Sam Rockwell: a rosszfiúk egyik legjobbika

2018.11.08. 18:01

Sam Rockwell fix szereplője volt azoknak a listáknak, amelyek azokat a színészeket sorolták fel, akiknek még nincsen Oscar-díjuk, pedig megérdemelnék. A közelmúltban ez a helyzet megváltozott, de így is történt némi igazságtalanság Sam Rockwell-lel szemben. A Három óriásplakát Ebbing határában című filmnek valójában három főszereplője van, és Francis McDormand, Woody Harrelson, valamint Sam Rockwell is egészen kiválóak benne. Francis McDormand legjobb női főszereplőnek járó Oscart kapott. Woody Harrelsont és Sam Rockwellt mellékszereplő kategóriában jelölték, a szobrot az utóbbi kapta. Pedig az egy főszerep, amit eljátszott. Jöhetett volna korábban is az Oscar. A 2009-es Hold-ban nemhogy főszereplő, de rajta kívül nem is nagyon van más szereplője a filmnek. A 2002-es Egy veszedelmes elme vallomásai is teljesen Sam Rockwellre épül, ő a veszedelmes elme. 

Sam Rockwell a korosztályának az egyik legjobb színésze, de valahogy mindig rosszul menedzselte magát. Semmi másnak, csak színésznek tartja magát, aki minden feladatot elvállal, és próbálja a legjobb tudása szerint megoldani. Pedig ez kevés ahhoz, hogy valakiből közismert sztár legyen. Imázst kellene építeni, de Sam Rockwellről sohasem olvasunk a bulvárhírekben. Számos színész karrierjén látszik, hogy egy-egy ponton tudatosan alakította. Például nem vállalt többé kis szerepeket, és főszerepre sem szerződött bizonyos összeg alatt (tehát kis költségvetésű filmbe). Volt, aki radikális döntéssel abbahagyta a vígjátékok forgatását, hogy komolyabb, drámai színészként tartsák számon. Sam Rockwell nem mond nemet kis költségvetésű filmre, ha azt jónak tartja. Kisebb szerepet is szívesen vállal, ha olyanok a partnerek, akikkel szeretne együtt játszani. Nagyszerű bohóc, élvezi a komédiákat. A szélsőségesen viselkedő, extrém figuráknak is specialistája (nem mindig ugyanazt az ámokfutót játssza, igen változatos módozatait képes kidolgozni az őrületnek), talán emiatt nem jutott sokáig eszébe első vonalbeli rendezőknek, hogy drámai szerepet osszanak rá. Az Ebbing rendőre után egyértelmű, hogy Sam Rockwellnek főszerepek járnak. Talán jó volt ez így, ahogy volt, mert sokat érett az évek során, egyre finomodott a színészi eszköztára. Az ötvenes éveibe lépett Sam Rockwellre szerepeket lehet írni, filmeket lehet építeni. Már az Ebbing esetében is van egy olyan érzése az embernek, hogy Martin McDonagh író-rendező előbb tudta, hogy kikkel szeretne dolgozni, ahhoz találta ki a történetet.

Lassan induló pálya

Sam Rockwellnek 1994-ben az stabilizálta az anyagi helyzetét, hogy egy sörmárka reklámarca lett. Pedig már előtte is feltűnt számos film kisebb-nagyobb szerepeiben. Állítása szerint több tapasztalatot szerzett a vendéglátóiparban, mint szerette volna: „karrierje” egy mexikói vendéglő ételfutárjától elit éttermek anyagbeszerzőjéig ívelt. Három nagy példaképének (Robert de Niro, Gary Oldman, John Malkovich) a húszas évei is tapasztalatszerzéssel teltek inkább, nem voltak kiugró sikereik. Sam Rockwell szülei színészek voltak, az egyik nagyanyja pedig színészeket képző tanár. A szülők Sam Rockwell ötéves korában elváltak: a tanévet apjával San Franciscóban, a nyári szüneteket anyjával New Yorkban töltötte. Mindketten már tizenéves korától próbáltak neki színészi munkákat szerezni. 

Forrás: AFP/Nicholas Hunt

Különböző kurzusokon képezte magát, tévésorozatok egyepizódos és filmek egyjelenetes szerepeiben játszott. Plusz a vendéglátóipari tevékenység, aminek kapcsán nyíltan ki is mondta egy interjúban, hogy ő éppen eleget volt már szegény ember, megérdemli a jómódot. Az olyan tömegfilmek főgonoszai, mint a Charlie angyalai (2000) vagy a Vasember 2. (2010) aztán biztosan megoldották, hogy ne kelljen többet a nyugdíjas évei miatt aggódnia.

