Elérte a kétszázezret A Viszkis

2017.12.12. 18:23

Elérte a kétszázezres nézőszámot Antal Nimród pörgős akciófilmje. Ezzel Antal Nimród rendező alkotása újabb mérföldkőhöz ért, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek alatt nagyon ritkán sikerül magyar filmnek túlszárnyalnia ezt a határt.

Műfaji szempontból is jelentős eredményt mutat fel a produkció, miután a mögöttünk hagyott 27 év
során eddig sohasem került fel a legtöbb nézőt vonzó filmek ranglistájára olyan akciófilm,
amelyet teljes egészében itthon gyártottak. A kirobbanó siker kizárólag a moziba járó
emberek elégedettségének köszönhető.
Elképesztően sikeres éve lett a magyar filmeknek az idei. Óriási öröm számunkra, hogyehhez A Viszkis révén mi is hozzájárulhatunk." – mondta Hutlassa Tamás producer.

A Viszkis (Szalay Bence)Forrás: InterCom/Szabó Adrienn

A Viszkis Facebook oldalára, és a filmmel kapcsolatos fórumokra folyamatosan érkeznek a
közönség reakciói, amelyek alapján az látszik, hogy a nézők döntően pozitív élménnyel
távoznak a mozikból a vetítések után. A legjellemzőbb kommentek a „lendületes, jól felépített
történetet", a „hiteles alakításokat", a „remek zenét", valamint a „látványos akciókat" emelik
ki a Szalay Bence főszereplésével forgatott alkotás kapcsán, és egyesek már most bíznak
benne, hogy lesz folytatás is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK