak lehetőségét, hogy van átjárás a rémálmok világa és a valóság között. Kik vannak ehelyett? Egy nyolcéves kislány. Egy poszttraumás stressztől szenvedő iraki veterán. Egy olyan pszichológus, aki még nem hallott soha az alvási bénulásról. Az Amikor lehunyod a szemed alkotói olyan alacsonyra tették a lécet maguknak, hogy nem is egyszer, hanem kétszer azzal ijesztenek rá a közönségre, hogy feszült helyzetben váratlanul csörögni kezd Kate telefonja. Ennyire telt tőlük. Ráadásul mindig mindenki elalszik az egész filmben, amikor fontos lenne ébren maradnia.