Az eszelős figurák virtuóza

Ezek a kommersz főgonoszok tulajdonképpen csak melléktermékei annak az elmélyült kutatásnak, amit Sam Rockwell pályakezdése óta folytat: megtalálni a kulcsát, hogy mitől zakkant egy szereplő. Már alkatilag is van benne valami, ami veszélyessé teszi. Ragadozó állaté a pillantása, a mozgása. Sötét energiákat képes felszabadítani magában. Ezt a képességét számos filmrendező használta ki szívesen. De hogy színészi teljesítményről van szó, nem valami privát defektről, azt jól mutatja, hogy Sam Rockwell kiszolgáltatott és elesett is tud lenni egy szerepben, ha arra van szükség. Ez ugyanakkora szakmai teljesítmény, csak kevésbé látványos. Stephen King regényében merész írói húzással összemixelte az Egerek és emberek motívumait Jézus Krisztus történetével, a Halálsoron-ból pedig Frank Darabont forgatott filmet igen erős szereposztással. Sam Rockwell kihasználta a nagy ziccert, emlékezetesen alakította a pszichopatát, aki a velejéig gonosz és szadista tetteit úgy követi el, mintha ártatlan gyerekcsínyek lennének.

Ezt a karrierépítési „hibát” még sokszor elkövette Sam Rockwell, hogy fekete humorban annyira brillírozott, hogy elkönyvelték ilyen típusú színésznek, bár ha végigtekintünk a pályáján, mindig jelen volt egy másik vonal is, a hétköznapi emberek érzékeny ábrázolása. Persze a sötét humorral sincsen semmi baj, sok kellemes nézői percet okozott Sam Rockwell ilyen filmekben is. A Gyilkos páros-ban (2015) a bohócorrban öldöklő, sajátos filozófiájú bérgyilkos összecsap egykori mesterével (Tim Roth). Az Áss csodát! (2015) lehengerlő stílusú, szélhámos régésze kamu bibliai relikviákat ad el balekoknak. Jól odavág a film a szektásdinak és Indiana Jonestól Dan Brownig mindenki megkapja a magáét a paródiától.

Gyilkos páros (2015)Forrás: AFP

A Működik a kémia (2013) papucsférj patikusát egy gazdag ember unatkozó, gyógyszerfüggő felesége (Olivia Wilde meglepően jól játszik) ráébreszti arra, hogy a szaktudása mekkora hatalom. Innen kezdve mindenféle egyedi gyógyszermixekkel kezd kísérletezni, egyre őrültebb helyzetekbe sodorva magát. Chuck Palahniuk szorgalmasan ír újabb műveket, de első regényét nem tudja überelni. Ne bántsuk ezért, őt csak az ünneplés illeti meg, hogy megajándékozta az emberiséget a Harcosok klubjá-val. A Fulladás-nak is hasonlóan őrült világa van, csak nem olyan dühös és nem olyan kreatív, de attól még nem rossz regény és film, a főszerepben Sam Rockwell fut ámokot (2008). A Trükkös fiúk (2003) Ridley Scott csavaros szélhámosfilmje, mesterén (Nicolas Cage) túlnő a tanítvány (Sam Rockwell).

Fulladás (2008)Forrás: AFP

Nemcsak a nők szenvednek miatta, hogy a külsejük alapján értelmi képességeikre tévesen következtetnek. A fess sármőrnek elkönyvelt George Clooney-nak eltartott egy darabig, amíg elhitték róla, hogy ő egy komoly filmipari szakember: producer, forgatókönyvíró, rendező. (Hogy ennek ellenére minek idétlenkedik kávéreklámokban, az nem világos, talán túl magas a rezsije a Garda-tó partján álló kastélyának.) 2002 óta George Clooney menetrendszerűen három évente rendez egy filmet. Jobbnál jobb színészek a kisebb szerepekben is: neki senki nem mond nemet. Azt nem lehet mondani, hogy művészfilmek lennének, de a kommersznél mívesebb, formailag bátrabb alkotások, és nem kevés társadalomkritika van bennük. George Clooney már 2002-ben világosan látta, hogy Sam Rockwellre filmet lehet építeni. Az Egy veszedelmes elme vallomásai bizonyítja, hogy jól döntött. Egészen bizarr a történet: a főszereplő egyre idiótább tévés vetélkedőket talál ki, producerként rá kell jönnie, hogy annál nagyobb közönségsiker egy vetélkedő, minél jobban megalázzák a játékosokat. Közben a producernek van egy titkos élete is, mert a CIA beszervezte és bérgyilkosként tevékenykedik, pusztán élvezetből. George Clooney rendezői képességeit többek között az is mutatja, hogy a másik főszereplő Drew Barrymore, aki olyan jó, mint soha nem volt addig életében.

