Nem emelnek vádat az újabb Polanski-ügyben

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
Nem emel újabb vádat Roman Polanski ellen a Los Angeles-i ügyészség, mivel az 1975-ben történt szexuális zaklatás, amelyről a közelmúltban tett feljelentést az áldozat, már elévült.
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i kerületi ügyészség által kiadott memorandum szerint a hivatal nem indíthat eljárást, mert az ügy elévült.

Egy nő októberben tett feljelentést a rendőrségen a 84 éves Polanski ellen, melyben azt állította, hogy a filmrendező 1975-ben egy fotózás során, amelyen tízévesen vett részt, szexuálisan molesztálta. A nő arról számolt be, hogy

aktfotókat készítettek róla, ekkor történt a zaklatás.

Polanski ügyvédje, Harland Braun ügyfele nevében visszautasította a vádat és közölte, hogy a gyanúsítás hazugság.

Roman Polanski ellen 1978 óta van érvényben elfogatóparancs Amerikában, mivel akkor elszökött az országból, mielőtt ítéletet hirdettek volna abban az eljárásban, amely egy 13 éves lány megerőszakolása ügyében indult ellene.

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Valery Hache