Hetven éve indult a nagy hollywoodi kommunistavadászat

Barátok, hozzátartozók tüntetnek Hollywood első feketelistásai mellett, 1947-ben.

Hetven évvel ezelőtt, 1947. november 25-én a New York-i Waldorf-Astoria hotelben fogadták el a hollywoodi nagy stúdiók képviselői a Waldorf Nyilatkozatként ismertté vált állásfoglalásukat, ami szerint nem foglalkoztatják azokat a filmeseket, akik nem bizonyítják, hogy nem tagjai a kommunista pártnak. Ezzel elindult a filmiparban a feketelistázás.

A hidegháború és a kommunistaellenes közhangulat Hollywoodot sem kerülte el. A stúdiórendszer mindig is szerette kikerülni a nagyobb botrányokat, ezért még jóval Joseph McCarthy wisconsini szenátor híres wheelingi beszéde (1952. február 9.) előtt önként tálcán kínálta az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságnak azokat a filmeseket, akiknek vélt vagy valós kötődésük volt a kommunizmushoz.

Barátok, hozzátartozók tüntetnek Hollywood első feketelistásai mellett, 1947-ben. Forrás: AFP

Maga a bizottság persze jóval McCarthy színrelépése előtt is létezett már, előzményei az első világháborúig nyúlnak vissza, de aktívan 1938-tól működött, s 1945-ben állandó bizottságként kezdte vizsgálni – egyebek mellett – az amerikai alkotmánnyal ellentétes propagandatevékenységeket, illetve az azokhoz köthető személyeket.

Már 1938-ban felvetődött a gyanú, hogy egyes filmesek szimpatizálnak a moszkovita ideológiákkal. Az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság ekkor jelentést fogalmazott meg, amelyben annak a gyanújuknak adtak hangot, hogy az álomgyár melegágya a kommunizmusnak. Két év múlva a bizottság elnöke, Martin Dies Jr. személyesen hallgatta ki John L. Leech volt kommunista párttagot, aki 42 hollywoodi filmest nevezett meg a párt tagjaként.

A nevek között olyan sztárok is szerepeltek, mint Humphrey Bogart vagy Katherine Hepburn.

Dies egyenként citálta a filmeseket kihallgatásra, de azt ígérte, aki együttműködik, annak személyesen garantálja a biztonságát a filmiparban.

Be is tartotta ígéretét, a 42 emberből csupán egy, Lionel Stander színész karrierje tört ketté, ő később európai zsánerfilmekben kapott szerepet, emlékezetes alakítása volt Max a csapos Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat című remekművében.

Dies „tisztogatása" után Walt Disney érezte úgy, hogy egy korábbi sztrájk mögött a kommunistákat kell keresni. 1941-ben hirdetést tett közzé a Varietyben, miszerint meggyőződése, hogy a kommunista agitprop betört a Disney-stúdió falai közé. Az animációs filmek mogulja 1944-ben még szervezetet is alapított „Mozgóképes Szövetség az Amerikai Ideálok Megőrzéséért" néven (Motion Picture Alliance for the Preservation of American Ideals).

Walt Disney Forrás:: Hulton Archive/Getty Images

Noha az Amerikai Kommunista Párt támogatottsága folyamatosan csökkent az 1930-as években (főleg Sztálin „nagy tisztogatása" és a Molotov- Ribbentrop paktum okán), a második világháború alatt – főképp mert a két hatalom ekkoriban szövetséges volt – ismét erősödött a kommunisták támogatottsága. Sőt, 1945-re csúcsot döntött a párttagok száma: mintegy 50 ezer amerikai lépett be a pártba.

A világháború befejezésével ezek a párttagok, illetve szimpatizánsok jelentették a kormány számára az egyik legnagyobb belső kockázatot, és a belső megtisztulás egyik főszónoka ismét Walt Disney, illetve az általa összehozott „Szövetség" lett. 1947-ben megjelent pamfletjük szerint a hollywoodi kommunisták célja elsősorban nem a kommunizmus terjesztése, hanem az ideológiától és politikától mentes „egyszerű" filmek szisztematikus átpolitizálása, az amerikai életfilozófia tönkretétele.