Szintén 2002-es a Széftörők, ahol külvárosi, pitiáner bűnözők igyekeznek szintet lépni, és kitanulni a páncélszekrények kinyitásának szakmáját, a sok hálás vígjátéki szerepből jutott egy Sam Rockwellnek is, ahogy belefért az egyik mesterembernek a sztárokkal telepakolt 1999-es Szentivánéji álom-ba. Ugyanebben az évben készült a Galaxy Quest, a Star Trek és hasonló sorozatok gyilkos humorú paródiája, itt is jól csengő nevekből álló csapatba fért bele Sam Rockwell. 1998-ban két főszerepe is volt, már ezekkel a vígjátékokkal is bizonyította, hogy mire képes, de talán nem voltak olyan átütőek a filmek, hogy újabb lehetőségeket hozzanak neki (bár aki a 1999-es Halálsoron-ban látta, az örökre megjegyzi magának Sam Rockwellt). A Széf fiúk bénázó rablókról (a másik főszerepben: Steve Zahn), a Jerry és Tom bénázó bérgyilkosokról szól (a másik főszerepben: Joe Mategna).

Akik nem tudták megvalósítani az amerikai álmot

Ahogy az Egy veszedelmes elme vallomásai-ban kettős élete van a főszereplőnek, úgy van egy másik Sam Rockwell ahhoz képest, aki vígjátékokban, thrillerekben hajlandó a szélsőségekig elmenni. Sam Rockwell már régóta ezzel párhuzamosan megformál olyan húsvér embereket, akiknek valahogy nem sikerült élni a lehetőségeikkel. Amerikai tényleg a bátrak hazája, ahol nagy a társadalmi mobilitás, előre lehet jutni. De persze vannak olyanok is, akiknek nem volt szerencséjük vagy nincs bennük elég ambíció. Létezik az az Amerika, ahol a könnyűszerkezetes házakról pattogzik a festék és nincs előttük gondozott, álomszép gyep sem. Elnyűtt kanapékon, kezükben sörrel bámulják a tévét. Kockás ingben járnak és pickupokat vezetnek. Ott van a hétköznapokban a hiányérzet és a csalódottság. Sam Rockwell 1996 óta játszik az esendő amerikaiak világát bemutató filmekben, ebbe a sorba illeszkedik a Három óriásplakát Ebbing határában is. A Holdfényszelencé-ben John Turturro játssza azt a mérnököt, aki egy nap rádöbben, hogy egyre több az ősz hajszála és még nem is élt. Egy időre hozzácsapódik egy olyan kallódó fickóhoz (Sam Rockwell), akit nem érdekel, hogy mi lesz holnap, csak a pillanatot igyekszik kiélvezni. Őrült kalandjaik vannak, de a mérnök persze végül visszatér normális életébe. A Gyepkutyák-ban hasonló főszerepet játszik Sam Rockwell: az erdőben él egy lakókocsiban és azzal keres pénzt, hogy a közeli puccos kertvárosban nyírja a füvet. Egy tízéves kislány (Mischa Barton felcseperedve színésznő lett) nagyon magányos, a saját maga által teremtett mesevilágba húzódik vissza. A két csodabogár között mély barátság alakul ki (finoman, elegánsan oldja meg a film, hogy a pedofília árnyéka se vetüljön erre), amit a környékbeliek nem néznek jó szemmel, és tragikus eseményekig fajulnak el a dolgok.

