Álom luxuskivitelben: Givenchy, a filmes

Vágólapra másolva!
A március 10-én, 91 éves korában meghalt Hubert de Givenchy az egyik leghíresebb ruhatervező volt. Ismertségét kétségkívül emelte, hogy fél Hollywood hozzáfordult alkalmi ruhákért. Sőt, leghíresebb múzsája, Audrey Hepburn több filmjénél is ragaszkodott ahhoz, hogy Givenchy-ruhakölteményekben jelenjen meg a vásznon. Az együttműködés a tervező számára Oscar-jelölést hozott, a színésznő pedig divatikonná vált.
Vágólapra másolva!

Hubert de Givenchy és Audrey Hepburn 1953-ban találkoztak, nem sokkal azután, hogy a színésznő elkészült a William Wyler rendezte Római vakáció című filmjével. Hepburn időpontot kért a tervezőtől párizsi divatszalonjába, s Givenchy örömmel vette, amikor munkatársai közölték vele, hogy egy Hepburn nevű színésznő szeretné, ha ruhát tervezne neki a következő filmjéhez.

Az első találkozáskor Givenchy eléggé csalódott volt, ugyanis azt hitte, hogy a legendás Katherine Hepburn látogatja meg, ehelyett egy vékonyka, számára teljesen ismeretlen másik Hepburn toppant be a szalonba, akiről a tervező elsőre nem volt túl jó véleménnyel.

- emlékezett vissza később Hepburn Givenchy nem túl hízelgő szavaira. A tervező időhiányra hivatkozva ki is tessékelte volna a színésznőt, de Audrey Hepburn makacs volt és elérte, hogy legalább az előző, 1953-as tavasz-nyári kollekció darabjait megnézhesse, és felpróbálhassa.

A fáma szerint a ruhák annyira jól álltak Hepburn törékeny alkatán, hogy Givenchy meggondolta magát

és több ruhát is odaadott a színésznőnek, aki azokat Billy Wilder 1954-ben készült Sabrina című filmjében viselte.

Abban az évben, amikor a Római vakáció meghozta Hepburn számára a világhírnevet és az Oscar-díjat.

A Sabriná-hoz odaadott ruhák pedig nem kevés szerepet játszottak abban, hogy a film elnyerte a legjobb kosztümért járó Oscar-díjat, amit viszont nem Givenchy vett át, mivel meg sem említették a stáblistán, hanem a ruhákért felelős csoport vezetője, Edith Head. Head ráadásul a köszönőbeszédében meg sem említette kollégáját, amin viszont Hepburn sértődött meg, mert épp a Sabrina miatt is kezdte a divatsajtó a színésznőt emlegetni.

A színésznő és a divattervező mindenesetre életre szóló barátságot kötöttek, olyannyira, hogy Hepburn megfogadta, ha csak rajta múlik, az összes filmjében Givenchy ruháit viseli, de vele szerezte be a magánruhatárát is, és már az 1954-es Oscar-gálán is Givenchy-ruhában vette át a díját a Római vakáció-ért.

Bár az együttműködésük legikonikusabb filmje kétségkívül az Álom luxuskivitelben című film, Givenchy-t mégsem ezért az 1961-ben készült filmért, hanem a négy évvel korábbi Mókás arc kosztümeiért jelölték Oscarra.

hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv
hepburngiv

A Mókás arc esküvői ruhája ráadásul akkora divatot teremtett, hogy hosszú ideig az amerikai középosztálybeli nők efféle ruhában szerettek volna az oltár elé állni, sőt, a divatguruk szerint ez a vonalvezetés a mai napig népszerű a menyasszonyok körében.

Az Álom luxuskivitelben ruháit viszont a mai napig mintának tekintik a divatvilágban. Givenchy ebben a filmben újradefiniálta a divatot, a filmbeli kis fekete ruha ikonikus lett. A híres kosztümöt úgy alkotta meg a tervező, hogy nem csupán a színésznő testi adottságait, de kívánságait is figyelembe vette: Hepburn ugyanis nem akarta megmutatni a kulcscsontját, mert túl csontosnak gondolta, így olyan ruhát kellett tervezni számára, ami ezt eltakarja, viszont a vállának szépségét is hangsúlyozza.

Az eredeti darabot 2006-ban 467 000 fontért árverezték el Londonban,soha nem fizettek filmjelmezért még ennyit korábban.

Givenchy szalonjában közben olyan filmsztárok fordultak meg, mint Marlene Dietrich, Lauren Bacall, Ingrid Bergman, Greta Garbo vagy Grace Kelly, de a hollywoodi hírességek közül a tervező leginkább Hepburn számára szeretett alkotni. Együttműködésükkel átértelmezték a korábban divatos hollywoodi alakot és pompát, az ötvenes évek végén egy törékeny színésznő lett a nőiesség és a divat ikonja a tökéletes alkatú dívák között.