Ezzel egy időben a The Hollywood Reporter kiadója és tulajdonosa, William R. Wilkerson cikket jelentetett meg a lapjában, amelyben 11 filmest nevezett meg, mint kommunista-szimpatizáns. Az 1946 júliusában megjelent cikket az Amerika-Ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság is komolyan vette, mert 1947 októberében meghallgatásra idézte be a cikk szereplőit, és vizsgálatának általános céljaként a teljes stúdiórendszer kommunista-átvilágítását tűzte ki.

A meghallgatásokon nem csak a „gyanúsítottak", de például Walt Disney és Ronald Reagan későbbi amerikai elnök, akkoriban a Filmszínészek Céhének elnöke is részt vett.

Disney a meghallgatáson kijelentette, hogy szerinte a kommunizmus hollywoodi térnyerését komolyan kell venni, sőt meg is nevezte azokat a beosztottjait, akik szerinte szimpatizáltak az ellenséges ideológiával. Reagan nem mondott neveket, csupán annyit mondott, a céhen belül létezik egy klikk, amely, szerinte, olyan taktikákat alkalmaz akaratának érvényesítésére, ami a kommunistákra jellemző. Hozzátette, hogy a céh vezetése ezt a klikket kezelni tudja.

Dalton Trumbo Forrás: AFP

Több szintén becitált filmes az alkotmány első kiegészítésére, pontosabban az abban biztosított szólásszabadságra hivatkozva megtagadta az együttműködést.

Ebből a „konok" körből állt össze a Bizottság első listája 1947. november 24-én – őket később csak úgy emlegették: a hollywoodi tízek.

Másnap az Amerikai Filmszövetség sajtónyilatkozatot adott közzé, amelyben kijelentették, a stúdiók a továbbiakban nem foglalkoztatják azt a 10 embert, akik megtagadták az együttműködést a Bizottsággal.

Az ún. Waldorf Nyilatkozattal megszületett Hollywood első kommunista feketelistája.

A névsor az ötvenes évek elejéig folyamatosan bővült. A több száz filmes között - a kétségtelenül szélsőbalolos, a közrend ellen szervezkedő, többnyire tehetségtelen filmesek mellett - olyanok nagy művészeket is kutasítottak az amerikai filmiparból, mint Charlie Chaplin, Leonard Bernstein, Orson Welles vagy a gengszterfilmek népszerű színésze, Edward G. Robinson.

Utóbbi egyébként azok közé tartozott, aki a folyamatos kihallgatások során megtört. Az egyébként csupán szimpatizánsként beidézett Robinson – ahogyan sokan a filmiparban – úgy tudta tisztázni magát, hogy neveket mondott.

Erről a „megalkuvásról" forgatta A rakparton című filmjét a saját nevét szintén mások bemártásával tisztázó Elia Kazan 1954-ben. A Marlon Brando főszereplésével készült filmben egy rakodómunkás fordul az őt bepalizó szakszervezetisek (és a maffia) ellen.

Kazan karrierje a meghallgatási ügy után töretlenül ívelt felfelé, árulását mégsem bocsátotta meg mindenki: amikor 1999-ben életmű-Oscart kapott többen (Nick Nolte, Ian McKellen, Ed Harris) látványosan nemtetszésüket fejezték ki a gálán, nem voltak hajlandóak tapsolni.

A hollywoodi kommunista feketelistázás egészen 1960-ig tartott.

A mccarthyzmus leívelésével párhuzamosan az indexre került írókat álnéven alkalmazó rendezők kezdték vállalni, hogy olyannal dolgoznak együtt, akit rejtegetniük kellene a stúdióvezetők elől.

1960-ban például Otto Preminger rendező verekedte ki, hogy barátja, a hollywoodi tízek leghíresebbje, Dalton Trumbo forgatókönyvíró eredeti nevén szerepeljen az Exodus című film stáblistáján. Hasonlóképp állt ki Trumboért a Spartacus producere és főszereplője Kirk Douglas.

Trumbo egyébként épp a feketelistás évei alatt kapott Oscart: a The Brave One című filmet 1956-ban Robert Rich álnéven írta, a filmért Oscart kapott, amelyet 1975-ben át is vehetett, ekkor már a valódi nevén.

Természetesen a legendákra épülő amerikai filmgyártás azokról beszél szívesen és azokra emlékezik, akik nagy művészek voltak és áldozatoknak tekinthetők. Ugyanakkor a feketelistára tett filmesek között bőven voltak olyan szélsőbalos anarchisták, akik művészként jelentéktelenek voltak, inkább csak politizálni próbáltak.