Gyepkutyák (1997)Forrás: AFP

2007 a western mellett (a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford kapcsán megint igen erős szereposztású filmben dolgozott és nem lógott ki belőle) Sam Rockwell számára az ártatlanul megvádolt családapák éve lett. Bizony, nem mindig ő a pszichopata gyilkos, ezúttal normális, felelős apákat játszott, akiknek tisztázni kell magukat a gyanú alól. Az Angyal a hóban története szerint Annie (Kate Beckinsale) és Glenn (Sam Rockwell) már külön élnek, és amikor négyéves kislányuk nyomtalanul eltűnik, akkor az első számú gyanúsított az érzelmileg labilis apa, de kiderül, hogy az ügy sokkal bonyolultabb. A Joshua még keményebb thriller, amiben Bradnek (Sam Rockwell) és Abby-nek (Vera Farmiga) kislánya születik, és furcsa dolgok kezdenek el történni a családban, de nem a szülőkkel van baj, hanem Joshuával, a kilenc éves fiukkal, de nagyon nagy. A Nyerő csapat (2009) sportfilm, de nem a cukormázzal leöntött fajtából. Bill egy piás, hímsoviniszta, lecsúszott edző, aki elvállal egy iskolai kosárlabdacsapatot és sok mindenen mennek át együtt a lányokkal, de a végére Bill nem tud csodát tenni velük és belőle sem lesz angyal.

Nyerő csapat (2009)Forrás: AFP

A Meggyőződés (2010) Kenny Waters megtörtént esetét meséli el, aki 18 évet töltött ártatlanul börtönben. A rendőrségnek eredményt kell felmutatni, ezért egy gyilkossági ügyben meggyanúsítják a városban közismert, agresszív, nagypofájú kocsmai verekedőt. A vércsoport stimmel és Kenny könnyen befolyásolható, alkoholista barátnőjéből sikerül egy terhelő vallomást is kicsikarni. Csak azért kap életfogytiglant, mert Massachusetts államban nincsen halálbüntetés. A Meggyőződés elsősorban Hilary Swank filmje: Kenny húga, Betty az életét teszi fel rá, hogy testvére ártatlanságát bizonyítsa, nem ismer lehetetlent. Az Egyesült Államokban a DNS-minta mint bírósági bizonyíték megjelenése után 254 emberről sikerült bizonyítani, hogy ártatlanul ítélték el őket gyilkosságért (közülük tizenhétről hiába, mert már kivégezték őket). A bizonyítékokat csak tíz évig őrzik meg, Kenny Watersnek az volt a mázlija, hogy egy lusta hivatalnok nem csinálta meg az évenkénti selejtezést a raktárban. Ebben a filmben is a vesztesek Amerikáját láthatjuk: Kenny és Betty csórók, nem műveltek, még csak nem is okosak. Hilary Swank óriási alakítást nyújt és Sam Rockwell megmutatja, hogy finom eszközökkel is tud dolgozni. Látjuk a vagány Kenny-t az elején és aztán tizennyolc évet öregszik a szemünk előtt (nem az ősz festéken múlik, hanem Sam Rockwell színészetén), látjuk reménykedni és kétségbeesni, dühében tombolni és összeszorított foggal tűrni. Ez a szerep, egy húsvér, semmilyen különleges tulajdonságokkal nem rendelkező ember megformálása nagyobb színészi felkészültséget igényel, mint bármely bizarr bolondé.

Az első igazi nyár (2013) is kisemberek története: Trentet (Steve Carell azóta felnőtt, együtt játszik a friss Vice-ban Sam Rockwell-lel) elcipeli magával az anyja egy nem túl menő tengerparti helyre nyaralni, de a felnőtt társaságban rosszul érzi magát. Összehaverkodik viszont a csúszdapark válogatott csodabogarakból álló személyzetével (a legmarkánsabb figurát Sam Rockwell játssza), akik elkezdik az élet dolgaira tanítani, ők lesznek a családja. John Moonnak (Sam Rockwell) az Egyetlen lövés (2013) főszereplőjének is igen rosszul alakulnak a dolgai: a felesége elhagyta, nincs munkája és vadászat közben véletlenül lelő egy fiatal nőt az erdőben. Talál mellette egy pénzzel teli táskát. Megpróbálja megúszni a gondatlanságból elkövetett emberölést, és valahogy túlélni, hogy a gengszterek, akiké a pénz, megtudják, hogy kihez került. 2014 a keserédes love story-k éve volt Sam Rockwell-nek. A Későnérők-ben Keira Knightley, az Írók a pácban-ban Marisa Tomei a partnere. A fordulatos történetek arról szólnak, hogy egy férfi és egy nő mennyire tud vagy nem tud megbízni egymásban.

