Megalapították az Adolph Zukor-díjat

adolph zukor díj
Vágólapra másolva!
A Magyar Hollywood Tanács és Adolph Zukor szülőfaluja, Ricse Nagyközség Önkormányzata megalapította az Adolph Zukor-díjat. Az elismerést olyan személyiségeknek adományozzák, akik a filmművészeti életben vagy a filmmel kapcsolatos más művészeti ágakban komoly szakmai eredményeket értek el, amelyek a magyar filmművészet múltjának és jelenének hírnevét erősítik, illetve civil tevékenységük és életük során olyan példamutató magatartást tanúsítottak, amely bizonyítja, hogy akaraterővel, az önmagunkba vetett hittel, elkötelezett munkálkodással az álmokat meg lehet valósítani és mások, különösen a fiatalok számára követendő példát mutatnak.
Vágólapra másolva!

A díjat első alkalommal a Magyar Hollywood Tanács Oscar- partyján adták át. A redezvényen a magyar film, zenei, alkotóművészeti élet számos reprezentánsa, polgármesterek, üzletemberek vettek részt.

Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke ünnepi, díjátadó beszédében hangsúlyozta, hogy civil szervezete fontosnak tartja az új díj megalapítását, hiszen a díj névadója, a Paramount Pictures alapító atyja, Adolph Zukor életével és tevékenységével igazi példáját mutatta be annak, hogy miként lehet nem kevés erőfeszítéssel és akarattal komoly eredményeket elérni.

Vécsi István, Ricse polgármestere fontosnak tartotta az emlékek és az eredmények megőrzését. Ricsén a művelődési ház Adolph Zukor nevét viseli, a településen Adolph Zukor emléktábla került elhelyezésre és a Zukor Csárdában pedig a híres filmmogul kedvenc ételeit is meg lehet kóstolni.

A díjat az Oscar-partyn Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas (1981) filmrendező, Horváth Károly „Charlie" Liszt Ferenc-díjas énekes kapta meg.


Az eseményen a Magyar Hollywood Tanács különböző további elismeréseket is átadott, így Aracsi Norbert és Jimy J. Hollywood filmrendezők, Gerendás Péter énekes, Piroch Gábor kaszkadőr, Csepregi Éva énekes, Kiss Ágnes bábművész, Mathiász Gábor, a Magyar Hungarikum Szövetség alelnöke is elismerésben részesült.

Szakcsi Lakatos Béla átveszi az Adolph Zukor-díjat Forrás: Konkoly-Thege György


A 90. Oscar-gálát élő közvetítésben követő közönség természetesen leginkább a legjobb idegen nyelvű alkotások kategóriájában szereplő magyar alkotás, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje sikeréért drukkolt.

Enyedi Ildikó és stábja közvetlenül a Dolby Színházból küldött videoüzenetet a Magyar Hollywood Tanács Oscar-partyján szurkoló közönségnek. A magyar alkotás, bár nem kapta meg az Oscar-díjat, de az öt legjobb film közé kerülése önmagában is nagy siker, amiért csak gratulálni lehet a film készítőinek.
A Magyar Hollywood Tanács 2016-os nyári megalakulása óta több mint hatvan sikeres rendezvényen van túl. 2018-ban havi rendszerességgel folytatja a hollywoodi magyar gyökerek bemutatását és a magyar filmes múlt eredményeinek ápolását. A következő rendezvény a ceglédi születésű Oscar-díjas Marczincsák György, azaz George Pal életéről szóló megemlékezés lesz, amikor is a ceglédi filmszínház ünnepélyesen felveszi a város nagy szülöttjének nevét.