Ötven éve aggódnak a szülők, kit visz haza a lányuk vacsorára

1967. december 11-én azaz 50 évvel ezelőtt mutatták be a Stanley Kramer egyik leghíresebb rendezését, a Találd ki, ki jön ma vacsorára! című klasszikust.

Ezt a filmet nem pusztán azért szeretjük, mert remek rendezés, kiváló színészi munka, súlyos téma, mégis könnyed dráma jellemzi, hanem mert minden időben aktuális.

Találd ki, ki jön ma vacsorára! (Spencer Tracy és Sidney Poitier) Forrás: AFP

A film cselekménye szerint a fiatal Joey Drayton hirtelen előbb érkezik haza a szülői házba Hawaiiról, ugyanis be akarja mutatni szüleinek a vőlegényét, akihez egy héten belül hozzá is akar menni. A szülők nem csak azért döbbennek meg, mert lányuk váratlanul hozzámegy egy férfihoz, aki nem csupán teljesen idegen számukra, de még a lányuk is csak most ismerte meg,

hanem azért is, mert a férfi történetesen afroamerikai (Sidney Poitier).

Noha a Drayton szülők meggyőződéses liberálisok és hisznek az emberek közötti egyenlőségben bőrszínre, nemre, vallásra való tekintet nélkül, ebben a helyzetben mégis szembe kerülnek önmagukkal. Hogy a lányukat akarják-e megóvni a negatív ítéletektől, vagy a film azt feszegeti, hogy a korrektség mindaddig egyszerű, míg a probléma nem kopogtat az ajtónkon, szinte eldönthetetlen.

Kramer már korábban is ismert volt komoly témaválasztásairól.

Bátran ment szembe a maradi látásmóddal a legkényesebb kérdéseket feszegetve. 1958-ban leforgatta A megbilincseltek-et, amelyben két fegyenc összeláncolva próbál megszökni majd boldogulni. Személyes ellentétüket tovább mélyíti, hogy egyikük fehér (Tony Curtis) másikuk pedig fekete (szintén Sidney Poitier). Kramer már ekkor sokat tudott mondani emberségről és előítéletekről, amit tovább folytatott, vagy inkább kibővített a Találd ki...-vel.

1960-ban aztán az Aki szelet vet címmel készített filmet, a híres 1925-ös „majomperről”, középpontjában egy biológiatanárral, aki bemutatja a darwini elméletet tanítványainak - ezzel magára zúdítva a vallásos déli kisváros haragját. Ezt követte az Ítélet Nürnbergben, amelyben az idős bíró próbál tárgyilagos maradni egy olyan perben, ahol a második világháború náci bűnösei a vádlottak.

A Találd ki, ki jön ma vacsorára! eltávolodik a drámától és vígjáték formájában szól nagyon őszintén az előítéletekről. Kramer nem köntörfalaz. Szereplői nyíltan beszélnek arról, hogy a probléma nem más, mint az, hogy a vőlegény színes bőrű. Özvegy ugyan, de jó nevű orvos, jóképű, intelligens és szerelmes.

Semmi más ellenvetés nem lehet a házasságot illetően: csupán a bőrszíne.

1967-ben, amikor a film megjelent, sokkal komolyabb problémát jelentett ez a valós életben, mint azt ma gondolnánk. Egy akkor még hatályos, 1924-es törvény ugyanis tiltotta Amerika egyes államaiban a különböző rasszhoz tartozó emberek házasságát, az ilyen frigyeket akár börtönbüntetéssel is sújthatták.

1958-ban például Richard Loving, fehér bőrű férfi elvette a fekete Mildred Delores Jetert, ami Virginában, ahol éltek, törvényellenesnek számított, ezért egy-egy év börtönre ítélték őket. Virginia állam elhagyása fejében azonban felfüggesztették az ítéletet, persze így „száműzetésbe" kellett vonulniuk. A pár 1967-ben (pont a film megjelenésének évében) pert indított, ami eljutott a legfelsőbb bíróságig, ahol végül kimondták, hogy a különböző rasszok közötti házasság tiltása alkotmányellenes. (Idén az erről szóló Loving című filmet a Titanicon nézhettük meg.)

Tehát Kramer nagyon aktuális és nagyon komoly témát választott – ráadásul a polgárjogi mozgalmak sűrűjében.

A korabeli kritikák hol nagyszerűen szórakoztatónak ítélték a filmet, hol pedig azzal vádolták, hogy Poitier karaktere túl tökéletes, így a valós fajok közötti problémákra nem világít rá.
Ez a tökéletesség kétségtelen, de ezzel válik igazán érthetővé, hogy a szülők aggodalma csakis a bőrszín különbségén alapulhat. A szereplők nagyon nyíltan beszélnek és komikusan vergődnek ebben a mindenki számára kellemetlen szituációban.

Találd ki, ki jön ma vacsorára! Forrás: AFP

A film gyenge pontja, hogy kicsit elveszíti magát a párt, nem teremt közöttük kellő szenvedélyt, sokkal inkább az ellentéteiket hangsúlyozza. Így viszont sokkal több figyelmet kapnak a szülők vagy akár az éppen befutó mellékszereplők, akik minden percben aggályaiknak adnak hangot. Spencer Tracy és Katherine Hepburn olyan szórakoztatóan játszik, mint mindig. Ez volt közös pályafutásuk kilencedik és egyben utolsó filmje, mivel Tracy a film forgatása után, 1967. június 10-én meghalt.

Tracy már a forgatás alatt is nagyon gyenge és beteg volt, ezért vele csak reggel dolgoztak, megrövidítve ezzel a munkanapokat. Ezt persze nagy titokban tartották a filmet gyártó Columbiánál. Tracy olyannyira gyengélkedett, hogy senki nem is vállalta a biztosítását, Kramer és Hepburn ezért letétbe helyezte a fizetését, ha esetleg Tracy halála miatt nem sikerül befejezni a forgatást. Végül a színészlegenda tíz nappal a forgatás után hunyt el. Állítólag Hepburn nem is nézte meg a kész filmet, annyira fájdalmas volt neki színésztársa (és élete titkolt-vállalt párja) elvesztése.

A forgatást nehezítette, hogy Poitier Oscarral a háta mögött is megijedt a két színészóriás Tracy és Hepburn jelenlététől, és teljesen leblokkolt.

Mivel egy szó sem jutott eszébe a szövegéből, szinte lehetetlen volt bármit is felvenni vele. Végül megkérte Kramert, hogy küldje haza Hepburnt és Tracyt, így egyes jeleneteit két üres széknek játszotta el, a párbeszéd válaszait pedig a kamerán kívülről olvasták be neki.

A történetet 2005-ben Kevin Rodney Sullivan rendező. Guess Who (A csajom apja ideges) címmel dolgozta fel újra, amiben a felállás fordított: a férfi fehér és a lány fekete.

Bár a 2017-es Get Out (Tűnj el!) nem egy vállalt feldolgozás, mégis érdekes a Kramer-féle „előzmény” szemszögéből is értelmezni a horrort.

A Találd ki... végül az év legnagyobb kasszasikerei közé tartozott. Összesen 10 Oscarra jelölték, a legjobb forgatókönyvért haza is vihette a díjat William Rose író, valamint Hepburn a filmben nyújtott alakításáért elnyerte második Oscarját (a négyből).

Ironikus módon azonban pont a „címszerepet” játszó Sidney Poitier nem kapott jelölést.