James Coburn: westernhőstől tekintélyes öregúrig
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Marcona arca és a belőle sugárzó erő különösen alkalmassá tették a westernfilmek szerepeire. Tévés munkáit nem számítva, csak mozifilmben több mint hetvenben szerepelt pályája során. Ezekből csak tizenkettő játszódik vadnyugati környezetben, viszont jelentős részük a műfaj meghatározó darabja, ezért lehet, hogy James Coburnről sokaknak elsőre a western jut eszébe. Pedig nagyszerűen komédiázott számos könnyed vagy éppen gyilkos humorú vígjátékban. Akciófilmek hőse volt egy olyan korszakban, amikor ehhez még színészi teljesítmény is szokott járulni. Legtöbbre saját maga is drámai alakításait tartotta: képes volt összetett, ellentmondásos figurák megformálására, az egyik ilyen szerepéért 1999-ben Oscar-díjat is kapott.
James Coburn (1928–2002) kaliforniai középiskolásként jól érezte magát az iskolai színjátszó körben, katonai szolgálatának letöltése után szerencsét próbált Hollywoodban, mint azóta is annyian. Mindig elmondta, hogy neki nem kellett pincérkednie vagy más alkalmi munkákat végeznie, mert szerencséje volt, hogy rögtön bekerült reklámokba, tévésorozatokban egyepizódos szerepekbe, és színházban is játszott kisebb szerepeket. Közben szívósan igyekezett fejleszteni magát, de elégedetlen volt azzal a színészképzéssel, ami Los Angelesben elérhető volt számára. Ezért egy időre New Yorkba költözött, hogy Stella Adler legendás iskolájában tanulhasson. Stella Adlertől sok híresség került ki, de westernszínész egy se.
James Coburnnek sem ez volt az életcélja, de nem menekült el a kínálkozó lehetőségek elől. Markáns arca, szúrós nézése és az, hogy egyenes tartásával jól mutat a lovon, rengeteg munkát hozott neki. Hamar bekerült abba a körbe, ahonnan a sorozatok egy részben feltűnő szereplőit válogatják. Többnyire westernre hívták, a 413 részt megért, legendás Bonanzá-ba négy év alatt három különböző szerepre is. Bekerült két kevésbé jelentős mozifilmbe kisebb szerepben, ezek is westernek voltak. 1960-ban A hét mesterlövész főszereplője, az akkor már ismert színész, Yul Brynner volt, de a mellé beválogatott friss arcok nagyobb hatással voltak a közönségre.
Ez volt az első igazán jelentős filmje Charles Bronsonnak, Steve McQueennek és James Coburnnek is.
Ők hárman egész életükben jó személyes viszonyban voltak, további közös filmeket is forgattak. Különösen Steve McQueen és James Coburn volt szoros kapcsolatban közös érdeklődésüknek köszönhetően. Ha repülőt nem is vezetett, és nem volt megszállott motoros, mint McQueen, de James Coburn is szerette és gyűjtötte a gyors autókat. Ugyanannál a szerelőnél piszkáltatták fel a kocsijaikat. Coburn nemcsak vásárolt, de el is adott ritka és értékes autókat, viszont szeme fényétől soha nem vált meg. Ez egy olyan típusú Ferrari volt, amiből csak ötvenhatot építettek, amikor Coburn halála után elárverezték, ez lett az az autó, amiért a vevője a legnagyobb összeget fizette ki a gépkocsivásárlások eddigi történetében.
Steve McQueen és James Coburn nemcsak tanítványa volt Bruce Lee-nek (1940–1973) a kung-fuban, de baráti viszonyt is ápoltak vele. Mindketten ott voltak a koporsóvivők között Bruce Lee temetésén. James Coburn nemcsak a kung-fu, hanem a keleti filozófiák iránt is érdeklődött, és gyűjtötte a távol-keleti képzőművészeti alkotásokat. Bruce Lee és Coburn kitaláltak egy történetet, olyan filmet terveztek, aminek ők ketten lennének a főszereplői. Az ötletből Bruce Lee halála után mások kész forgatókönyvet írtak, leforgatták a filmet is. A legyőzhetetlen-t (1978) James Coburnnek soha nem volt lelki ereje megnézni. Steve McQueen (1930–1980) korai halála is nagyon megviselte Coburnt.
