Latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivál kezdődik

Vágólapra másolva!
A II. Déli-Doku latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivál (október 16–21.) legfontosabb témái idén a szülő-gyerek viszony, a rajongás pszichológiája és Latin-Amerika társadalmi és politikai kérdései lesznek. Az ingyenes programsorozat keretében díjnyertes latin-amerikai dokumentumfilmeket láthat a közönség. A vetítések mellett szakmai programokkal is készülnek a szervezők: az október 21-én, vasárnap 14 órakor kezdődő kerekasztal-beszélgetésen sikeres fiatal rendezők és producerek beszélgetnek a dokumentumfilm jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.
Vágólapra másolva!

Ami a filmeket illeti, az idei válogatás számos alkotása a szülők és gyermekeik közti kapcsolatot dolgozza fel. Az Amazona című kolumbiai filmben egy rendezőnő faggatja anyját arról a sorsfordító döntéséről, amelynek nyomán elhagyta gyerekeit, és egy távoli esőerdőbe költözött. Az Alamar című mexikói film egy válás történetét mutatja be: egy kisfiú varázslatos tengeri utazás során búcsúzik halász apjától. A César étterme című ecuadori film egy Németországban élő vegetáriánus fiúról szól, akinek el kell döntenie, hogy átveszi-e apja ecuadori grilléttermét (a film rendezőjével az október 16-i vetítés után közönségtalálkozó is lesz). A szél örököse című filmben pedig egy nicaraguai forradalmár házaspár lánya kérdőjelezi meg szülei tevékenységét. Több filmben megjelenik a rajongás kérdése is: ilyen például a nyugdíjas moziőrülteket bemutató Filmrajongók, vagy a Beyoncé-koncert előtt két hónapig sátorozó brazil rajongókat bemutató alkotás, a B-re várva.

A fesztivál legfontosabb szakmai programja egy kerekasztal-beszélgetés a dokumentumfilmezés 21. századi helyzetéről.

A beszélgetés a fesztivál utolsó napján, október 21-én, vasárnap 14 órától lesz a Bem moziban. A Dokumentumfilm a 21. században című beszélgetésen díjnyertes fiatal rendezők és producerek gondolkoznak majd közösen a dokumentumfilm-forgalmazás kreatív és újszerű megoldásairól, illetve bemutatják azokat a témákat is, amelyek az utóbbi években sikerrel vonzották be a közönséget a mozikba.

A beszélgetés résztvevői Groó Diana nagyjátékfilmes rendező (Regina, Csoda Krakkóban), László Sára producer (Felsőbb parancs, Káin gyermekei), Muhi András Pires producer (Balaton Method, Virágvölgy), Révész Bálint rendező-producer (Nagyi Projekt) és Ugrin Julianna producer (A monostor gyermekei, Könnyű leckék, Egy nő fogságban) lesznek.

A filmes programok mellett a latin-amerikai konyhaművészet remekei, borkóstolók és latin bulik is várják közönséget. A Déli-Doku fesztivál minden vetítése és programja ingyenes.