Alicia Vikander és James McAvoy elmerültek a szerelemben, de nem túl mélyen

2018.06.22. 17:31

Már az alapanyagként szolgáló regény kritikusai is azt kifogásolták, hogy az újságíróként dolgozó írója, J. M. Ledgard talált magának két érdekes témát, ezekről akart információkat megosztani, és csak ürügy, hogy a két téma szakértői szerelmesek egymásba. A filmváltozattal is hasonló helyzet. Elvileg egy filmben hármat is kapunk: egy mélytengeri kutatósat, egy kémfilmet a dzsihádistákról és egy szenvedélyes szerelem történetét. Valójában egyiket sem kapjuk meg teljesen.

Wim Wenders már a hetvenes-nyolcvanas években készített filmjeivel biztosította a helyét a filmtörténeti kánonban. 72 évesen is folyamatosan dolgozik, de miért is ne tenné? Szakmai tudásának, felhalmozódott tapasztalatának köszönhetően egy bizonyos színvonal alá úgysem fog menni. Ki tudhatja, állhatnak még egyszer úgy is a csillagok, hogy újabb legendás film jön ki a keze alól. Ez most nem sikerült. A Merülés a szerelembe tipikusan az a film, aminek az alapötlete pár mondatban elmesélve jól hangzik, de a végén mégis csalódottan áll fel az ember: ekkora felhajtást ilyen vékonyka cselekményért? Merthogy a cselekmény a teljes filmben sem több, mint amit pár mondatban el lehet mesélni. Rengeteg helyszín, nem kevés akció, de közben nagyjából ugyanazokat a mondatokat ismételgetik makacsul a szereplők. Ebből az alapötletből szélsőséges eszközökkel dolgozó filmet kellett volna csinálni, hogy mellbevágó legyen a hatása. Ehelyett míves munkát látunk, komótos tempóban lebonyolítva.

Forrás: AFP

Nem olyan alapanyag ez, amelyik megfilmesítésért kiáltott volna. Kezdetben az a szándék volt, hogy Wim Wenders újabb filmet akar csinálni. Talált egy regényt, íratott belőle egy nem bántóan rossz, de kreatív ötletek nélküli forgatókönyvet. Kiválasztott két fiatal színészt, akik sikeresek mostanában. Alicia Vikander és James McAvoy nyilván megörültek a felkérésnek, egyrészt, hogy egymással, másrészt, hogy a nagy tekintélyű Wim Wenders-szel dolgozhatnak. Ráadásul mindketten tömegfilmekben lettek sikeresek, lehet bennük vágy annak bizonyítására, hogy a képességeik bonyolultabb színészi feladatokra is alkalmassá teszik őket. Ezzel már összeállt a projekt terve, ami a produceri füleknek simogatóan hangzik: két népszerű főszereplő, köztük szerelem (erotikus jelenetekkel is), tengeralattjárós merülések és az Iszlám Állam merényletre készülő sejtjei után nyomozó kém. Szinte olyan, mintha egy James Bond-filmről lenne szó. A rendezője pedig az emberi élet alapkérdésein tűnődő, filozofikus filmek mestere, Wim Wenders. Minden igényt kielégítő alkotás: egy „eladható", multiplexekben forgalmazható film, aminek művészi mélységei is vannak. Ez volt a terv, ami meg is nyitotta a produceri pénztárcákat. A megvalósult alkotás viszont akciófilmnek nem elég pörgős, a filozófiája pedig csak didaktikus bölcselkedés.

 

Forrás: AFP

A történet két főszereplője Danielle és James, megszállottjai a munkájuknak, nem fér bele az életükbe egy párkapcsolat. Mindketten egyedül utaznak Franciaországba pihenni, ugyanabban a szállodában laknak és könnyű, alkalmi kalandba kezdenek. Hamar kiderül, hogy mindkettejüknél többről van szó. Hatalmas és misztikus ajándéka az életnek, amikor két ember így egymásra talál. Ezt megmutatni valódi kihívás lenne Wim Wenders-nek, de nem sikerül. Amit látunk, az olyan, mintha egy turisztikai propagandafilm lenne: szép tájban szép emberek sétálnak és egyéb sablonos dolgokat csinálnak, amiket a turisták szoktak.

