Elindult a Filmalap történelmi filmes programja

Vágólapra másolva!
Elindult a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programja, amelyre történelmi témájú játékfilmtervekkel lehet jelentkezni szeptember 15-ig.
Vágólapra másolva!

A programra olyan terveket várnak, amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait - áll a Filmalap szerdai közleményében. A történelemkönyvekből ismert események és személyek mellett érdekesek lehetnek a közönség által kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert hősök és történetek is, továbbá olyan helyzetek, ahol a kitalált főszereplők sorsának hátterében jelenik meg a valóságos történelmi folyamat vagy annak egy-egy meghatározó részlete.

A részvételnek nem feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat.

A Filmalap olyanok jelentkezését is várja, akik tehetséget éreznek magukban egy olyan magyar történelmi vonatkozású történet létrehozására, amely a hazai és nemzetközi nézőket, a filmes piacot, valamint a fesztiválok közönségét is érdekelheti.

Az elbírálás során nem maga a hős vagy főszereplő személye, esetleg a történelmi esemény, korszak fontossága lesz az egyedüli meghatározó szempont,

hanem az is, hogy a filmterv hogyan dramatizálja témáját, mennyire képes érzelmileg követhető, világos célok, motivációk és dinamikusan épülő tétek mentén elmesélni a történetet.

A zsűri azon filmterveket támogatja, amelyekben a sikeres megvalósítás lehetőségét látja.


A kiválasztott tervek alkotói egymillió forint összegű díjazásban részesülnek. A Filmalap a díjazott filmtervek alkotói számára forgatókönyv-fejlesztési célú pályázati kiírást fog közzétenni, így a forgatókönyvek megvalósítására támogatásból nyílhat lehetőség.

A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.