A nagy példaképek: a teljes átváltozás mesterei

Amikor egy interjúban azt firtatták, hogy ő miért nem híresebb, akkor Sam Rockwell nagyon higgadtan példaképeire hivatkozott. Gary Oldman és John Malkovich is befutottak végül, pedig nagyon távol áll tőlük a hollywoodi sztárok világa és életstílusa. Kiváló színészek elsősorban, akik annak szentelték az életüket, hogy megtanuljanak kidolgozni egy figurát, hogy csapóra bármikor produkálni tudják a varázslatot: teljesen átváltozni valaki mássá. Sam Rockwell és Gary Oldman is játszik A graffiti királyá-ban (1996), de nincsen közös jelenetük. A Galaxis útikalauz stopposoknak (2005) egyik jelenetében van párbeszéd John Malkovich és Sam Rockwell között, de annyi ott a számítógépes animáció, hogy egyáltalán nem biztos, hogy valóban egyszerre voltak jelen a stúdióban. Ez a film különben sem a finom színészi megoldások terepe, John Malkovich és Sam Rockwell is jól kitombolják magukat egy-egy extrovertált, bizarr figura szerepében. Zaphod Beeblebrox-ként Sam Rockwell egy energiabomba, és az ő munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a sok előzetes kételkedés ellenére a világ egyetlen ötkötetes regénytrilógiája alapján épkézláb, szórakoztató filmet sikerült csinálni.

Galaxis útikalauz stopposoknak (2005)Forrás: AFP

Sam Rockwell harmadik nagy ikonja Robert de Niro, állítása szerint a Dühöngő biká-t több mint ötvenszer nézte meg mint a teljes színészi átváltozás iskolapéldáját. Jake LaMotta bokszoló megformálása hozta meg az Oscar-díjat Robert de Nirónak. A nagy hízást emlegetik folyton ezzel a filmmel kapcsolatban, pedig ez mellékes. A hízásra hajlamos LaMotta sokat küzdött azzal, hogy tartsa a versenysúlyát, és amikor visszavonult, kiélvezte, hogy végre kövér is lehet. Az akkoriban még fanatikus Robert de Nirónak elképzelhetetlen volt bármiféle tömés vagy maszk, úgyhogy hozzáhízott a film végének jeleneteihez. De az igazi átváltozás nem ez, hanem a figura megformálása, az ennek érdekében produkált átalakulás testileg-lelkileg. Robert de Nirótól nem az elhízás volt a nagy kunszt, hanem előtte kigyúrni magát pont olyanra, amilyennek egy középsúlyú bokszoló izomzata kell hogy legyen. A boksz iránt egyáltalán nem lelkesedő Robert de Niro megtanult bokszolni, mert a megalkuvást nem ismerő színészi hozzáállása ezt követelte meg. Robert de Niro jó bokszolóvá képezte magát a film érdekében és elsajátította a Jake La Mottára jellemző agresszív harcmodort.

Egyetlen lövés (2013)Forrás: AFP

Ehhez képest Sylvester Stallone szakmányban gyártotta a Rocky-filmeket, egy testépítő izomzatával őgyelegve a ringben és kifejezetten ügyetlenül bokszolva. Aztán valaki marketingokokból kitalálta, hogy csináljanak egy filmet arról, hogy mivel aktív korukban elmaradt a döntő összecsapás, két öreg bokszoló kiáll egymás ellen. Ebből lett 2013-ban A kiütés című borzalom. Az akkor hetven éves Robert de Niro megint csodát művelt. Felidézte Jake LaMotta figuráját (ennek a szereplőnek más a neve, hiszen LaMotta létező személy), újra ment neki a hiperagresszív stílus, végigcsinálta az egész napos forgatásokat a ringben. Plusz még azt is eljátszotta, hogy a figura az életével játszik, majd beledöglik az egészbe, utolsó energiáit mozgósítja. A hatvanhét éves Stallonétól csak annak fitogtatására futotta, hogy még mindig milyen fitt, és hogy a bokszról fogalma sincsen továbbra sem.