Forrás: AFP

Danielle mélytengeri kutatóexpedícióra készül észak-európai vizeken. James Szomáliába indul fedőtevékenységként kutakat fúrni, valójában az Iszlám Állam egyik támaszpontjának akar a nyomára bukkanni. Megállapodnak, hogy amint lehet, találkoznak. Innentől azt látjuk, hogy Danielle a kutatóhajó laboratóriumában babrál, és teljesen kiborul attól, hogy James nem veszi fel a telefonját. Ennek az az oka, hogy Jamest vízügyi szakembernek nézve is foglyul ejtik a dzsihádisták és kínzásokkal próbálják megtörni, sőt akár megtéríteni is. Mindkét főszereplő gyakran felidézi az együtt töltött napok emlékképeit, de a mindent elsöprő szenvedélyt nem sikerül vászonra vinni. Ez egyértelműen Wim Wenders kudarca. Alicia Vikander és James McAvoy tényleg jó színészek, rajtuk nem múlik semmi. Még két ember emelkedik ki a szereposztásból: Alexander Siddig kételkedésre hajlamos dzsihádistát, Reda Kateb öngyilkos merényletre készülőt játszik. Ez igazából nem akkora meglepetés, mindkét színész több filmben bizonyított már.

Forrás: AFP

Ahogy a szerelmespár két tagja saját szakterületén dolgozni kezd, hosszú ismeretterjesztő részek következnek. Annak ellenére, hogy mindkét témában van dramaturgiai muníció, inkább dokumentumfilmet csinálhatott volna róluk Wim Wenders, aki ebben a műfajban is dolgozik. Például csak neki köszönhető, hogy világsztár lett annak idején az idős kubai zenészekből, akikről a Buena Vista Social Club-ot forgatta. Danielle a több kilométeres mélységben lévő tengerfenék mikroorganizmusait kutatja, a kemoszintézis kevéssé ismert folyamatát. Látszólag érdektelen, hogy mi történik az óceán töksötét legmélyén, de ezek a kutatások alapjaiban változtathatják meg, amit az élet keletkezéséről tudunk. Ez pedig befolyással lehet arra is, hogyan maradhat fenn az élet a Földön, és hogyan képzeljük el a létezését más bolygókon.

Forrás: AFP

James is alaposan felkészült szakember: kiképzett kommandós, aki beszél arabul és ismeri a Koránt is. Próbálja megérteni az Iszlám Állam működését, hogy mi váltja ki ezekből az emberekből a fanatikus viselkedést ahelyett, hogy a saját életkörülményeiket igyekeznének jobbá tenni. Ez is olyan kutatási terület, amelyen az elért eredmények nagyot változtathatnának pozitív irányba a világon. A dzsihádisták többször emlegetik a filmben a keresztes háborúkat. Igen ám, de a keresztyénség eljutott odáig, hogy már nem szorgalmazza az ideológiai alapon való öldöklést. Az iszlám is eljuthatna idáig.

Wim Wenders belevágott, hogy tömegfilmes eszközöket alkalmazzon, de aztán talán valamiféle művészi ízlésre hivatkozva visszafogottan, sőt kifejezetten erőtlenül használta ezeket. Az erotikus jelenetek nem elég erotikusak. Sokkal durvábban is kínozhatnák Jamest akár testileg, akár lelkileg. Amikor Danielle csapatának tengeralattjárója bedöglik az óceán fenekén, és csak nagy nehezen tudnak a tartalék akkumulátorral a felszínre evickélni, az sokkal kéztördelősebben izgalmas rész lehetne. A film eredeti címe csak egy szó: „merülés", amit sokféleképpen lehet érteni. A magyar forgalmazó egyértelműbb címet választott, egyáltalán nem alaptalanul. Nevezzük nevén a dolgot: ez egy love story. Ha egy rendező felvállalja ezt a műfajt, akkor a film csak kétféleképpen végződhet: vagy boldog egymásra találással, vagy brutálisan és tragikusan. Mindegy, hogy a kétféle vég közül melyik váltja ki a könnyeket, de a rendező akkor dolgozott jól, ha jelentős mennyiségű papírzsebkendő fogy a nézőtéren. Wim Wenders elművészkedi a film végét, talán megint valami kényes ízlés nevében elkeni a dolgokat. Elveszi a nézőtől a film lezárásának érzelmi élményét: csak ülünk és tanácstanul nézzük a stáblistát.