Mindketten a hatvanas-hetvenes évek akcióhőse voltak. Nem felpumpált izomzatú, bumfordi macsók, hanem férfibájjal rendelkező maszkulin jelenségek, akik jelentős színészi képességekkel rendelkeztek, figurát tudtak teremteni.
Sok fizikailag megterhelő akciót maguk hajtottak végre a forgatásokon, de nem képzelték magukat kaszkadőrnek, az artistamutatványokat a profikra hagyták. Nekik a színészetükkel kellett hősöket teremteni, és nem egydimenziós figurákat, akik mindenkit lelőnek, aki szembejön, hanem olyan vívódó, nehéz döntéseket hozó szereplőket, akikkel jobban tud azonosulni a néző, mint a gyilkológépekkel.
Westernfilmek
James Coburn a westernfilmekben is teljes, kidolgozott figurát jelenített meg, ahogy azt Stella Adlernél tanulta. Persze ahhoz megfelelő forgatókönyv is kellett. 1965-ben a Dundee őrnagy címszereplője a már befutott sztárnak számító Charlton Heston volt, de Sam Peckinpah igen jó szerepet írt James Coburnnak is. Sam Peckinpah (1925–1984) egyedi jelenség volt a filmes világban. Mindenki egyetértett abban, hogy kivételes képességű rendező, de az önsorsrontás bajnoka volt. Finoman fogalmazva dühkezelési és alkoholproblémái voltak. Bő két évtized alatt elkészült tizennégy mozifilmmel, többségük jelentős munka. Utólag soknak is tűnik a mennyiség, ahhoz képest, hogy milyen viharos körülmények között élt és dolgozott.
A színészek túlnyomó többsége életében csak egyszer dolgozott Sam Peckinpah-val. James Coburn három forgatást végigcsinált vele. A Dundee őrnagy után együtt hoztak létre két olyan legendás filmet, aminek Coburn volt a főszereplője.
Ha nyilvánosan kérdezték, akkor mindig Peckinpah szakmai kvalitásait emelte ki, és nem nehéz természetét. Sam Peckinpah nyolc filmje volt western, de a többi hat is agresszióval teli akciófilm. A saját korában sokkoló jelenetei voltak, de valahogy az erőszak költője tudott lenni. Nem úgy riogatott, mint egy olcsó horror, hanem az élet könyörtelenségét jelenítette meg artisztikus vadsággal. Peckinpah nem volt nagy kamerabűvész, de szuggesztív képsorai vannak, rendkívüli érzéke volt az atmoszférateremtéshez, a feszültség fokozásához. Akár szerepel a neve stáblistán forgatókönyvíróként, akár nem, minden filmjén érezni az írói kéznyomát. Erős történet, jól eltalált figurák, sistergő párbeszédek.
Billy, a Kölyök a Vadnyugat egyik legismertebb banditája volt. Sok a legenda körülötte, még az sem biztos, hogy 1881-ben egy Pat Garrett nevű seriff lelőtte, de azért ez valószínű. Azért terjedhetett el a mítosz, hogy ezt is megúszta, mert ördögien ügyes és szerencsés volt a bujkálásban, ráadásul többször megszökött, amikor elfogták. A filmtörténetben sokszor dolgozták fel Billy, a Kölyök történetét, lassan kialakult egy visszatérő motívum, aminek valóságalapja nincsen, hogy Pat Garrett is vele együtt volt rabló, mielőtt seriffnek állt. Az 1973-as Pat Garrett és Billy, a Kölyök éppen azt állítja a középpontba, hogy az egykori barátok hogyan kerülnek egymással szembe, és bár életre-halálra folyik az összecsapásuk, nem tudják gyűlölni egymást. James Coburn és Kris Kristofferson kiválóak a főszerepekben (fontos szerepben tűnik fel a film zenéjét szerző Bob Dylan is).
Az úgynevezett spagettiwesternek olasz gyártásban készültek, általában spanyolországi helyszíneken, és az olasz színészek mellé igyekeztek egy-két amerikai főszereplőt is megnyerni.
