Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét

2018.01.23. 14:49

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó filmje egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal.

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmbenForrás: Mozinet

Az első magyar alkotás egyébként, amely Oscar-díjat kapott, Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmje volt 1981-ben. Egy évvel később első magyar játékfilmként Szabó István Mephisto című alkotása nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A sikert csak két éve tudta megismételni magyar filmes, 2016-ban Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia lett a kategória győztese. A rövidfilm kategóriában tavaly Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyert.

Elképesztő siker, hogy a magyar filmek harmadik éve megszakítás nélkül ott vannak az Oscar élmezőnyében

- írta Twitter-üzenetében Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, aki gratulált a a Testről és lélekről készítőinek az újabb nagy magyar filmsikerhez.

Testről és lélekrőlForrás: Mozinet

Enyedi Ildikó filmje már decemberben bekerült a legjobb filmek kilences szűkített mezőnyébe. A több fesztiválon is elismert Testről és lélekről tavaly elnyerte a Berlini Filmfesztivál fődíját az Arany Medvét, de Sidney-ben is fődíjjal jutalmazták. Sőt, a Filmalap támogatásával készült film operatőre, Herbai Máté tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat.

 A Testről és lélekről teljes egészében magyar finanszírozású film, ezért Enyedi Ildikó alkotásának jelölése a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-díjára Magyarország sikere is - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A Saul fia sikere után a Testről és lélekről Oscar-jelölése újabb óriási pillanat a Filmalap életében, gratuláció illeti a rendezőt és a film stábját

- tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy összesen 92 filmet neveztek a különböző országok a legjobb idegen nyelvű alkotások között.

Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című filmjéért nyert Arany Medve-díjjal Berlinben.Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

A Filmalap most szeretne közösen dolgozni a Testről és lélekről amerikai forgalmazójával, a Netflix internetes műsorszolgáltatóval azon, hogy a márciusi gáláig az amerikai filmakadémia minél több szavazó tagjához eljutassák Enyedi Ildikó alkotását - hangsúlyozta Havas Ágnes, aki a film stábjával közösen nézte a keddi bejelentést.

A filmet a hazai közönség is szereti, több mint százezren látták a magyar mozikban.