Az Oscar-díjas közép-európai zseni, aki gyűlölte a nácikat és a kommunistákat

2018.04.14. 20:27

Meghalt a Tűz van, babám!, a Száll a kakukk fészkére, a Hair, az Amadeus, az Ember a Holdon rendezője. A cseh újhullám alapítójaként és később nagy amerikai rendezőként is az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója volt. Egy zseniális művész.

Milos Forman: 1932-2018. Nyolcvanhat éves volt, de az aktív filmezéstől már hét évvel korábban visszavonult. Közel 60 évig volt a pályán – színészként, majd forgatókönyvíróként kezdte a filmezést, és színészként fejezte be. A színház vonzotta, ezért a hadiárváknak létesített podĕbrády-i fiúiskolából (szüleit korán elvesztette: a Gestapo vitte el őket, mert részt vettek a cseh ellenállásban) a Színházművészeti Főiskolára jelentkezett, majd mivel oda nem vették fel, az Előadóművészetek Akadémiájára (FAMU) járt, ahol dramaturgiai szakot végzett. Az 50-nél is több nemzetközi díjjal (köztük két rendezői Oscarral) is kitüntetett Milos Forman tehát nem az iskolában, hanem később, a gyakorlatban tanult meg rendezni.

A színház szeretete érződik is a filmjein – túl azon, hogy remekül értett a színészek nyelvén, nem a formanyelvi bravúrkodás, hanem a kamera előtti „történések" átélhetővé tétele izgatta. Ennek ellenére (vagy épp ezért is) az egyik leginkább lázadó szellemiségű filmes alkotó volt. Ez a „lázadás", pontosabban az egyéniség – a sokszor rigid társadalmi konvenciókkal, de főleg az elnyomó hatalom elvárásaival szembeni – megőrzésének fontossága, és az egymás iránti bizalom visszaköszönő mondanivalója volt. Gondoljunk a már amerikai korszakában készült Száll a kakukk fészkére, a Hair, a Ragtime vagy az Ember a Holdon hőseire. Ugyanakkor lázadása többnyire szelíd volt, még ha provokatív is. Parabolákat készített, előszeretettel ábrázolt színéről és fonákjáról egyaránt. És különös módon vonzódott a különc figurákhoz. Olyan emberekhez, akik lázadnak, de akiknek mindenük a szabadság. 

Középpontban a bizalom - A cseh rendező

Milos Forman (születési nevén: Jan Tomáą Forman) az ötvenes évek elején színészként kezdte, Václav Krska Tizennyolc évesek (1954) című filmjében tűnt fel. Az első forgatókönyvet is egy színész-barátságnak köszönhette: Oldřich Nový mutatta be Martin Frič-nek, aki Formannal együtt írta meg az 1955-ben forgatott, Bízzátok csak rám! (Nechte to na mnĕ) forgatókönyvét. A film nem aratott különösebb sikert, de Forman rengeteg tapasztalatot szerzett, és ennek a filmnek köszönheti, hogy még FAMU-hallgató korában írt forgatókönyvéből, a kommunista lakáshiány helyzetkomikumát (a titokban házasodott fiú kénytelen szülei lakásába becsempészni újdonsült feleségét, hogy elhálják a nászt) meglovagló Lányok és fiúk-ból (©tĕňata) Ivo Novák mozifilmet rendezett (1958).

Milos Forman Jack Nicholsont rendeziForrás: AFP

Majd jöttek az első rendezői szárnypróbálgatások (Meghallgatás, Ha nem volnának zenészek), kísérletező kedvű, 16 mm-es kamerával forgatott, cinema verités etűdök a későbbi operatőrtárs Miroslav Ondříčekkel és a másik újhullámos zsenivel, Forman gyerekkori barátjával, Ivan Passerral karöltve. A rendezői indulás a filmátvételi bizottság miatt is döcögősen indult: a fiatalok életébe bepillantást engedő Meghallgatás (1963) cseh állami cenzorai a negyedórás filmet ötpercesre zsugorították, mondván, a film kegyetlen és cinikus képet fest szereplőiről. „Nem ilyenek a fiataljaink" – korholták Formant.
Az első nagyjátékfilm, a Fekete Péter (1963) hőse sem éppen az a jólfésült „csehszlovák" mintafiatal. A Formanhoz és (társ-forgatókönyvíróként közreműködő) Passerhez „hozzácsapódó" (forgatókönyvíró, rendező, eredetileg szobrász) Jaroslav Papouąek korai novellájából született film „feketepétere" átlagos későkamasz, aki vergődik az életkor kihívásai (szex és szerelem), a társadalom/felnőtt környezet elvárásai között, miközben „fontos feladatának" súlya is nyomasztja: egy önkiszolgáló üzletben kell kifigyelnie a bolti szarkákat.

A Forman-Passer-Papousek „ötletgyár" őszinte és tiszta filmet készített a kamaszok őszinte és tiszta vergődéséről, no meg a filmben is hangsúlyozott „bizalomról", nem kevés humorral tartva görbe tükröt a „felnőttek" társadalmának.

Ugyanez az őszinte és tiszta naivitás jellemzi Forman második, Oscar-jelölt filmjének, az Egy szöszi szerelme hősnőjét. A cipőgyári munkáslány Szöszi szerelmi kalandját (kalandjait) elmesélő filmben ismét kiemelt szerephez jut a „bizalom", a szerelem lélektanának központi eleme. Majd épp ebből a bizalomból következik a Fekete Péter-ben felvezetett téma: a fiatalok és a szülők erkölcsének ütköztetése (aminek szintén köze van a bizalomhoz: a fiú anyja átvizsgálja a lány bőröndjét). Látszólag vitriolos humorral nyakon öntött szomorkás szerelmesfilm – valójában maró társadalomkritika a hatvanas évek Csehszlovákiájáról.

Ahogy társadalomkritikus Forman utolsó cseh mozija, az ugyancsak Oscar-jelölt Tűz van, babám! is, csakhogy ez már kevésbé a cseh fiatalok kilátástalan helyzetéről szól. A balul sikerült tűzoltóbál ugyanis a szocialista társadalmak szatírája.

Nincs is központi figurája, mint az első két Forman-filmnek, teljes tablót fest a „minden mindenkié (vagyis senkié)" társadalmáról, a működésképtelen/kivitelezhetetlen/káoszba torkolló tervrendszerről...

S megint az emberek közötti bizalom. A tombolára felajánlott ajándéktárgyak közül folyamatosan tűnnek el csomagok, az egyik tűzoltót rajta is kapják, a vezetőség egyre groteszkebbé váló vitájának „tanulsága": nem szabad lebecsülni az embereket, bízni kell bennük.

A Tűz van babám! nemcsak újabb Oscar-jelölést hozott Formannak, de meghívták a Cannes-i Filmfesztiválra is, ahol végül nem mutatták be a filmet, mert az 1968-as diáklázadások a fesztivált is utolérték. A prágai tavasz miatt emigrálni kívánó cseh rendező szomorúan konstatálta, hogy a vörös zászlók alatt maoista jelszavakat skandáló francia filmesek épp olyan ideológiák mentén akarják megváltani a világot, amelyek elől ő menekülni igyekezett (ahogy akkori szóhasználattal disszidált Passer és Ondříček is).

Előző
Következő