A spagettiwestern első számú mestere, Sergio Leone nagy tisztelője volt James Coburnnek, jó szerepet is kínált neki az Egy marék dinamit (1971) című filmjében.
Itt látszik, hogy James Coburn, western ide vagy oda, mindig teljes értékű színészi munkát végez. Semmilyen más alakítására még csak nem is hasonlít az a vörös bajszú ír forradalmár, aki Mexikóba vetődött és megszállottja a robbantásoknak. Egy másik spagettiwesternben egészen furcsa trió a főszereplő, csak az Élet vagy halál-ban (1972) keresztezte egymás pályáját Telly Savalas, Bud Spencer és James Coburn. A Lóverseny winchesterre és musztángokra (1975) egy kegyetlen körülmények között zajló, maratoni lóverseny története, ahol a látványos jelenetek mellett két olyan kvalitású színész jeleníti meg a riválisok összecsapásának pszichológiáját, mint Gene Hackman és James Coburn.
1988-ban újra megfilmesítették Billy, a Kölyök történetét Emilio Estevez főszereplésével, de a halálára csak a sikerre való tekintettel két évvel később elkészült folytatásban került sor. A Vadnyugat fiai 2-be mintegy főhajtásként meghívták James Coburnt egy Billy bandájával összetűzésbe kerülő földbirtokos szerepére. A Maverick (1994) egy westernkörnyezetben játszódó szélhámosfilm, amelyben Mel Gibson és Jodie Foster verik át egymást folyton oda-vissza. Szintén a dicsőséges múlt felidézése James Coburn felbukkanása a filmben, aki ekkor már idősebb korára kialakult szerepkörében mint negatív szereplő, másokat manipuláló intrikus szerepel.
Második világháborús filmek
Maszkulin alkata miatt természetes volt, hogy James Coburnre rátaláltak a katonaszerepek is, csupa jól sikerült második világháborús filmben játszott, bár ezek a témájukon kívül másban nem nagyon hasonlítottak egymásra. 1962-ben Steve McQueennel a főszerepben készült a Hősök pokla, ott van James Coburn is a kis létszámú csapatban, aminek meg kell védeni egy bunkert a túlerővel szemben.
John Sturges, aki A hét mesterlövész-t is rendezte, úgy gondolta, hogy jól bevált színészeit újra beveti, ráadásul kihasználja a hírnevüket, amit részben neki köszönhettek.
Az 1963-as A nagy szökés igen népes szereplőgárdát vonultat fel, sok jól csengő névvel, köztük: Steve McQueen, Charles Bronson, James Coburn.
Egy német hadifogolytáborban nyugodtan várhatnák a háború végét a különböző fegyvernemek brit és amerikai képviselői, de ők elvi meggyőződésből újabb és újabb szökési terveken dolgoznak. Soha nem adják fel, ők így folytatják a háborút a németek ellen.
A második világháború olyan óriási trauma volt az emberiség történetében, úgy megváltoztatta a világot, hogy a mai napig készülnek róla filmek. A trauma feldolgozásának az is része, hogy már viszonylag korán megjelentek a második világháborúban játszódó vígjátékok is. Mivel James Coburn ebben a műfajban is otthonosan mozgott, szerepet kapott 1964-ben a Szerelmi partraszállás című filmben, ahol a frontszolgálat elkerülése és a csinos ápolónők becserkészése a hős amerikai katonák célja a normandiai partraszállás után.
Hasonlóan jól sikerült komédia a Mit csináltál a háborúban, papa? (1966), aminek a rendezője Blake Edwards a Rózsaszín Párduc-filmek alkotója. James Coburn itt már főszereplő.
A partra szálló amerikai katonák megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, hogy az olaszok azonnal megadják magukat. Mindenkinek nagyon elege van már a háborúból, leginkább az lenne a céljuk, hogy a szicíliai borokat közösen kóstolgassák, de vannak a szigeten még német csapatok is, szerintük viszont nem jött még el a béke ideje.
A második világháború nagy fordulópontjai (El Alamein, Sztálingrád, normadiai partraszállás) közé tartozik a Midway-atoll térségében 1942 júniusában lezajlott csata, itt sikerült megállítani az USA flottájának a japán terjeszkedést a Csendes-óceánon.
Egy hőseposz készült erről 1976-ban, a történelemi szereplőket jobbnál jobb színészek játszották, köztük James Coburn.
A film első fele izgalmas taktikai harc a két vezérkar között: egyáltalán megtalálni az ellenfelet a végtelen óceánon, és megsejteni a szándékait. Ezt pedig monumentális összecsapás követi vízen és levegőben.
A Vaskereszt (1977) a második háborús filmek élvonalába tartozik, pedig erős a mezőny. Ott van a legjobbak között, még ha zavarba ejtő, rendhagyó alkotás is.
A német hadsereg tagjait sokáig egysíkúan ábrázolták a második világháborús filmekben. Ez a film német szemszögből mutatja az eseményeket.
Európai (részben német) gyártásban készült, de Sam Peckinpah rendezte, és jól bevált színésze, James Coburn a főszereplő. 1943 nyarán vagyunk Dél-Oroszországban, a németek nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást, felmerül a kétely, hogy ezt a háborút el is lehet veszíteni.
Nemhogy egyetlen náci nincs a szereplők között, de közlegénytől századosig minden szereplő megvetően beszél a nácikról.
Ezek a németek sohasem hittek olyan nagyon a háború értelmében, de mostanra már annyi szörnyűségen mentek keresztül, hogy teljesen demoralizálódtak. Senkit nem érdekel más, csak a túlélés.
Rolf Steiner őrmester James Coburn ihletett megformálásában a létező összes háborús filmek egyik legfurcsább figurája. A háborúhoz való viszonya kettős.
Nincs nála jobb katona a csatában, a szakasza vakon bízik benne, miközben nem is leplezi, hogy gyűlöli ezt csinálni, így szemrebbenés nélkül tagadja meg a felsőbb parancsokat.
Steiner egyszerű, amolyan westernes erkölcsöt követ, de a túlélésért folytatott játszmában habozás nélkül átlép bármilyen elvet. Willi Heinrich 1956-ban írta ki magából az orosz fronton szerzett élményeit, és egyébként ez tette íróvá, bár utána sokkal vidámabb dolgokat is írt. A háború minden képzeletet felülmúló kegyetlenségéről, a hétköznapivá váló abszurditásról, a lassan tudomásul vett értelmetlenségről sokan írtak már.
A Vaskereszt-et Sam Peckinpah az erőszakot artisztikussá emelő szemléletmódja teszi nehezen felejthető élménnyé. Már a westernjei is kegyetlenek voltak, egy második világháborús filmben sokkoló élményzuhatagot nyújt.
A történet abszurd fordulatai, a minden számítógépes animáció nélkül is rendkívül hatásos látvány, a különböző halálnemek naturalisztikus ábrázolása. A sok jól megírt szerep, kiváló alakítások garmadája. A másik főszereplő a James Coburnhöz hasonlóan nagyot játszó Maximilian Schell. Ezek mind fontos elemek a filmben. És két és fél órán keresztül a feszes tempó, az egyre fokozódó őrület, amihez képest nincs feloldás sem menet közben, sem a végén. Még a stáblista alatt is Steiner hisztérikus nevetése hallatszik.
Vígjátékok
Hamar kiderült, hogy James Coburn nem csak egy westernszínész, aki arra a legalkalmasabb, hogy lovon ülve kőarccal végigtekintsen a kietlen vidéken. James Coburn komédiásnak is nagyszerű, laza és rugalmas, akár a groteszk humorig is elmerészkedik. Hosszú pályáján olyan különböző színészeknek volt egyenrangú partnere, mint például Omar Sharif, Shirley MacLaine vagy Pierce Brosnan.
