Egy lépéssel közelebb az Oscarhoz: kiosztották az amerikai színészcéh díjait

Sam Rockwell, Frances McDormand és Woody Harrelson a 24. SAG Awards-on
Vágólapra másolva!
Az amerikai színészek céhe 24. alkalommal adta át elismeréseit. A Golden Globe-gálán is taroló Három óriásplakát Ebbing határában a SAG Awards-on is mindent vitt: a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplő, illetve a legjobb szereplőgárda elismeréseit is besöpörte.
Vágólapra másolva!

Egy lépéssel közelebb kerültek a színészek az Oscar-hoz. A Három óriásplakát Ebbing határában főszereplőnője, Frances McDormand 22 évvel a Fargo után megnyerheti második Oscar-díját is, hiszen pár hét alatt két, az Amerikai Filmakadémia szempontjából is fontos elismeréssel tüntették ki. Az Aranyglóbusz után most megkapta az amerikai színészcéh díját is.

Sam Rockwell, Frances McDormand és Woody Harrelson a 24. SAG Awards-on Forrás: Getty Images/Kevin Winter

A legjobb férfi főszereplő díja sem volt meglepetés: Gary Oldman A legsötétebb órá-ban nyújtott alakításáért már szintén elnyerte a Golden Globe-ot, most egy újabb lépéssel közelebb került az Oscar-díjhoz.

Ugyanez elmondható Sam Rockwellről (Három óriásplakát Ebbing határában) és Allison Janney-ről (Én, Tonya), akik január elején szintén Aranyglóbuszt nyertek.

A SAG-gálán a legjobb kaszkadőrcsapat munkáját is díjazták, ezúttal a Wonder Woman kaszkadőrcsapata örülhetett az elismerésnek, miközben a színészcéh tagjai az elmúlt év legjobb szereplőgárdáját a Három óriásplakát Ebbing határában stábjában fedezték fel.

Az életműdíjat Morgan Freeman kapta.