Quentin Tarantino rendezheti a legújabb Star Trek filmet

Quentin Tarantino reagált Uma Thurman vádaskodására, bánja, amit tett
Quentin Tarantino, bánja, amit tett.
Vágólapra másolva!
Pár műfajban már kipróbálta magát, de sci-fit még nem rendezett Quentin Tarantino. A Variety információi szerint ez is megtörténhet: Tarantino óriási ötlettel rukkolt elő a Star Trek filmeket illetően.
Vágólapra másolva!
Quentin Tarantino Forrás: Getty Images/Mark Davis

Quentin Tarantino már JJ Abrams-t is rávette, dolgozzanak együtt egy új Star Trek filmen, és az ötlet a frenchise-birtokos Paramount stúdiónak sincs ellenére. Sőt.

A tervek szerint a filmet Tarantino rendezné, a kreatív producer Abrams lenne.

Tarantinonak előbb persze be kell fejeznie a szintén a Paramountnál készülő kilencedik filmjét. A Manson-gyikosságok köré épülő film bemutatásához ráadásul ijesztő dátumot találtak az alkotók:

ha minden igaz, a film premierje 2019 augusztus 9-én lesz.

Azaz annak a szörnyű napnak az ötvenedik évfordulóján, amikor a Manson banda brutálisan meggyilkolta Roman Polanski nyolchónapos terhes feleségét, Sharon Tate-et, és a nő négy barátját.

A Manson-mozi szerepeire igazi sztárokat szeretnének leszerződtetni, eddig Tom Cruise, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt neve is szóba került, Sharon Tate szerepét pedig Margot Robbie-nak szánná a rendező.

Mivel Tarantino több ízben is úgy nyilatkozott, összesen tíz filmmel zárná rendezői karrierjét, ha összejönne a Star Trek projekt, sci-fi lenne az utolsó Tarantino-mozi.