Első bemutatkozása a műfajban mindjárt egy kultfilmmé vált akcióvígjáték, az Amerikai fogócska (1963)
olyan főszereplőkkel, mint Audrey Hepburn, Cary Grant, Walter Matthau. De jöttek rögtön a főszerepek is. 1962-ben készült az első James Bond-film Sean Conneryvel, akkora volt a siker, hogy a következő három évben még három folytatás készült. Gyakori, hogy ilyenkor megszületik a paródia is. A kémfilmek valószínűtlen világa amúgy is bőséges poénforrás. 1966-ban már el is készült Derek Flint ügynök kalandjairól egy komédia, a sikerre való tekintettel a következő évben pedig a folytatás, főszerepben: James Coburn. 1967-ben már Európából is reagáltak, ez lett a fergeteges Casino Royale (csak annyi köze van a 2006-os Bond-filmhez, hogy mindkettő Ian Fleming regényéből készült, de a világsztárokkal telezsúfolt, kaotikus paródia tulajdonképpen szemberöhögi az egész titkosügynökösdit).
A James Bond-paródiákkal egy időben forgatta James Coburn az Agyafúrt kasszafúró-t (szintén műfajparódia) és Az elnök agyturkásza című kemény politikai szatírát.
A hetvenes évek elején jött a rodeó világában játszódó A betörhetetlenek és a Zsebmetsző Harry, amelyben a zsebtolvajok Paganinije igyekszik megértetni tanítványával, hogy a szakmájának a lényege a magas fokú pszichológiai tudás.
Lehet komolyan is
Nem csak vadnyugati hős, katona vagy játékos kedvű komédiás tudott lenni James Coburn. Volt kalóz, könyörtelen bérgyilkos, a kórházában történt gyilkosság után nyomozó orvos, zseniális ipari kém. És még lehetne sorolni: több mint hetven film...
1970-ben a nagy tekintélyű Sydney Lumet Tennessee Williams egyik drámája alapján rendezett filmet, alkalmasnak találta James Coburnt a Vérrokonok egyik főszerepére, és nem is kellett csalódnia.
Természetesen egy ilyen film nem számíthatott akkora közönségsikerre, mint a zsánerfilmek. Ez a történet is Tennessee Williams jellegzetes világában játszódik, a fülledt, fojtogató légkörű amerikai Délen. Jelen vannak a szexuális elfojtások és a rasszizmus. Hasonlóan nyomasztó hangulatú a később nagyívű pályát befutó Walter Hill első rendezése 1975-ből, A nagy bunyós sokkal népszerűbb lett a közönség körében, nyilván a nyers erőszak miatt. A gazdasági válság idején megérkezik New Orleansba Chaney (Charles Bronson), hogy illegális párviadalokon szerezzen pénzt (boksznak nem lehet nevezni, mert szabályok nem nagyon vannak). A gyors észjárású és gyors beszédű Speed (James Coburn) nevű bukméker kezdi el menedzselni a farkastörvények által uralt alvilágban.
A már ősz hajú James Coburn is játszott még akciófilmekben, az 1976-os, igen feszes tempójú Égi lovasok-ban túszmentési akciót szervez meg és vezényel le.
Az 1979-es Tűzharc sztorija szerint már visszavonult fejvadász, de a virágágyásait otthagyva vállal még egy utolsó akciót, hogy bíróság elé lehessen állítani a bujkáló milliárdos bűnözőt. A három főszereplő ennél a filmnél is furcsa triót alkot: Sophia Loren, O. J. Simpson, James Coburn.
Mindig nagyon pontosan dolgozott, de alapvetően műfaji filmekben szerepelve James Coburn kevésszer kapott lehetőséget arra, hogy igazán összetett figurát formáljon meg. A Kisvárosi gyilkosság ilyen film volt. Nagyon erős a szereposztás: Nick Nolte, Sissy Spacek, Willem Dafoe. Nick Nolte egy félreeső kisvárosban rendőr, gyanakszik, hogy egy vadászbaleset valójában gyilkosság volt, de ez csak az egyik szál. Közben megismerjük a családjának egymástól elhidegült tagjait, ahogy képtelenek kifejezni egymás felé a bennük meglévő szeretetet. Nick Nolte és James Coburn is nagyot alakítanak, egy kétségbeejtő apa-fiú viszonyban vergődnek a felvillanó emlékképek szerint már évtizedek óta. Nem találják egymás felé az utat. James Coburn egy kiszámíthatatlan alkoholistát játszik, egy fortyogó vulkánt. Meg van sértődve a világra, rendkívül szűk látókörű, de Coburn mégis együttérzést tud kelteni a nézőben. Az Oscar-díjat nem valami szeszélyesen döntő bizottság ítéli oda. A Filmakadémia tagjai nem akárkik, és hatezren vannak, a felőlük jövő elismerés ezért a legértékesebb a filmes világban. James Coburn életművét megkoronázták a Kisvárosi gyilkosság-ért odaítélt Oscar-díjjal. Egy Oscar-díj ügyében nem lehet összebeszélni, ahhoz túl sokan szavaznak. Ez nem valami vigaszdíj, ez a tisztelet jele.