A színészet magasiskolája

Sam Rockwell jól választott példaképet, Robert de Niro bármit eljátszik, hetven éves bokszolót, ha kell. De a nyugdíjas szakit is a kábelgyárból a Mindenki megvan (2009) című filmben. Ekkor adatott meg Sam Rockwellnek, hogy közös jelenetei legyenek Robert de Niróval. Hétköznapi emberek, szélsőséges érzelmek nélkül. Nyilván nem az ilyesmi fog bevételi rekordokat döntögetni, de ez a színészet magasiskolája. Minden rezdülés számít. Azt is pontosan eljátsszák, amit nem mondanak ki a szereplők. Belelátunk a fejükbe. A történetet eredetileg Giuseppe Tornatore találta ki 1990-ben Marcello Mastroianni-nak, és Kirk Jones (Lottózsonglőrök) hangszerelte át amerikai viszonyokra. A nyugdíjas, nemrég megözvegyült Frank (Robert de Niro) megunja a kertészkedést, és útra kel, hogy meglepetésszerűen végiglátogassa az USA-ban szanaszét élő gyerekeit (Sam Rockwell, Kate Beckinsale, Drew Barrymore), akikről kiderül, hogy egyáltalán nem olyan sikeresek és nem olyan boldogok, mint a telefonban szokták magukról állítani.

Mindenki megvan (2009)Forrás: AFP

Sam Rockwell a Hold (2009) című filmben szintén a színészet magasiskoláját mutatja be. A film kicsit visszahozza a sci-finek azt az időszakát, amikor nem űrdíszletek között játszódó akciófilm volt, hanem például Stanislaw Lem írása alapján forgatott Andrej Tarkovszkij (Solaris) vagy Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick dolgoztak együtt (2001: Űrodüsszeia). A Holdon bányászatot folytató vállalat költséghatékonyság okán fogyóeszközként használja ugyannak az embernek a klónjait. Nem lenne szabad találkozniuk, de mégis megtörténik. Sam Rockwellnek saját magával vannak jelenetei. A technikai részét ügyesen megoldották, de ez a kisebbik része a dolognak. A két klón különböző előélete miatt másmilyen állapotban van, és másképp reagál a külvilág dolgaira. Sam Rockwell a legapróbb részletig kidolgozott két különböző figurát. Más anyagból vannak gyúrva, teljesen más a testtartásuk és a mozgásuk. A színészet oktatására lehet használni a filmet.

Hold (2009)Forrás: AFP

Sam Rockwell nagyon jó viszonyban van a saját testével, tökéletesen uralja azt. A válla állása, a lépteinek a nagysága: minden kontroll alatt van, és az alakítást szolgálja. Olyan gyakran táncol a filmjeiben, hogy úgy tűnik, ez nem véletlen, hanem bevált módszere. Többet tudunk meg így a figuráról. A pár tánclépés sohasem Sam Rockwellé, hanem a figuráé. Ezekből a jelenetekből is oktatófilmet lehetne összevágni. Rockwell egészen speciális, darabos mozgást dolgozott ki Dixon rendőrnek a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben. Semelyik másik filmben nem mozog így, sőt többnyire kifejezetten laza és fürge. De ide pont ez kellett.

Hold (2009)Forrás: AFP

Martin McDonagh először drámaíróként szerzett hírnevet magának. Ez elég volt hozzá, hogy készíthessen egy rövidfilmet. Az ezért kapott Oscar-díj pedig egycsapásra elismert filmrendezővé tette. Az Erőszakik (In Bruges) sikere után A hét pszichopata és a sicu némi visszaesést jelentett, de arra jó volt, hogy kiderüljön, milyen jól tud együtt dolgozni Woody Harrelsonnal és Sam Rockwell-lel. Martin McDonagh mindig színészekben gondolkozik, például Zeljko Ivanek, a kiváló karakterszínész mindhárom filmjében testreszabott szerepet kapott. Francis McDormand nagyszerű színésznő (első Oscarját például a Fargó-ban bemutatott bravúrjáért kapta), akár a vele való közös munka kedvéért találta ki McDonagh a figurát, akár a már megírt főszerephez kereste a színészt, mindenképpen telitalálat, hogy ő játssza Mildredet.

