Vágólapra másolva!
Dínókatonák - ez a terve a dinoszauruszokkal a Jurassic World: Bukott birodalom rosszfiúinak. A korábbi trailerekből nem igazán derült ki, miről fog szólni a film, az utolsó azonban talán még egy kicsivel többet is elárul, mint amit tudni szerettünk volna, már-már spoileres. 
Vágólapra másolva!

Azt már korábban is tudtuk, hogy Chris Pratt és Bryce Dallas Howard karakterei azért mennek a dínók szigetére, hogy kimentsék őket, ugyanis egy vulkán készül ott kitörni. Az új előzetesben azonban Bryce Dallas Howard kifakad, hogy

Kiderül ugyanis, hogy a kormány hadászati célokra használná a génmanipulált őslényeket.

A rendező a horrorfilmjeiről ismert J.A. Bayona (Árvaház), a Jurassic World rendezője, Colin Trevorrow pedig producerként és íróként jegyzi az új részt, ami június 22-én érkezik a mozikba.