Az új Lara Croft kemény és észbontóan dögös

Alicia Vikander
Vágólapra másolva!
Alicia Vikander kosztümös drámák szereplőjeként, illletve az Ex Machina robotlányaként vált híressé, időközben azonban egyre többször kacsingatott a blockbusterek világa felé. Felbukkant Az U.N.C.L.E. emberei-ben, majd Jason Bourne-ben is, de ezek csak mellékszerepek voltak, a Tomb Raider reboot-jában már ő lesz a legfontosabb láncszem, rajta fog állni, hogy az emberek megszeretik-e az új Lara Croftot. Alicia Vikander a Tomb Raider című filmbenForrás: Warnermiddleon21001562 Most kiadták az első két képet a filmből, és úgy tűnik, hogy az erőnléttel és a vagánysággal nem lesz baj, erről a nőről el tudom hinni, hogy megelevenedett kőszobrokkal harcol a dzsungelben. Az új Tomb Raider egy eredettörténet lesz, amely azt fogja elmesélni, hogyan vált Lara rettenthetetlen kincsvadásszá. Alicia Vikander a Tomb Raider című filmbenForrás: Warnermiddleon1420946 A 2018-as film elején még nem azt a nőt fogjuk látni, akit a számítógépes játékokból vagy az Angelina Jolie-féle változatokból ismerünk. Lara Croft 21 éves lesz, és ahelyett, hogy a hét éve eltűnt apja helyébe lépve a vállalatot vezetné, biciklifutárként dolgozik és egyetemi órákra jár. Végül úgy dönt, hogy elutazik arra a helyre, ahol utoljára látták az édesapját, egy Japán melletti kis sziget sírhelyéhez. Vikander maga is bevallotta, hogy Croft más, mint az eddigi karakterek, akiket eljátszott, de így is közel érzi a felfedezőnőt magához: „Úgy gondolom, az embereknek számos oka van arra, hogy azonosuljanak vele, de én egy modellt látok benne a fiatal nők számára. Próbálja megtalálni a saját helyét a világban, és eközben a jövőjét és a múltját is próbálja szinkronba hozni. És fantasztikus tulajdonságai is vannak: Kemény, okos, de azért sebezhető is, és remekül harcol!” A Tomb Raider 2018. március 16-tól lesz látható a mozikban.
Vágólapra másolva!