A tekintélyes öregúr
1979-ben James Coburn még leforgatta az echte akciófilm Tűzharc-ot, de a nyolcvanas években egy óriási problémával kellett szembenéznie.
Súlyos ízületi gyulladás gyötörte, reumás fájdalmai miatt sokszor egyáltalán nem tudott mozogni.
Nyilván nem arról szólt az anyagi helyzete, hogy kihúzza-e elsejéig. Végigdolgozta a hatvanas-hetvenes éveket, vagyonos ember lett. A színészi munka hiányzott neki, ami addig az életét jelentette, és az ejtette kétségbe, hogy az orvosok nem biztatták semmivel. Próbált így is feladatokat vállalni, hogy valami elterelje a figyelmét a szűnni nem akaró fájdalomról. Egész életében reklámozott (csupa férfias dolgot: borotvát, sört, cigarettát), a hirdetők úgy ítélték meg, hogy bizalomgerjesztő embernek tartják a fogyasztók. Jellegzetes, mély hangja miatt dokumentumfilmek narrátorának is fel szokták kérni. Tévés produkciókban kapott kisebb szerepeket, igyekeztek neki olyan figurákat kitalálni, hogy minél kevesebbet kelljen mozognia. Méltósággal igyekezett viselni, hogy nem adatnak meg neki az időskori, érettebb alakítások. Vesztenivalója nem volt, minden lehetséges gyógymóddal megpróbálkozott, és
egy természetgyógyász végül tudott segíteni rajta. Fokozatosan visszatért Hollywood világába, és kisebb szerepekben szívesen alkalmazták, ha a jelenlétének a súlyára volt szükség.
Hófehér hajjal és többnyire szakállal tiszteletet parancsoló figuraként tudott megjelenni mint a tanúvédelmi program vezetője (Végképp eltörölni), milliomos befektető (Bölcsek kövére) vagy hajóskapitány (Szökőárban). Annyi pozitív hős után eljöttek James Coburn pályafutása során a negatív, sőt gonosz figurák is. Ezekhez is jelenlétének súlyára, szuggesztív kisugárzására volt szükség, hogy elhiggyük, ez az ember dönt mások sorsáról, képes manipulálni másokat. Akár vígjátékokban, akár nem humoros filmekben magabiztosan tudta hozni ezt: Túl nagy rizikó, Szupermodell, Hudson Hawk, Zuhanás a halálba, Apáca show 2., Visszavágó, Zsarolók városa.
James Coburn éppen életének utolsó évében kapott két nagyobb szerepet, és 74 évesen is jó színészi állapotban dolgozott. Jellemző, hogy két különböző műfajban két teljesen különböző figurát formált meg sikeresen. A Kutyabajnok című vígjátékban egy agresszív, undok öregembert, aki a történet végére megszelídül. A komor hangulatú az Amerikai pisztoly-ban pedig egy befelé forduló, tűnődő idős embert, aki a lánya gyilkosa után nyomoz, és az egyetlen nyom a pisztoly, amivel a gyilkosságot elkövették.
A reumás megbetegedés miatt kiesett évek és hirtelen halála ellenére is azt lehet mondani, hogy James Coburn pályája rendkívül gazdag volt, alkalma volt a legkülönbözőbb filmekben bizonyítani.
Egy hirtelen szívroham vitte el. Éppen azzal töltötte az idejét, hogy egy lemezt hallgatva fuvolájával improvizálgatott a zenére. Aki erőszakfilmekben látta marcona elszántsággal harcolni, talán nehezen tudja elképzelni James Coburnről, ahogy távol-keleti műtárgyakkal berendezett házában ezt teszi. Pedig így volt, ő ugyanis nagy jazzrajongó volt, és tudott fuvolán is játszani.