Három óriásplakát Ebbing határában (2017)Forrás: AFP/20th Century Fox

Akik az Ebbing-et csinálták, nagyon értik a dolgukat. Francis McDormand és Sam Rockwell Oscar-díja mellé összejött még öt jelölés: legjobb film, rendező, mellékszereplő, zene, vágás, eredeti forgatókönyv. Ezt hívják szakmai sikernek. Azonban van benne valami furcsa (és egyben reményt keltő), hogy a közönség milyen jól fogadta ezt a filmet, pedig kicsit sem hasonlít a blockbusterekre. A szereplői nem szépek, nem okosak, nem gazdagok. Valahol az Isten háta mögött játszódik, egy jelentéktelen helyen. Nem jók és gonoszok harcolnak benne, hanem mindenkinek igaza van és senkinek sincsen igaza. Ez egy íróilag kockázatos vállalkozás. McDonagh merészen váltogatja, sőt keveri a humoros és komor elemeket. Ráadásul nincsen benne világos dramaturgiai ív, nem jutunk el valahonnan valahova. Az első pár percben megtudjuk, hogy Mildred tizenéves lányát hét hónapja megerőszakolták, megölték és felgyújtották. Az asszony megveszi a címben szereplő, régóta használaton kívüli három plakáthelyet és felteszi nagy betűkkel a kérdést a rendőrfőnöknek: miért nem fogta el a gyilkost? Innentől számos szereplő véleményét megismerjük az ügyről, illetve megtudunk dolgokat a szereplők előéletéről. Az Ebbing nagyon könnyen leülhetne, és mégsem ez történik, mert a kritikus pillanatokban McDonagh mindig behoz egy fordulatot, ami ugyan nem rendezi át alapjaiban a viszonyokat, de legalább meghökkent. A váratlan fordulatoknál néha csikorog a logika, de a legnagyobb íróknál is előfordul ilyesmi a pillanatnyi hatás kedvéért. Hogy nem szűk körben értékelt ínyencség lett ez a film, hanem mégiscsak könnyen befogadható mű, az a kiválóan kitalált figuráknak és erős párbeszédeknek köszönhető. Ezeket pedig a filmben felbukkanó jobbnál-jobb színészek „adják el”.

Három óriásplakát Ebbing határában (2017)Forrás: AFP/20th Century Fox

A színészek filmje az Ebbing, nem kis részben Sam Rockwellé. Ritka nagy suttyó ez a Dixon, még a rendőriskolában is évet kellett ismételnie. Tipikusan az a fajta bunkó rendőr, akinek a mások feletti hatalom a legfontosabb abban, amit csinál. Fel sem merül benne, hogy maga a masszív rasszizmusa lenne probléma, mindig csak azzal van elfoglalva, hogy mit lehet mondani és mit nem a hülye új szabályok szerint. Sam Rockwell mégis az első perctől együttérzést is tud kelteni ez iránt a nyomorult iránt, akit a rettenetes anyja terrorizál, és teljesen felesleges végigélnie az életét, mert már úgysem fog vele semmi új történni. Csak ha meghal az anyja, akkor majd egyedül ül tovább a rozzant kanapén, sörrel a kezében tévét nézve, és már nem ketten fogják utálni az egész világot. Amikor Dixon elhatározza, hogy hősies lesz, azt is ritka idióta módon csinálja. Mégis Dixon minden taszító tulajdonsága ellenére Sam Rockwell megnyeri a nézők szívét a szereplő számára.

Egyébként meg hiába lett ötven éves, Sam Rockwell az elhúzódó kölyökkorából kinőve vagy húsz éve ugyanaz a kortalan figura, aki bármivé átváltozik. Egészen biztosan látjuk még bizarr pszichopatának nagy energiákat mozgósítva és nagyon jó lenne, ha továbbra is megjelenítene esendő, sérülékeny figurákat finom eszközökkel. Esetleg jöhet a kettő bravúros ötvözése, mint Dixon esetében. Egy filmje az utómunkáknál tart, másik kettő készen van.

Ezek közül a Vice még idén az amerikai mozikba kerül. Merész módon a közelmúlt történelmével foglalkozik, számos még élő szereplőjét (például Donald Rumsfeld, Colin Powell, Condoleezza Rice) kiváló színészek jelenítik meg. A téma Dick Cheney felívelő karrierje egészen az alelnöki pozíció betöltéséig. A főszereplő Christian Bale, akivel kapcsolatban a bulvársajtó most azzal van elfoglalva, hogy míg A gépész (2004) miatt 55 kilósra fogyott, most száz kiló feletti Dick Cheney lesz (a normál testsúlya valahol a kettő között van félúton). Pedig a kilóknál fontosabb, hogy Christian Bale is mekkora mestere annak, hogy a teljes lényét átadja a figurának, hogy csapóra átváltozzon valaki mássá. Az alelnök az elnökkel közös jelenetekben kiváló kollégával, egy másik mesterrel dolgozhatott együtt, hiszen George W. Bush-t Sam Rockwell játssza.